Filmek Hírek Média

Bemutatták a Marvel kapitány új előzetesét

By

A képregényóriás 2019-ben tovább építgeti filmes moziverzumát, melynek következő lépcsőfoka a március 7-én bemutatásra kerülő Marvel Kapitány lesz. A Bosszúállók 4. része mellett, ezt a produkciót szintén nagy várakozás övezi, ugyanis ez az első olyan Marvel-film, amelyben női főszereplőt láthatunk. De szintén ez az első alkalom, hogy a rendezők között egy hölgy is szerepel.

A korábbiakban már láthattunk egy előzetest, amely adott egy kis ízelítőt számunkra, mire is számíthatunk majd a filmmel kapcsolatban, de a napokban egy újabb, sokkal részletesebb trailert is kiadásra került. Carol Danverst, azaz Marvel Kapitányt, az Oscar-díjas Brie Larson fogja alakítani. Egy teljesen új karakter a moziverzum számára, akinek azonban meghatározó szerepe lesz a jövőre kiadásra kerülő Bosszúállók filmben is. A képregénymogul a korábbi évek példáját követve, készített egy eredettörténetet Marvel kapitány számára, hogy a Bosszúállók 4. részében már egy ismerős szereplőként tekinthessünk rá.

Azt már biztosan tudjuk, maga a sztori a múltban, pontosabban a 90-es évek idején fog játszódni. Az új arcok mellett már jól ismert karaktereket is láthatunk. Samuel L. Jackson ismét Fury ügynök szerepébe bújik, de a Clark Gregg által megformált Phil Coulson is visszatér.

A Marvel kapitányban új idegen fajok is bemutatásra kerülnek. A képregényekből már jól ismert skrullok lesznek a film főgonoszai, míg a másik oldalt a kreek képviselik. Utóbbiakkal már korábban találkozhattunk a Galaxis őrzőiben és a SHIELD ügynökei sorozatban is. Mint ahogyan az az újonnan kiadott előzetesből kiderül, Marvel kapitány a kreeknek köszönheti az erejét, és általuk vált  az egyik legerősebb szuperhősévé. Ti mit szóltok a trailerhez? Várjátok már a filmet? 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: