FilmekMédia

A legsötétebb óra – kritika

A történelmi filmeket jól elkészíteni igazán nehéz feladat, mivel a cselekményre nem támaszkodhat a rendező. Az ilyen moziknál általában előre tudjuk, mi lesz a történet vége, ezért az élvezhetőség érdekében nagyon erős színészi játékra, és magával ragadó képi világra van szükség a lebilincselő hangulat érdekében.

A legsötétebb óra a második világháborúban játszódik, amikor a Németország élén álló Adolf Hitler már Európa nagy részét elfoglalta, beleértve Franciaországot, Belgiumot és Hollandiát. Miközben Nagy-Britanniának megoldást kell találnia a németek megállítására, miniszterelnököt is kell választaniuk, miután Neville Chamberlain (Rondald Pickup) lemondott a posztjáról. Végül az akkori király, VI. György (Ben Mendelsohn) Wintston Churchillt(Gary Oldman) nevezi ki a helyére. Eleinte senki sem támogatja őt, még az uralkodónak is kétségei vannak vele kapcsolatban. Élete legnagyobb döntését kell meghoznia: tárgyal Hitlerrel és békét köt vele, vagy harcol az elveiért és a nemzet szabadságáért?

A film egyik legerősebb pontja Gary Oldman játéka volt. Őt már jól ismerhetjük a Harry Potter filmekből, ahol Sirius Black szerepét játszotta. Itt is fantasztikusan alakított, az arckifejezéseitől kezdve a járásáig minden apró részletre figyelt. Churchillt, mint bohókás öregembert, és mint komoly politikust és szónokot is tökéletesen átadta. A miniszterelnök karaktere nagyon hiteles volt, a valóságban elhangzott beszédeiből idéztek. Ezek a filmben hatásosak voltak, a parlament heves hangulatát jól tükrözték.

“Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!”

Szintén jó pont volt az igényes képi világ. A háborús hangulat megteremtésének érdekében sötétek voltak a felvételek, a szürke, fekete színek domináltak. A madártávlatból mutatott bombázások, vadászgépek és földig rombolt tájak segítettek igazán átérezni, milyen is egy kegyetlen háború közepén egy ország. A karakterek érzelmeit is nyomatékosították a kameraállások, mint például amikor Churchill asszisztensének könnyes szemére közelítettek rá. A hangok, zenei aláfestések is nagyban hozzátettek ahhoz, hogy drámaibb legyen a légkör.

A film menetét tekintve hajlamos volt ellaposodni, ami a történelmi eseményekkel, politikai viszályokkal foglalkozó moziknál mindig veszélyt jelent. Ez többnyire a sokadszorra előforduló vitáknál történt meg, amikor a miniszterelnök tépelődött a tárgyalás kérdéséről. Voltak jól bemutatott belső harcok, például amikor Churcill felesége támogatta őt, vagy éppen tanácsokkal látta el. Itt jobban előtérbe került a politikus emberi oldala, és hogy mennyire nehéz volt számára a választás. Hasonlóképp mutatja meg Churchill ezen oldalát az a jelenet, amikor a földalattit választja a sofőrrel ellátott autó helyett, és a brit nép véleményét kérdezi. Az egyszerű civileket név szerint írja fel, és véleményeiknek megfelelően cselekszik végül a parlamentben.

A film zárójelenete külön említést érdemel. A miniszterelnök hatásos beszédében kijelenti, nem hajlandó békét kötni a náci Németországgal, nem kíván lemondani az angolok szabadságáról. Ehhez szintén tartozott egy idézet, amely a valóságban is elhangzott a politikus szájából.

“Megvédjük szigetünket, bármibe kerül is. Harcolunk a partokon, harcolunk a leszállópályákon, harcolunk a mezőkön és az utcákon, harcolunk a hegyekben; sosem fogjuk megadni magunkat.”

A források a képekre kattintva érhetőek el.

Hozzászólások