FilmekMédia

“Bonnie és Clyde” : Baby driver

Az utóbbi időkben „eltűntek” az igazán jó heist stílusú akciófilmek és most számtalan Halálos iramban rajongó fog felmordulni, hogy kétévente érkezik egy benzin és erőlködés szagú folytatás, ennek ellenére megkérdezem: Tényleg szükségünk van ezekre?
Ha még mindig úgy érzed, hogy igen, bátran ajánlani tudom Edgar Wright alkotását.
Az az Edgar Wright, aki a Haláli hullák hajnalát, a Vaskabátok, illetve a Hangyát is rendezte.
A Baby Driver alapja a zene és az arra megvágott snittek, ezzel a rendező már a Scott Pilgrim a világ ellen című filmjében, illetve a Haláli hullák hajnalában is próbálkozott, mivel már évek óta egy ilyen stílusú film elkészítésén fáradozott.

Főhősünk Baby, aki egy gyerekkori trauma miatt zenét kell hallgasson, hogy a dobhártyája sérüléséből eredő sípolást eltudja nyomni. Kívülről egy átlagos srácnak tűnik, aki hobbijában beszélgetéseket vesz fel, amiket otthon megvág és különböző track-eket készít belőle, Ipod gyűjteménye van és hangulatához igazítja, hogy aznap épp milyet választ. Azonban egy gengszterfőnök állandó sofőrje is. Részben mert egy adósságot kell törlesztenie, részben mert Doki kabalája, hiszen az eddig elkövetett bankrablások alatt a rendőrök egyszer sem tudták utolérni.

Adott a srác, aki szeretne már felhagyni ezzel az élettel és adott a főnök, akinek mindig lesz egy utolsó megbízatása.
A sofőr élet mellett, nevelőapját gondozza, mivel szülei egy autóbalesetben meghaltak. Kiemelném azokat a jeleneteket, amikben ketten szerepelnek, mert olyan érzelmi töltettel van felruházva, amit csak kevés film tud felülmúlni, egyszerre viccesek és meghittek.

Két fő dologból épül fel az egész történet, a zenékből és a remekül kidolgozott karakterekből.
Mivel Baby szemszögéből látjuk a történetet és legfőbb tulajdonsága, hogy keveset beszél, egyfajta érzelmi narráció, a jelenetek alatt szóló zene. Míg a Birdman című filmet olyan vágásokkal tették egyedivé, melyeket szinte észre se veszünk, addig itt az befolyásol mindent, hogy éppen mi szól. Az igazán komoly dolgok akkor történnek, amikor csend lesz, olyankor a vér is megfagy az ereinkben. Pontosan ezért olyan ingadozó a stílusa: vannak benne vicces és romantikus jelenetek, de igazán az áll jól neki, amikor elkomorodik.

Fordulatokban gazdag a cselekmény, melyhez legtöbb esetben a színészi alakítások járulnak hozzá. Babyt Ansel Elgort alakítja, akiben bevallom őszintén, kellemesen csalódtam. Utoljára a Csillagainkban a hiba című filmben hallottam róla, de azóta mintha megérett volna a színészetre. Visszafogott, céljai vannak és sosem érdekből cselekszik. Aztán ott van Doki, akit Kevin Spacey játszik és ő valamiért benne ragadt a House of Cards-os szerepében. Jól áll neki a gengszterfőnök szerep, de egy ponton megkérdőjelezhető a karaktere, kicsit úgy éreztem, hogy feleslegesen lett ennyire felépítve. Persze bankot rabolni nem lehet gengszterek nélkül. Jamie Foxx tipikus már-már túltolt rablót alakít, aki hirtelen indulatú, önfejű és mérhetetlenül sötét. Számomra sok volt az alakítása, egy idő után átcsapott ripacskodásba. Szerintem a  Django elszabadul óta valahogy nem tudja megütni azt a mércét, amit ott sikerült elérnie. Aki még nagyobb figyelmet érdemel, az John Hamm, ő alakítja Havert. Sok esetben egyetértettem a cselekedeteivel és szimpatikus volt, még akkor is, ha a rossz fiúk oldalán áll. Azonban a végső jelenet, hasonlóan Jammie Foxx alakításához nekem túltolt volt. Az egész film fel volt építve, szépen haladt egyre feljebb, majd mikor felért egy irracionális végjáték és az indokolatlan szerelmi szál akadályozta meg a kiteljesülésben.

Lily James-t ebből a filmből ki lehetett volna hagyni. Debohrat alakítja és Baby egy kávézóban ismerkedik meg vele. Talán aranyosnak is mondanám, hogy a két szereplő azon töpreng, hogy melyikük neve szerepel több dalban.
Viszont a film elköveti azt a hibát, hogy megpróbálja kettejük kapcsolatát Bonnie és Clyde történetére alapozni. Debohra karaktere nem lett eléggé kidolgozva, egyik pillanatban még erkölcsös kislány, aztán másikban meg már bűntárs, nem fejlődik a karaktere. Még megbocsájtottam Baby és Haver végső összecsapását, mert minden hibája ellenére kevés izgalmasabb, székszorongatós jelenetet láttam eddigi életemben. De a mozit elhagyva, összefutottam egy ismerősömmel, aki szintén látta már és egyhangúan azt állítottuk, hogy sok más lehetőség adott volt a történet lezárására és mégis egy hollywood-i happy end-et kaptunk.

A Baby Driver összességében az a fajta akciófilm, ami megpróbált újítani és sikerült neki. Kíváncsi leszek, hogy a későbbiekben fogunk-e még hallani róla. Egy biztos: egy folytatásra zokszó nélkül beülök legközelebb is.

Forrás: http://the-life-of-jayep.blogspot.hu/http://junkee.com/baby-driver-edgar-wright-interview/113265http://www.slashfilm.com/baby-driver-stunt-driving
/http://www.latimes.com/entertainment/la-et-summer-movie-preview-2017-10-kid-friendly-movies-to-see-this-1492643274
https://nowtoronto.com/movies
https://wallpapershome.com/movies/baby-driver-lily-james-ansel-elgort-4k-14048.
htmlhttp://thenewswheel.com/is-baby-driver-just-the-movie-drive-with-a-different-cast/

Hozzászólások