Mary Jo Putney – Becstelen szerelem
Ha General Press Kiadó, akkor történelmi romantikus regény. Vagy legalább is számomra ezek a kedvenc könyveim a kiadótól, ugyanis egytől-egyig izgalmasak, mégis könnyedek és szórakoztatók. Pont ilyen a Becstelen szerelem is, ahol két hasonló sorsú ember egymásra találásáról van szó.
Mary Jo Putney legújabb regénye, A jó útra tértek testvériségek sorozatának ötödik része, és a 19. században játszódik. Főszereplője Lucas Mandeville, akit kinéz a közösség, ugyanis megszegte becsületszavát azzal, hogy megszökött francia hadifogságból. A becsületszó megszegése pedig ebben az időszakban igen súlyos vétség, ami miatt lenézik és megvetik a másikat. Lucas – aki önkéntes száműzetésé után visszatérve megkapja a Lord Foxton címet – ennek ellenére mégis elmegy egy társasági eseményre, ahol találkozik Kendra Douglas-el. A nő egykor Lady Denshire volt, azonban férje házasságtörés vádjával a bíróság elé ált, hogy elváljon tőle.
A két társadalomból kitaszított ember hamar egymásra talál, Lucas pedig el is határozza, segít Kendrának visszaszereznie társadalmi státuszát és gyermeket, a válással ugyanis majdnem mindenét elveszítette. De vajon lehetséges-e ez úgy, hogy mindketten a becsületüket vesztették? Hogy egyiküket gyávának, a másikukat pedig szajhának tekintik?
Mary Jo Putney nevét korábban nem ismertem, így kíváncsian vágtam bele ebbe a gyönyörű borítóval rendelkező kötetbe. Őszinte leszek, nem számítottam ennyire könnyed sztorira, mint amit itt kaptam. Valamiért, ha történelmi regényre gondolok, akkor hosszú leírásokra számítok, néhány történelmi érdekességre vagy új dologra, itt azonban nem nagyon voltak. Ennek ellenére kaptam egy igazán belevaló, izgalmas női főszereplőt, aki bizony kitűnt a tömegből.
Könnyed, mégis izgalmas szerelmi történet a becsületről.
Kendra Douglas nagyon érdekes karakter, ugyanis egyszerre volt határozott, és erős jellem, aki valamiért hagyta szunnyadni ezen a tulajdonságait a történet kezdetéig. Nagyon tetszett a céltudatossága és a megnyerő személyisége, az, hogy fekete ruhával fejezte ki ártatlanságát. Ezekkel tökéletesen ellensúlyozta azt, hogy tulajdonképpen mennyire elveszett volt és nem találta a helyét egészen addig, amíg nem találkozott Lord Foxtonnal. A férfinak nem csak az köszönhető, hogy segít megoldani a problémáit, hanem az is, hogy ki tudja magát sírni, hiszen a nő nem kevés érzelmi megrázkódtatáson esett fúl a volt férjének köszönhetően. És habár ez abszolút érhető, én mégis egy rossz tulajdonságnak tekintem ezt, a szerzőnő ugyanis sokszor ríkatta meg a főszereplőt.
Lord Foxton egyébként maga volt a szőke herceg, akinek szerencsére van egy gazdag és befolyásos unokatestvére, aki a segítségére van és bevezeti őt a társadalmi elitbe. Lucasban továbbá az is érdekes volt, hogy mint megbecsült csontkovács nem csak orvosi eszközökkel kezelte a betegeit. A férfi tudott kézrátétellel is gyógyítani, ami külön eszenciát vitt a történetbe – erről egyébként szívesen olvastam volna többet. Mikor ezek a részek felötlöttek, igazán kíváncsivá váltam, vajon az előző kötetekbe volt erről szó?
Ez a képessége több alkalommal is megcsillan, ráadásul mindannyiszor olyan helyzetekben, ahol kulcsfontosságú mellékszereplőkkel találkoznak karaktereink. Volt itt ugyanis nem egy bonyodalom, amelyek igazán izgalmassá és meglepővé tették a regényt. A Becstelen szerelem ugyanis fordulatokban gazdag és pörgős regény, amit igazán könnyen lehet olvasni.
Nagyon tetszett, hogy vegyült bele egy kis misztikus vonal is.
Talán az egyedüli sajnálatra méltó rész az volt nekem, hogy túl hamar bonyolódtak túl érzelmes viszonyba, ami nekem túl gyors és a tiniregényekre emlékeztet. Ez persze lehet csak az én szájízemnek nem kedvez, azonban ez nem ront az élvezeten, hiszen a főszereplők valóban igazán szerethetők, a cselekmény egy pillanatra sem ülepszik le, ráadásul Kendra exférje az a fickó, akit úgy igazán lehet jóérzéssel utálni.
Ha szívesen olvasnál egy könnyed, ugyanakkor érzelmekkel dúsított történelmi romantikus regényt, akkor a Becstelen szerelem jó választás lehet. Kendra és Lucas hasonló problémákat élnek át a jelenben, a múlt pedig egyikőjükkel sem volt baráti, aminek a feldolgozása és megoldása nagyszerű kikapcsolódást nyújthat az olvasónak.
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!