Filmek Média

Alfa (2018)

By

Tíz évvel ezelőtt még talán nem volt akkora divat kutyát tartani, főleg nem a házban és a saját gyerekedként kezelni. Ezzel persze nincs semmi gond, kutyásként teljesen meg tudom érteni a nagy lelkesedést a szőrpamacsok körül, és ki ne szeretné nézni a róluk összeállított vicces videókat? Rengeteg film is van, amik a négylábú állatok szerethetőségéből táplálkoznak, ott van például a Hachiko, ami egy örök klasszikus, vagy a Marley és én. Allen Hughes (Éli könyve) rendkívül jól kitalálta, hogy ilyen típusú kutyás filmet még talán senki sem gyártott.

Az Alfa című film idén, 2018-ban jött ki és az ősemberek idejében játszódik húsz ezer évvel ezelőtt. Annak a történetét próbálja meg elmondani, hogy hogyan háziasították őseink a farkasokat. Igen, csak próbálja. A film igazi történetén középpontjában nem kifejezetten ez áll. Tele van lyukakkal és érthetetlen dolgokkal, amiken sokat törtem a fejem, miután kijöttem a moziból.

A történet elején az ősemberek felnőtté avatják azokat a fiatalokat, akik jó dárdahegyet tudtak pattintani. Szerencsére a törzsfőnök fia is közöttük van, aki ennek öröméből már mehet is velük elejteni a nagyvadat, mielőtt beköszönt a tél. Napokig vándorolnak, mamutok mellett mennek el, mire találnak egy falkányi bölényt, akiket leüldöznek a szikláról. Sohasem fogjátok kitalálni, mi lesz a film egyetlen konfliktusa, miután ránéztünk szerencsétlen gyerek egyáltalán nem felkészült fejére. Leesik a szikláról a patásokkal együtt és egy kiszögellésre esik. Az apja megsiratja, ott se akarja hagyni, de végül állítanak neki egy jelképes sírhelyet, begyűjtik a lezuhant állatok húsát és elindulnak hazafele.

A pár napos túra alatt hogy nem romlik meg a hús, hogyan bírnak az egész törzsnek egy télre elég ételt hazavinni és a fele hogy nem fogy el az úton és miért nem voltak jók félúton a mamutok az lényegtelen. Hogy miért sátrakban laknak a sokkal jobban funkcionáló barlangok helyett és miért egy hegy tetején, mikor a folyó odalent van, szintén érdekes felvetés. Az is tény, hogy én ilyen gondosan és jól megnyírt szakállú ősembereket még nem láttam, de még olyat sem, akinek olyan tökéletes punk frizurát borotváltak a fejére. Biztosan a pattintott dárdaheggyel és nem a nullásgéppel nyírták le a haja fejét, vagy csak igen érdekesen kopaszodott. A törzsfőnök bánata és az anya aggódása pedig olyan szinten érthetetlen volt számomra. Még a középkorban is hatalmas volt a csecsemőhalálozás, aki megmaradt az se volt biztos, hogy tisztes felnőtt kort megél, hát még az őskorban! Teljesen másmilyen volt a hierarchia, a szex nem bensőséges együttlét volt egy férfi és egy nő között, hanem inger és erőszak. Egy nőnek nem egy gyereke született és azok közül sok meghalt. Régen sokkal “meghittebb” volt a viszony a halállal, mint manapság.

 

Ez csak az első tíz perce volt a filmnek. Az már csak igazán szőrszálhasogatás, hogy hogyan nevezhetnek egy farkast alfának, mikor a görög ábécé betűi még aligha tartoztak a műveltség részéhez, és a kommunikáció is leginkább megakadt a mutogatás és ordibálás szintjén.

A férfiak hazamennek a hússal, ám a fiú csodák csodájára nem halt meg. Felébred, kicsit fáj neki az élet, mégis gond nélkül leereszkedik a függőleges sziklafalon. A film, illetve a színész, Kodi Smit-McPhee javára van felírva a tény, hogy én teljesen elhittem róla, hogy Kedát nem az agresszió, hanem a szíve vezérli. Ezért is nem tud állatot ölni és a megsebesített farkast is meggyógyítja. És miből áll a film háromnegyede? Abból hogy mennek. Vándorolnak és szenvednek, szenvednek és vándorolnak. Végtelen montázsokon keresztül láthatjuk, hogy az állat ragaszkodni kezd, Keda fél egyedül, amúgy is együtt könnyebb vadászni mint egyedül. Aztán megérkeznek. Ez egy két órás film.

Konfliktusok nem igazán vannak. Az ember várná, hogy a borotváltfejű úriember megpróbálja átvenni a törzs vezetését, legyőzni Taut, látva a gyengeségét. Úgy somfordált mindig a háttérben. Vagy valaki tényleg meghalhatna, hogy igaz súlya legyen a dolgoknak. De Keda a tüdőgyulladást is túléli, amit pár száz évvel ezelőttig sem tudtak meggyógyítani. A törzs pedig, akik félnek a farkasoktól, biztos, hogy meg akarják ölni azt, akivel a halott fiú visszatér. Mert hát farkas, azok meg nem barátságosak az emberekkel. De nem, senki sem kérdőjelezi meg, hogy mit keres egy vadállat Keda mellett.

A történet szörnyű monotonitásától és hiányaitól eltekintve a képi világ gyönyörű. Sokszor elgondolkoztam rajta, hogy tényleg ilyen szép volt-e a Föld mielőtt belaktuk szinte minden egyes pontját. A jelmezekről nem tudom mennyire korhűek, de szintén szép hatást keltettek és el tudtam hinni, hogy valami hasonlót öltöttek magukra az igazi ősemberek. Ami viszont igazán zavaró volt a látványban a rendezett ősember fizimiskákon túl azok az animált állatok voltak. Sokszor szörnyen feltűnő az animáció, és ez rendesen megnehezítette, hogy komolyan vegyem az eseményeket, főleg, hogy szinte alig volt olyan képkocka, amikor ne láttunk legalább egy farkast a képernyőn. Sajnos nehéz azt gondolni, hogy aaaw, mikor észrevehetően csak egy CGI kupacot látunk.

Egyszernézős filmként ajánlani tudom. Azok, akik dús akciójeleneteket igényelnek, tartsák magukat távol tőle, de akik szeretnek csak úgy kinézni a fejükből és békésen szemlélődni két órán keresztül elvárások nélkül, esetleg valami különleges szál köti őket a témához, nézzék csak meg. Viszont, ha az ősemberekkel kapcsolatban szeretnél többet megtudni, akkor jobban jársz Jean M. Aulel a Barlangi medve népe című könyvével.

képek forrása rájuk kattintva érhető el

 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: