HírekMédiaSorozatok

Karakterposztereket kaptunk a Legacies-hez

A CW már javában promózza az idei újoncait. Van, amelyik már a héten elstartol, mint az All American vagy éppen a Charmed, ám a The Vampire Diaries és a The Originals spin-offja majd csak egy hét múlva. A Legacies kapcsán már írtam pár cikket, most viszont egy átfogóbb összesítéssel készültem még a premier előtt.

Mint ismeretes és feljebb írtam is, a Legacies a Vámpírnaplók és az Ősök történetének közös sztorija. Főszerepben Klaus és Hayley lánya, Hope van, aki a Salvatore iskolában tanulja ki a hibrid életet. Itt ismerkedik meg Caroline és Alaric ikerlányaival, Lizzie és Josie, illetve számos fiatal tanonccal. Lesznek vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és persze emberek is. Tehát tulajdonképpen új köntösben érkezik a The Vampire Diaries.

Az első évad főbb karakterei között van Hope és az ikrek mellett, Alaric, aki az iskola igazgatója, Jacquies, Landon, MG, de még Jeremy és Matt is feltűnik. Ezzel persze a korábbi sorozatok rajongóit is képernyők elé szeretnék vonzani. Az, hogy ez mennyire fog sikerülni, hamarosan kiderül!

A premierre egyébként október 25-én kerül sor, közvetlenül a Supernatural után debütál. Az biztos, hogy így sikerült egy igencsak misztikus csütörtöki napot összehozni, ami azért is meglepő, mert korábban az anyasorozatot is ezen a napon sugároztak, hatalmas sikerrel. A párosítás tehát biztos, egyedül a színészek játékán fog múlni a széria nézettsége. Reménykedjünk, hogy Julie Plec, a sorozat készítő sem viszi el drámába a Legaciest.

A csatorna számos előzetes mellett, nemrégiben kiadott jó pár karakterposztert a sorozathoz, amelyet el is hoztam most nektek!

További Legacies promóciós fotók, poszterek, karakterfotók és hivatalos képek az első részből az oldal pinterest-jén megtalálhatóak:

http://www.ahmagazin.com/media/a-heten-a-cw-sorozatai-is-elstartolnak/

Hozzászólások