FilmekMédia

Horrorfilmek, amikre érdemes beülni 2018-ban

A mozirajongóknak 2018  egy mozgalmas év lesz. Nagyon sok műfajban érkeznek új filmek, de a horror kategóriában is bőven lesz mit nézni idén. Ma összegyűjtöttünk nektek pár 2018-ban érkező mozit a garantált rettegésért.

Bőrpofa

Premier: 2017. december 28.

A texasi láncfűrészes mészárlás sokadik feldolgozásaként érkezett a mozikba már 2017 decemberében a csak felnőtteknek ajánlott Bőrpofa. Már most nagyon megoszlanak a vélemények a durva horrorral kapcsolatban. Megtekintése nehézkes, hiszen besorolása miatt minden moziban csak este 10 után tekinthető meg. A történet 1965-ben játszódik, ahol egy csapat elmegyógyintézetből szökött tinédzser után nyomoz a rendőrség. A fiatalok egyike néhány borzalmas esemény hatására vérengzeni kezd, s belőle lesz a film címét adó Bőrpofa.

Slender Man

Premier: Május 18.

A gyermekrabló, arc nélküli rém, Slender Man is újabb filmmel gazdagodik idén. A szörny alakja egy creepypastából ered, melynek kitalálója bár ismert, mégis sokan valóságosnak hiszik, látni vélik őt. Az előzetes már most botrányt kavart, a 2014-es eset után, amikor is két kislány azt állította, Slender Man parancsát követték, miután meg akarták gyilkolni osztálytársukat.

Új mutánsok

Premier: Április 12.

Az X-men új próbálkozásaként mutatja be a horrornak szánt új mutánsokat. A fiatalok egy intézményben vannak fogva tartva, ahol igyekeznek túlélni az embertelen körülményeket. Öt mutáns képességeit tesztelik, akiknek nem csak az intézmény nehézségeivel, de saját múltjukkal is szembe kell nézniük. Ezzel a műfaj új vizekre evez, meglátjuk, mi sül ki belőle…

Truth or Dare

Premier: április 27.

A felelsz vagy mersz egy ismert és közkedvelt játék az iskolai táborok, baráti összejövetelek, vagy bulik alkalmával. De mi van, ha ez az ártalmatlan szórakozás halálos játszmába fordul? Ha valaki hazudik, vagy elutasítja a feladatot, kőkemény büntetést kap érte. A Jeff Wadlow által rendezett véres játszmának tavasszal lehetünk tanúi.

Az apáca

Premier: július 12.

A Démonok között-univerzum rajongóinak újabb kötelező darab érkezik a vásznakra. Csatlakozni fog a cselekményhez, a második Démonok között részben szereplő apáca (Valak) lesz a középpontban. Sajnos többet egyelőre nem tudunk a filmről, a trailer sem érkezett meg.

Hozzászólások