MédiaSorozatok

28 érdekesség az Agymenőkről

Az Agymenők korunk egyik legsikeresebb sitecome-ja, sőt, az első olyan, ami túlhaladja a 10 évadot! Vicces, érdekes, gondosan kidolgozott, élvezhető sorozat, amiért emberek milliói rajonganak. Pont ezért gyüjtöttünk össze nektek néhány érdekességet, amit talán ti sem tudtatok eddig!

1, A sorozat címe eredetileg “Lenny, Penny, Kenny” lett volna.

2, A magyaroknak több összeköttetése is van a sorozatnak! Ilyen például: néhány budapesti gamer elhívja Penny-t játszani a második évad 3. részében, vagy akár egy résszel később felbukkan, az Eötvös University Campus, Budapest, Hungary. A negyedik évad elején, Sheldon örökbefogad egy tucatnyi macskát, melyből az egyiket Teller Edének nevez el. Penny és Leonard esküvőjével kapcsolatban Sheldon, Rubik Ernőt is megemlíti, mivel szívesen hívná el őt az eseményre.

3, Mayim Bialik, Amy Farrah Fowlert alakító színésznő a sorozat indulásakor szerezte meg doktoriját. Ez vezetett ahhoz, hogy karaktere pontosan ezen, a neurobiológiai irányzaton helyezkedjen el. Bár Amy karaktere a harmadik évadban tűnik csak fel, azonban az elsőben Raj megemlíti, mint a Blossom című tv-sorozat színésznőjét, aki igazán okos, mert neurobiológiából doktorált. Egyébként ő az egyetlen olyan ember az Agymenők csapatában, aki doktorált.

4, Kate Minucci játszotta volna a harmadik évad végén felbukkanó Amy-t, de a színésznő végül Raj félénk, igazán fura barátnőjét, Lucyt alakította.

5, A készítők eredetileg Amy Walsh-t szánták a női főszereplőjének, mégpedig Katie-ként. A Lost Girl szépséges színésznője keményebb, belevalóbb csajt alakított volna. Azonban a tesztvetítésen, a közönség igen negatívan reagált Katie karakterére, így került a képbe Kaley Cuoco és Penny. Ti mit gondoltok, el tudtátok volna képzelni Amy Wash-t “Penny”-ként?

6, A sorozat miatt, több színész megtanult különböző hangszereken zenélni. Mayim Bialik például megtanult hárfán játszani, Jim Parsons pedig egy elektromos hangszeren, a tereminen tanult meg, amit a 4. évad 12. részében, hallhatunk is. Johnny Galecki, aki Leonardot alakítja viszont gyerekkora óta csellózik.

7, A srácok munkahelyét, az egyetemet, a Kaliforniai Műszaki Egyetemről formázták. Gondoltátok volna, hogy a Kaliforniai egyetem diákjai és dolgozói, a legtöbb ott forgatott jelenetben szerepelnek?

8, Az egyenleteket, és elméleteket mindig leellenőrzik. David Saltzberg, fizika és csillagászat professzor, minden felvétel előtt ellenőrzi, hogy az elméletek amik elhangzanak helyesek-e, illetve a táblákon szereplő képleteket is kijavítja.

9, Bill Prady, a sorozat producere onnan vette az ötletet Raj nőkkel való problémájával kapcsolatban, hogy volt egy kollégája, aki nem tudott a nőkhöz beszélni. Kétségtelenül jó döntés volt, hisz így rengeteg vicces szituáció jött létre, és a karakter tényleg jól sikerült!

10, Ha már a vicces részeknél tartunk, a forgatások alatt, rengeteg humoros jelenet csak improvizáció! A színészek valóban nem bírnak ki röhögés nélkül sok felvételt. Kaley elárulta, hogy imád a kollegáival dolgozni, és olyan jeleneteknél is elnevetik magukat, amelyek eredetileg nem szerepelnek a forgatókönyvben.

