MédiaZene

Daldömping – 8 dal egy helyen

A héten ismét számos előadó mutatta be újdonságát. Ariana Grande például előrehozta a God is a woman dalpremierjét, Sabrina Carpenter pedig rögtön egy kisfilmmel lepte meg rajongóit. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük nektek az elmúlt időszakban megjelent kislemezeket, illetve videóklipeket.

Ahogy már fentebb említettem, Ariana Grande egy héttel előrehozta legújabb dalának premierjét. Az énekesnő nem tudni mi miatt döntött így, de a rajongók ezzel nem is törődnek, hiszen azonnal beleszerettek a God is a woman című számba. A no tears left to cry után ez a második kislemez az augusztusban megjelenő Sweetener korongról.

Mau y Ricky hazánkban kevésbé ismertek, ám a tengerentúlon népes rajongótáboruk van. A formáció legújabb kisfilmje 22 címmel jelentette meg újdonságát. A spanyol dal hossza még a három percet sem éri el, ám annál ütősebbre sikeredett. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy egy újabb slágerlistás dalt készítettek a dél-amerikai közönségnek.

Sabrina Carpenter a színészet mellett nagy hangsúlyt fektet zenei karrierjére is. Korábban már hallhattunk tőle jópár alkotást. Ilyen például az Alien, amelyet Jonas Blue-val közösen készítettek el, vagy épp a Thumbs, amely nekünk is hatalmas kedvencünk. Most Almost Love dalával tért vissza a zenei palettára, amelyhez már a klipet is feltöltötte a youtube csatornájára.

A Ruelle sosem tétlenkedik. A zenekar folyamatosan jelenteti meg dalait, amelyek többségét sorozatokban hallhatjuk viszont. Most a The Downfall került fel az internetre, amely ismét egy ütős slágernek bizonyul. Biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan egy sikerszériában hallhatjuk viszont ezt is.

A Cheat Codes Demi Lovato után a Little Mix-xel is együtt dolgozott. Közös kreálmányuk az Only You címet viseli, amelyhez már a videóklipet is közzétették. A közreműködés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy pár óra leforgása alatt több százezren tekintették meg a videómegosztó portálon.

Jennifer Lopez vagy színészkedik, vagy dalokat énekel fel. Most utóbbiról ejtenénk pár szót, hiszen napvilágot látott az Ozuna-val közös El Anillo című dal. A spanyol szám remix változata július 12-én debütált, azóta pedig több millióan hallgatták már meg az újdonságot.

Charlie Puth The Way I Am című slágere nem számít újnak, hiszen a kislemezes dalt már korábban is hallhattuk. Ehhez viszont csak most készült el a kisfilm, amelyet az énekes nemrég töltött fel youtube csatornájára. Azóta már rajongók milliói kattintottak rá és szerették meg Charlie videóklipjét.

Zayn Malik feldolgozással tért vissza. A Can’t Help Falling In Love című szám eredetileg Elvis Presley alkotása, de az énekes feldolgozta a híres dalt és feltöltötte az internetre. A rajongók imádják, ám mégsem lett hatalmas siker. Azt mi sem tudnánk megmondani, hogy miért, hiszen az énekes hangja itt is hibátlannak bizonyult.

Hozzászólások