HírekMédiaSorozatok

20 éves lett a Barátok közt

Hatalmas buli keretében ünnepelték a sorozat szereplői a 20 évfordulót.  Igen, Magyarország egyik legnagyobb és legkedveltebb napi sorozata 1998. október 26-án indult útjára, és talán a szerkesztők sem gondolták volna, hogy idáig eljutnak.

1998-ban Kalamár Tamás megálmodott egy sztorit, amelyben több szereplő és család életét mutatta be esténként.  Az alapkoncepció az volt, hogy a ’70-es években árvaházban nevelkedett gyerekek között szoros kötelék alakul ki, barátok lettek. Évtizedekkel később – már a családdal – a Mátyás király térre költöznek, ezzel indul a sorozat. A Berényi fivérek bátyja Zoltán egy sikeres Építőipari Kft-t indított, de egy tragikus autóbalesetben meghal. Ezután a legfőbb kérdés az volt, hogy mi lesz a Kft-vel illetve a házzal, amit közben elkezdett felújítani. Ez ugyanis nem más, mint ahol a barátok élete elkezdődött: a nevelőotthon.

A sorozat fennállása során rengeteg új szereplőt ismerhettünk meg, többek pedig távoztak. A producer tizenhét éves munkásságát adta át 2015-ben Rozgonyi Ádámnak, aki 2017-ben távozott, a sorozatot Szerencsés Gabriella kreatív producer rendezi napjainkban. Az ikonikus főcímdalt Som Krisztián szerezte és Szatmári Orsival énekli.

Az eredeti szereplőgárda közül már csak néhányat láthatunk esténként, így a Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán, Varga Izabella (Balogh Nóra) , Várkonyi András (Kertész Vilmos), Tihanyi Tóth Csaba(Novák Laci), mai napig aktív tagjai a sorozatnak. Sokak kedvence Magdi anyus 9 éve távozott a Mátyás király térről.

A legeredetibb figura közülük, akivel aztán tényleg minden megtörtént a sorozatban, nem más, mint Berényi Miklós. Lelőtték, jeges tóba esett, romok alá szorult, de a Berényi klán legfiatalabb tagja túlélt minden veszélyt. Alakja ezáltal mémmé vált,  a humoros oldalak szívesen készítenek jobbnál jobb montázsokat róla. Ami viszont mindenki számára megmaradhatott, az a pénz és sárm.

A sorozat kerek évfordulóját egy budai szórakozóhelyen ünnepelték a régi és  jelenlegi szereplők, pár nappal ezelőtt. Az eseményen jelen volt például R. Kárpáti Péter (Berényi András), Ábrahám Edit (Berényi Claudia), Csomor Csilla (Berényi Zsuzsa) is.

Ezzel pedig még nem volt vége az ünneplésnek, hiszen az alkotók egy különleges dupla epizóddal készültek a nézők számára. A pénteki részben drámai eseményeknek lehettünk szemtanúi, hiszen Berényi Miklós került életveszélybe. Ekkor felbukkantak olyan szereplők, akik már meghaltak a sorozatban, de valamilyen kapcsolat fűzi őket Miklóshoz.  A kreatív producer igyekezett egy emlékezetes részt csinálni.

Boldog Születésnapot BK!

 

20 éves a Barátok közt / Fotó: Járai László

20 éves a Barátok közt - Tihanyi-Tóth Csaba, Várkonyi András/ Fotó: Járai László

20 éves a Barátok közt / Fotó: Járai László

20 éves a Barátok közt / Fotó: Járai László

20 éves a Barátok közt / Fotó: Járai László

Hozzászólások