FilmekMédia

A démon arca

A Démon arca (Incarnate) egy új koncepciónak tűnt az örödögűző-horrorok világában. Nem a megszokott kerettörténettel áll elő, nagyon új és nagyon hatásos akart lenni. De ez nem sikerült úgy, ahogy a rendezők képzelték.
A történet középpontjában Dr. Ember áll, aki nem hagyományos módon küzd meg az emberekben lakozó démonokkal. Nem hisz az egyházban és a vallásban, ehelyett az áldozatok elméjébe férkőzve próbál megküzdeni az élősködőkkel. A munkájának meghatározó pontja, hogy évek óta üldözi Maggie-t mások elméjén keresztül, ugyanis ő az az élősködő lény, aki még évtizedekkel ezelőtt végzet feleségével, fiával, őt pedig tolószékbe kényszerítette. Az egyház felkéréseire csak akkor reagált, amikor elhitették vele, hogy Maggievel van dolga.
Főhősünkhöz egy nap újabb ügynök látogat el, azt kérve tőle, hogy segítsen megszabadítani egy 11 éves kisfiút a démontól. Felix, egy régi barátja és volt tanítója utánajár a történteknek, és biztosra veszi, hogy ezúttal Maggie áll a háttérben. Kifejleszt egy speciális mérget, amit Dr. Embernek akkor kell választania, ha az élősködő felülkerekedik rajta, és rabjává akarja tenni. A szer 10 másodperc tisztánlátást ad, hogy végezzen magával, mert van rosszabb a halálnál. Eleinte Ember nem kér ebből.
A történet az utolsó 15 percig be is váltotta azt, hogy nem lesz klisés és tipikus. Persze ellőttek benne pár elég elcsépelt elemet, de volt ennél nagyobb baja is a filmnek. A főszereplő volt az egyetlen, akinek fel volt építve a jelleme, a többi szereplő pedig abszolút üresnek érződött. Talán Cameron, a megszállt kisfiú karaktere még kicsit többet rejtett magában, de ezt sem dolgozták ki megfelelően. Dr. Ember jellemfejlődése ebből kifolyólag szintén szájbarágósra sikeredett, a lényege dióhéjban annyi volt, hogy a férfi rájöjjön, igenis van rosszabb a halálnál. A főszereplő segédjei abszolút üres jellemek voltak, pedig ebből is lehetett volna többet kihozni. Sajnos ez nem sikerült, de a fő szál még így is jó lett volna, de…
… nem tudták, mikor kell abbahagyni. A történetet már háromszor el kellett volna vágni, mire vége lett, és ha az első, vagy legalább a második alkalommal befejezték volna, nem lett volna hatásvadász klisé. A történet vége az egész addigi élményt lerombolta, pedig az alapok nagyon erősek voltak, és igazán lehetett volna jó film is. A látvány és az operatőri munka egy kicsit kihúzza a filmet a sárból, de az biztos, hogy lehetett volna jobb alkotás is.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .