Magyarul is érkezik Alan Rickman naplója!
A napokban járta be a hír a könyves közösségeket, hogy végre kiadásra kerül mindannyiunk Piton professzoraként elhíresült Alan Rickman naplója exkluzív képekkel és részletekkel. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy a magyar rajongók is örülhetnek, ugyanis a könyvet a Kossuth Kiadó jövőre számunkra is elhozza.
Alan Rickmant a Harry Potteren kívül közel negyvenéves pályafutása során olyan filmekben is láthattuk, mint az Értelem és érzelem vagy az Igazából szerelem. A filmezés mellett még az utazás szerelmese is volt, sőt később még politikai aktivistaként is fellépett.
A naplóját közel huszonöt éven át vezette, így ez életének jelentős részét felöleli, mind szakmai, mind magánéleti szempontból. Népszerűsége 2016-ban bekövetkezett halála ellenére is máig töretlen, emberek milliói rajonganak érte szerte a világban.
A kötetben nemcsak szakmai és magánéleti titkokat olvashatunk a színészről, de megosztja velünk gondolatait a színház, film és politikai kérdésekben is. Érdekesség még, hogy az előszót Emma Thompson írta, aki igazán közelről ismerte Rickman-t ugyanis több filmben is együtt játszottak.
A könyv, mely az Őrülten, mélyen címet kapta a Kossuth Kiadónál érkezik várhatóan 2023. április 12-én. Ha szeretnénk akár már most előrendelhetjük a kiadó oldalán.
Alan Rickman – Őrülten, mélyen
Alan Rickman naplói Emma Thompson előszavával
A Harry Potter-filmekből, az Értelem és érzelem moziváltozatából és az Igazából szerelemből jól ismert Alan Rickman világszerte elismert színészként, fáradhatatlan politikai aktivistaként és az utazás szerelmeseként lép elénk a huszonöt éven át saját és mások szórakoztatására vezetett naplója lapjairól, amely bepillantást enged a kulisszák mögé és Rickman magánéletébe is.
Alan Rickman máig az egyik legkedveltebb színész a világon, számos műfajban. Népszerűsége első filmes szerepe, a Drágán add az életed aljas Hans Grubere óta töretlen, tart Perselus Piton bonyolult alakjának megformálásán át és még tovább. Méltóságteljes alakja, sztentori hangja és a valamennyi szerepében megmutatkozó szellemessége belopja magát a nézők szinte minden korosztályának a szívébe.
Tehetsége azonban nem csupán a színészetben mutatkozott meg. A film- és színházrajongók, valamint a memoárok szerelmesei nagy élvezetet lelhetnek abban az „anekdotikus, leleplező, szellemes, bennfentes és kifejezetten kendőzetlen” írásmódban, amellyel Rickman a hétköznapi és a különleges dolgokat elénk tárja. Megosztja bölcs gondolatait színházi előadásokról, filmekről, a színjátszás művészetéről, politikáról, barátságokról, szakmai vállalkozásairól és általában az életről.
Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben.