Média

Hivatalos! Tavasszal születik Harry herceg és Meghan Markle első gyermeke

Harry herceg – Diana és Károly herceg második fia – nemrégiben mondta ki a boldogító igent egy amerikai származású színésznővel Meghan Markle-val. Most pedig ismételten egy örömhírt jelentett be a királyi család, amit közleményben tudattak, a pár londoni rezidenciáján.

A Kensington Palota által kiállított két soros nyilatkozat szerint, Meghan áldott állapotban van, a hercegi pár gyermeke pedig tavasszal jön a világra.
A házaspár Sydneybe látogatott a minap,  ez az első  nemzetközi útjuk azóta, amióta összeházasodtak. Ausztráliában 16 napig fognak utazgatni, és számos városban tesznek majd látogatást. A hercegnőről már korábban megkezdődtek a találgatások, hogy várandós-e, hiszen az utóbbi időben bő ruhákat hordott. Tette ezt a három nappal ezelőtti esküvőn is, amikor  II. Erzsébet unokája, Eugénia férjhez ment.  A hírek szerint az uralkodónőt pénteken – ezen az eseményen – már értesítették a gyermekáldásról.

A pár május 19-én kötötte össze életét a windsori Szent György kápolnában, nem sokkal azután, hogy Kate és Vilmos herceg harmadik gyermeke megszületett.  Esküvőjüket 79 televíziós társaság sugározta,  később pedig a Frogmore Houseban, privát fogadáson gratulálhattak a vendégek az ifjú párnak. Az esküvő után II. Erzsébet, Harrynek és feleségének a Sussex hercege és hercegnője címet adományozta. Meghan neve is ezáltal megváltozott: Rachel Meghan Mountbatten-Winsor a hivatalos megszólítása.

Harry és Meghan első gyermeke tehát tavasszal érkezik, továbbá a trónutódlási listán a hetedik helyet foglalja majd el. A hercegi pár gyermekének trónöröklési helyét azonban már nem befolyásolja, hogy fiúnak vagy lánynak születik, ugyanis nemrégiben eltörölték brit királyi fiú utódok elsőbbségét. Így tehát mindenféleképpen a hetedik helyen szerepel majd a listán a gyermek.

II. Erzsébet is örülhet az új családtagnak, hiszen a 93 éves uralkodónak a 8. dédunokája lesz.

Természetesen a londoni fogadóirodák rögtön kiírták a nyereményesélyeket Harry és Meghan első gyermekének nevére. Ha lány esélyes lehet a Victoria, utalva ezzel a jelenlegi uralkodó üknagymamájára, ha pedig fiú, II. Erzsébet édesapjának, IV. György első nevére az Albertre.

Hozzászólások