11, A Roseanne című sitecom forgatása alatt, még a ’90-es években Johnny Galecki és Sara Gilbert, a Leslie Winkle-t alakító színésznő, egy párt alkotott. Ám a színész, és Kaley Cuoco is egy párt alkotott az első két évad forgatása alatt. Kaley szerint a szakítást követően, még jobban bele tudták élni magukat Penny és Howard szerepébe.

12, Gondoltátok volna, hogy Sheldon Zöld Lámpás pólóinak jelentése van? Legtöbbször, a felsői a karakter aktuális hangulatát jellemzik. Kék felsői a reményt, az indigó a szenvedélyt, szimbolizálja. Mikor piros színű pólót visel, nagy valószínűséggel mérges lesz.

13, Carrie Fisher és James Earl Jones is feltűnik a sorozatban. Őket a Star Wars filmekből ismerhetjük, ám érdekesség, hogy az apát és lányát alakító színész és színésznő korábban sosem találkoztak. Oka, hogy csak az Agymenőkben ismerkedtek meg, az, hogy bár mindketten játszottak a Csillagok háborújában, közös jelenetük nem volt.

14, Jim Parsons 2014-ben elárulta, hogy kezdetben azt hitte, egy játék show-s szerep miatt hívták be meghallgatásra, ezért nem értette, ügynöke miért volt olyan izgatott.

15, Kunal Nayyar az Agymenők Raj-át leszámítva egyetlen egyszer kapott szerepet, mégpedig az NCIS-ben, ahol terroristát alakított.

16, Kunal kutyáját Boba Fettnek nevezik, ugyanis a való életben is Csillagok háborúja rajongó.

17, Ám a karakterek megszállottságai nem mindig találnak kapuba. A Sheldonnal ellentétben, az őt alakító Jim, a Star Trek-ből és a Dr. Who-ból egyetlen egy részt sem látott!

18, Emlékeztek arra, hogy Sheldon az első részben flörtöl egy nővel? Nos, ez azért van, mert az eredeti elképzelések szerint szexuálisan igenis aktív lett volna.

19, Valószínűleg Penny vezetéknevét soha nem fogjuk tudni, pláne mióta Leonarddal összeházasodtak.

20, Kezdetben, a tervek szerint Leonard öltönyt viselt volna, kapucnis pulcsik helyett.

21, Kunal pedig elárulta, irigykedik a Pennyt alakító színésznőre és hosszuújjú pólók helyett ő is szívesen hordana ujjatlant és shortot.

22, Bernadett hangja fokozatosan alakult, a sorozattal együtt. Melissa Rauch hangja a való életben egyáltalán nem olyan rikácsoló, mint karakteréé. Jellegzetes beszédhangját ugyanis az anyjáé inspirálta.

23, Főszereplőink lakásának lépcsőháza valójában csak egyetlen emeletből áll.

24, A három főszereplő Jim Parsons, Kaley Cuoco és Johnny Galecki epizódonként 1 millió dollárt keresnek, Kunal Nayyar, Simon Helberg (Howard), Mayim Bialik és Melissa Rauch azonban csak 750.000-et.

25, Howard-nak kivétel nélkül, női figurái vannak. A háttérben látható Wonder Woman,  Leia hercegnő és Batgirl is.

26, Gondoltátok volna, hogy a színészek többször törött végtagokkal játszották szerepüket? Kaley például lovaglás közben eltörte a lábát, így a 4. évadban, pár rész kihagyás után egy pult mögé állva vették fel a jeleneteit. Mayim Bialik a 6. évad forgatásának során szenvedett autóbalesetet, így neki a jobb kezét nem láttuk egy darabig.

27, Míg Raj-nak egyenes a haja, addig Kunalnak göndör fürtjei vannak, ezért az epizódok előtt mindig ki kell vasalnia a haját.

28, Melissa Rauch zsidó vallású, míg Bernadette katolikus.

 forrás: http://agymenok.com/cikkek/agymenok-11-evad/ http://starity.hu/magazin/61465-veget-er-az-agymenok/

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?