MédiaZene

5 zene hír, amiről lemaradhattál 5. rész

Megjelent a Fall Out Boy legújabb videóklipje! A zenekar januárban jelenteti meg a Mania című lemezét, amelyről ez már a negyedik dal, amit közzétettek. A Young and Menace tavasszal debütált, amit a Champion, majd a The Last of the Real Ones követett. Most pedig a Hold me tight or don’t című számhoz forgattak le egy karneváli hangulatú kisfilmet, amit a felkerülése óta több millióan tekintettek már meg.

Felkerült a youtubera Rachel Platten lemeze! Az énekesnő október végén jelentette meg Waves című albumát, amit először csak a spotifyre töltöttek fel, de azóta már a youtube-on is helyet kapott. A 13 számból álló korong Rachel harmadik lemeze a Be Here és a Wildfire után.

Pink a Carpool Karaokeban! Ahogy már Selena Gomez, Adele, Sia vagy akár a One Direction tagjai, úgy most Pink is beült James Corden mellé a Carpool Karaokeba. Az énekesnőtől megszokott vidámságot, vadságot és hangot kaptuk. A közel 12 perc alatt a legnagyobb slágereinek megszólaltatása mellett elmondta, hogy 14 évesen írta meg első dalát.

Megjelent Taylor Swift lemeze! A Reputation az első négy nap alatt rekordot döntött, ugyanis ennyi elég volt neki ahhoz, hogy egy millió példányszámot adjanak el belőle. Azóta persze ez a szám már megnövekedett és lehagyta az előző korong 1,29 milliós számát. Az énekesnő ráadásul mindezt streamelés nélkül érte el, ugyanis se spotifyre, se youtubera nem engedi feltölteni a dalait marketing okokból. Ezzel együtt lett az év legsikeresebb albumai!

Megjelent Lindsey Stirling és Becky G karácsonyi dala! A hegedűművész már évek óta nagysikerű előadókkal dolgozik együtt, így nem csoda, hogy a legutóbbi alkalommal Becky G-t kérte fel egy közös alkotásra. A Christmas C’mon a zenész október 20-án megjelent karácsonyi albumán helyet kapott. A Warmer in the Winter korong számos ismert ünnepi dalt tartalmaz, emellett persze saját alkotásokkal és közreműködésekkel fűszerezte a lemezt.

Hozzászólások