Margaret Wilkerson Sexton – Az újraálmodók
Ha olyan könyvmoly lennék, aki csak a könyvesboltban sétálva választ magának olvasmányt, valószínűleg soha nem találkoztam volna Az újraálmodók című könyvvel, hiszen feltűnő, már-már rikítórózsaszín és kék borítójával egyáltalán nem az a stílusú olvasmány, amin megakad a szemem. Sokkal jobban szeretem a letisztult, esetlegesen aprólékos mintákat. Pontosan emiatt örülök, hogy sokkal hamarabb nézelődők a neten és így előbb látom a leírást.
Az újraálmodók ugyanis egy csodaszép, ugyanakkor igen kemény olvasmány az anyaságról, a fekete nők helyzetéről és a rabszolgaságról. A történet, amely mindezt bemutatja, három szálon fut. Ebből az egyik szemszög 2017-ben játszódik. Ava egyedül neveli fiát, Kinget és a könnyebb megélhetés miatt nagymamájához költözik, aki a gondozásért cserébe fizet neki. A probléma csak az, hogy Martha nagyi fehér bőrű, míg Ava sötét, a demencia pedig, amiben a nagymama szenved, felszínre hozza faji előítéleteit.
Ava mellett egyik ősét követhetjük nyomon két különböző idősíkban. Először 1924-ben járunk, mikoris Josephine szomszédságába költözik egy fehér házaspár. Charlotte az asszony, időről-időre meglátogatja, Josephine pedig akaratlanul elkezdi megkedvelni őt. Holott tudja, óvakodnia kéne tőlük, hiszen hiába lett egy virágzó gazdaság tulajdonosa, a veszély sosem szűnt meg. Josephine ugyanis hosszú ideig rabszolga volt születésétől kezdve, amire vissza is emlékszik, így kerülünk a harmadik szálba, 1855-be, mikor gyermekként szüleivel egy ültetvényen dolgoztak. Először csak bepillantást nyerünk itt a dolgos hétköznapokba, miközben a szülők az Újraálmodók segítségével a szökést tervezgetik.
Nagyon érdekes volt ez a történet több szempontból is. Egyrészt azért, mert bár szörnyű olvasni, hogy egykor hogyan bántak a fekete bőrű emberekkel, mégis roppant tanulságos, az emberi történelem része. Másrészt viszont roppant elszomorító is, hiszen borzalmas még csak belegondolni is hogy ma, a 21. században is milyen atrocitások érhetik őket, hiszen ugyan olyan emberek, mint mi. Egyszerűen nem bírom felfogni ezt a megkülönböztetést, ami mind a mai napig létezik, pontosan ezért sokkal több ilyen olvasmány kéne.
Megrendítően csodálatos olvasmány a szabadságról, az elfogadásról és az anyaságról.
Őszintén, pont emiatt nem is tudom eldönteni, hogy melyik szál tetszett jobban. Egyrészt nagyon tetszett Ava személyisége, törekvése afelé, hogy a fiának a lehető legjobbat szeretné, egy fix családi fészket. Másrészt Josephine mindkét szemszöge sokkal érdekesebbnek tűnt, ugyanakkor az ő karaktere sokkal kevésbé tetszett. Érthető okokból viselkedett sokszor ellenségesen, ugyanakkor a lenéző gondolatai, amik sokszor nemcsak a fehérek, de barátai felé is támadtak, nem voltak igazán szimpatikusak.
Ez sokkal inkább jellemző volt a felnőtt, idős Josephine-re. Kislányként, mikor az ültetvényen dolgozott, mintha teljesen más ember lett volna, izgalmas világot teremtett, amit fantasztikusan fűszerezett meg a gyermeki ártatlanság. Bár a kötet során megismerjük a teljes történetet, hogy hogyan lett belőle földtulajdonos, mégis szívesen olvastam volna az átmenetről kicsit bővebben, hogy jobban érthető legyen ez a változás.
Habár szörnyű olvasni a sok-sok megkülönböztetésről, az előítéletekről és a bánásmódról, ami éri a könyvben szereplőket, nagyon megérintett az anyai vonal, ami jelen van a történetben. Egyrészt ott van Josephine édesanyja, aki jobb életet remél a lányának, aztán a felnőtt Josephine, aki éppen a fia esküvőjére készül, majd Ava, aki már jó pár emberöltővel később élve nemcsak jó anya akar lenni, de megismerteti velünk a terhesség nehézségeit és az egyedülálló nők sorsát, illetve problémáit.
Összességében tekintve, itt az élő példa arra, hogy nem a borító teszi a könyvet. Habár kétség sem fér arra, hogy nagyon találó, hiszen mind a követnek, mind pedig a borítón szereplő alaknak jelentősége van a könyvben. Ettől függetlenül a kiadás nagyon igényes, hiszen keményfedelet és védőborítót is kapott.
Bátran ajánlom a téma kedvelőinek vagy azoknak, akik szeretnék jobban megérteni azt a világot, amit nem feltétlen lát minden nap az ember.
A recenziós példányért köszönet az Európa Kiadónak!
