MédiaZene

Camila Cabello két új dallal lepte meg a közönséget

Az énekesnő tavaly lépett ki a Fifty Harmony lánybandából, azóta pedig folyamatosan ontja magából a slágereket. A Crying in the Club hatalmas siker volt az év eleján, azóta pedig már a Havana című kislemez is napvilágot látott. Senki sem hitt az alkotás sikerében, ám nem csak hazájában, hanem a világ számos országában is listavezető dal volt.

A napokban jelentette be, hogy január 12-én érkezik az első önálló nagylemeze, amelyet végül magáról nevezett el, így kapta a Camila nevet. Ezen hallható lesz a most megjelent Real Friends és a Never Be The Same. Az énekesnő a zenekarból való kilépés óta sokkal boldogabb és sikeresebb. Többen ismerték és szerették meg a nevét és Európában és Dél-Amerikában. A Havana sikerének köszönhetően pedig a spanyol rajongótáborát is erősítette.

A most megjelent két alkotás kissé eltér az eddigi stílustól. Kicsit lassabbra vette a ritmust és spanyol elemeket sem tartalmaz egyik sem. Ettől függetlenül nagy siker lehet, amit az is mutat, hogy a két alkotást már az első nap 2 millióan tekintették meg, külön-külön. Bizton állíthatjuk, hogy 2018 Camila éve lehet, ha a korong tartalma hasonló az eddig megjelent művekhez!

Hozzászólások