Hírek Média Zene

Január 19-én indul A Dal

By

2019 májusában Tel-Avivban kerül megrendezésre az Eurovíziós Dalfesztivál, aminek résztvevő országai között Magyarországot is megtalálhatjuk. A korábbi évekhez hasonlóan, a hazánkat képviselő előadót A Dal című műsor által választhatjuk ki. Az MTVA által kiírt pályázatra 416 dalt küldtek be, melyből egy tíz fős szakmai zsűri kiválasztotta a legjobb harmincat, amik esélyt kaphatnak, hogy megmérettessék magukat az élő showban.

A legelső válogatóra január 19-én kerül sor, majd ezt követően minden szombaton figyelemmel kísérhetjük A Dalt, a DUNA TV műsorán, egészen február 23-ig.

A szakmai zsűriben az előző évhez képest változás történt. A tavalyi műsorból Both Miklós és Mező Misi maradt meg, hozzájuk pedig 2019-ben Nagy Feró és Vincze Lilla csatlakozik. Műsorvezetőként Freddie mellett Dallos Bogit láthatjuk majd, aki versenyzőként korábban már többször szerepelt a műsorban.

A legjobb harmincba bejutott előadók között több visszatérő nevet is láthatunk. A Leander Kills és a yesyes már sokadjára méretteti meg magát a hazai válogatón, ugyanakkor két korábbi győztes, Pápai Joci és Kállay-Saunders András (The Middletonz) szintén feltűnik az indulók között. A versenydalok nagy része már megjelent, így ti is meghallgathatjátok őket.

Alább láthatjátok a szakmai zsűri által kiválasztott harminc legjobb előadót, melyek között a májusban Izraelbe utazó(k) is ott szerepel(nek). A tavalyi évben az AWS zenekar kapta meg a nézők legtöbb szavazatát. Mit gondoltok, 2019-ben ki lesz a befutó? Kit szeretnétek látni az Eurovízió színpadán? 

  1. Acoustic Planet – Nyári zápor
  2. Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ!
  3. Berkes Olivér – Lighthouse
  4. DENIZ – Ide várnak vissza
  5. Diana – Little Bird
  6. Fatal Error – Kulcs
  7. Gotthy – Csak 1 perc
  8. Hajdu Klára – You’re gonna rise
  9. Hamar Barni – Wasted
  10. Heatlie Dávid – La Mama Hotel
  11. Konyha – Százszor visszajátszott
  12. KYRA – Maradj még
  13. Leander Kills – Hazavágyom
  14. Mocsok 1 Kölykök – Egyszer
  15. Monyo Project – Run Baby Run
  16. Nagy Bogi – Holnap
  17. Nomad – A remény hídjai
  18. Oláh Gergő – Hozzád bújnék
  19. Pápai Joci – Az én Apám
  20. Pátkai Rozina – Frida
  21. Petruska – Help Me Out of Here
  22. Ruby Harlem – Forró
  23. Salvus – Barát
  24. Szekér Gergő – Madár, repülj!
  25. The Middletonz – Roses
  26. The Sign – Ő
  27. USNK – Posztolj
  28. Váray László – Someone who lives like this
  29. Vavra Bence – Szótlanság
  30. YesYes – Incomplete

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: