Hírek Média Sorozatok

Az utolsó évaddal tért vissza az Agymenők

By

2007-ben indult útnak az azóta hatalmas sikereket elérő Agymenők című komédia. A CBS hatalmas ötlete, miszerint tudósokat helyezzen előtérbe, nem okozott csalódást senki számára. Kezdetben hatalmas nézettséget produkált, azóta pedig nem sokat lankadt az érdeklődés, a minőségromlás ellenére sem.

Sheldon, Leonard, Penny, Raj és Howard főszereplésével indult el a sorozat, azóta pedig Bernadette és Amy is csatlakozott a gárdához. A 12. évad szeptemberben kezdődött el, amely egyben az utolsó szezonja is lesz a The Big Bang Theory-nek. Jim Parsons, aki Sheldon formálja meg, úgy döntött, nem kívánja folytatni, nélküle pedig már nem lenne az igazi. Kaley, aki pedig Pennyt alakítja, elhintette, hogy bármilyen spin-off készülne, ő biztosan részt kíván benne venni. Egyelőre erről még nincsenek információk, de ami késik, nem múlik.

A jelenlegi évad első két része már levetítésre került. Sheldon és Amy házasok, akiknek a nászútjába az első epizód folyamán bele is leshettünk. Természetesen az első vita is megtörtént az őrült tudósunk napirendje miatt, dehát nem Agymenők lenne Sheldon kiakadásai nélkül. Penny-ék élik házas életüket, Howard és Berni pedig gyerekeket nevelnek. Illetve ott van nekünk még Raj, aki továbbra is barátnőt keres maga mellé.

Sajnos, ahogy a történetből érződik is, már nem az igazi a sztori. A humorok erőltetettek, a kapcsolati szálak pedig már unalmasak. Ettől függetlenül szánok rá minden héten húsz-húsz percet, mert még mindig élvezhető és szerethető. Hiába, de mindenki és minden felett eljár az idő. 12 év rengeteg, nem tudnak folyamatosan újat mutatni. Korábban igazán erős volt a széria minden téren, de ebből csak a színészek tehetsége maradt meg. Szerencsénk van, hogy őket választották ki a szerepre, hiszen nélkülük már rég nem lenne képernyőn a CBS komédiája.

Ami a végét illeti, 24 részesre tervezik ezt a szezont is, így várhatóan jövő májusig még nem kell elbúcsúznunk a sorozattól.

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: