FilmekMédiaZene

5 zene hír, amiről lemaradhattál 7. rész

Fall Out Boy klippremier! Az együttes nem tétlenkedik. Január 19-én debütált legújabb nagylemezük, amely a Mania címet viseli. Erről a korongról már hallhattuk korábban a Champion-t és a Hold me tight or don’t című alkotást. A zenekar a CD megjelenése előtt tette közzé a Church című számot, amelyhez már elkészült a hivatalos kisfilm is.

Justin Timberlake új klippel jelentkezett! Az énekes februárban jelenteti meg Man of the woods korongját, amelyről korábban már hallgattuk a Filthy című alkotást. Most egy újabb dalt tett közzé a lemezről, amely a Supplies nevet viseli. Justin hamarosan turnéra indul, ám erről még nincsenek pontosabb információk, sem hivatalos dátumok és helyszínek. Reméljük, hogy hamarosan azokat is közli az előadó.

Megérkezett a Fifty Shades of Freed első dalszöveges videója! Liam Payne és Rita Ora For You című alkotása pár napja debütált, melyhez elkészült a feliratos változat is.  A Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplése által vászonra kerülő alkotás sikere hatalmas, annak ellenére, hogy a kritikusok már az első részt támadták. Úgy látszik, ez a rajongókat kicsit sem érdekelte, hiszen további két rész került leforgatásra. A filmsorozat utolsó része február 7-én debütál, és idehaza, pedig 8-án kerül mozikba.

Alexander Rybak visszatér az Eurovízió színpadára! A norvég énekes That’s How You Write A Song című dalával indul ismét a versenyen. Az alkotásnak még túl kell jutnia a hazai válogatón, amelynek döntőjére március 10-én kerül sor. Az előadó reménykedik, hogy újra ott lehet az Eurovízió színpadán Lisszabonban. Ha sikerül neki, akkor nagy esélye van arra, hogy újra az élmezőnyben végezzen.

Visszatért a Black Veil Brides! Az együttes Wake Up című dalával lepte meg a közönséget. Andy Black rockzenekara közel három éve nem jelentkezett újdonsággal, így épp itt volt az ideje, hogy hallassanak magukról. A szám a január 12-én megjelenő Vale című nagylemezről származik, amelyen további 11 dal kapott helyet.

Hozzászólások