MédiaSorozatok

A szolgálólány meséje – ilyen volt a második évad

A szolgálólány meséje egy 2017-ben bemutatott sorozat, melynek július közepén láthattuk a második évadzáróját. Hatalmas nézettségnek örvend, és szinte csak pozitív kritikákat kapott, valamint már két Arany Glóbusszal és nyolc Emmy-díjjal büszkélkedhet. 

A harmadik évadra viszont még 2019 tavaszáig várnunk kell. Addig is azoknak, akik le vannak maradva az epizódokkal, elmondjuk miért érdemes bekapcsolódni June tragikus történetébe, illetve megtudhatjátok, hogy sikerült a 13 részes második évad.

Az első évadban említették a Kolóniákat, ahová büntetésként kerülnek a szolgálólányok. Ez egy sugárfertőzött hely, ahol reggeltől estig dolgoztatják őket, amíg meg nem halnak. Ezt a második szezon már ténylegesen be is mutatja, amikor egy kulcsfontosságú szereplő kerül erre a szörnyű helyre. A Kolóniák képi világát nagyon jól eltalálták, a színek pedig remekül átadják a borzalmas hangulatot.

Az új szezon hatalmas erőssége a jellemfejlődés, a jól kidolgozott karakterek. Itt Serena-t érdemes kiemelni, akiről tudjuk, mennyi mindent megtenne a gyermekéért. Megismerjük a harcos oldalát is akinek nem tetszik, hogy a férfiak uralnak mindent. Megmutatja az emberséges oldalát, az évadzáróban pedig olyan meglepő dolgot tesz, amire senki nem számít. Egy kicsit több betekintést nyerhetünk abba, hogy a kétségbeesett feleség általában hogyan áll Istenhez, és a valláshoz. A Bibliát nem kérdőjelezi meg, de Gileád szabályait, és a parancsnokok döntéseit igen. Itt is váratlan fordulatok várják a nézőt, ami alapján elmondhatjuk, hogy az első évadnál jóval akció dúsabbak az új részek. A cselekmény nem halad sokkal gyorsabban, ami néhol unalmasnak és vontatottnak érződik, de ez sajnos már az első évadra is jellemző volt. Nagy pozitívum viszont, hogy az új szezonban már sokkal több minden történik. Ennek ellenére a felesleges időhúzások újra átestek a ló túlsó oldalára, és már nem feszültségkeltésként, hanem szimplán idegőrlésként voltak jelen.

A főszereplő, June (Offred) esetében sajnos nem beszélhetünk karakterfejlődésről. Az ő személyisége nem sokat változott az első részek óta.Viszont ez azért nem feltétlenül gond, mert az ő viselkedése a kezdetektől fogva kiszámíthatatlan volt, és ez meg is maradt, további izgalmakat szülve a cselekményben. A múltjából egy kicsit többet láthatunk, ami egyértelműen hozzáad a karakterhez, főként az édesanyjával való kapcsolata szolgál új információként. June jó barátja és sógornője, Moira szintén jobban kibontakozik a nézők előtt. Bár ő az első évadban már kiszabadult, múltja és története még mindig tartogat szívszorító meglepetéseket számunkra.

A Szolgálólány meséjének második évadja továbbra is remekül feszegeti az élet nagy kérdéseit. A vallás lényegét és fontosságát, az Istenhit különböző formáit az első évad óta tárgyalja, és ennek a kérdésnek egy új karaktert szentel. Eden, a fiatal lány nagyon szófogadó, egészen addig, amíg rá nem ébred arra, hogy az élet nem olyan egyszerű és fekete-fehér, mint amilyennek Gileád szabályai beállítják azt. Ő már Isten tanításait is megkérdőjelezi. Ugyancsak érdekes téma még a sorozatban a nők elnyomása, amit szintén az első szezonból hoztak át. Itt Serena-nak van kulcsfontosságú szerepe. Az ő kapcsán még a gyerekvállalás, a szülés kérdése szintén középpontba kerül, fantasztikusan mutatják be azt a mérhetetlen fájdalmat, amit meddő nőként kell átélnie.

Összességében a második évad nem adott lejjebb a színvonalból, ezután is ajánljuk minden erős idegzetű olvasónak. Mi izgatottan várjuk, mit tartogat a harmadik felvonás!  Nektek hogy tetszik ez az utópisztikus világ?

A forrás a képre kattintva érhető el.

Hozzászólások