Könyvek

Maffiás családregény érkezik a Central Könyvek jóvoltából!

A Central Könyvek az utóbbi időben tudatosan igyekszik még tovább bővíteni a könyvek terén amúgy sem túl szegényes palettáját. Ennek apropóján nemsokára elhoznak nekünk egy megrendítő családregényt, mely Naomi Krupitsky A Család című könyve!

A történetben két fiatal lány, és rajtuk keresztül két család történetét ismerhetjük meg. Személyiségben nem is lehetne különbözőbb egymástól; míg Sofia Colicchio öntörvényűen és semmitől sem tartva éli az életét, addig barátnője Antonia Russo a visszafogottabb, csendesebb közülük. Kettejüket azonban a barátságon túl más is összeköti egymással; ez pedig apáik titkos szövetsége, melyet csak „a Családként” emlegetnek. Rendszeresen tartanak nagy közös vasárnapi vacsorákat, ahol rendszeresen szóba kerülnek az üzleti ügyek, de ezek mellett jó alkalmak arra is, hogy az egységet még jobban megerősítsék, és még szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. Ám egy nap Antonia apja eltűnik és az egész világ a feje tetejére áll.

Telnek az évek, a lányok lassan felnőnek és immáron ők is a Család teljes jogú tagjaként igyekeznek minden feladatukat ellátni és minden kötelességüknek eleget tenni. Ez azonban nagyon nem egyszerű, ugyanis mindketten hajlamosak a határokat feszegetni.

Egy végzetes este azonban nagyon gyorsan pontot tehet kettejük barátságának a végére. Ha egyszer megkérdőjeleződik a hűség egymás és főleg a Család iránt onnantól kezdve már nagyon nehéz észszerű döntéseket hozni.

A fülszöveg előrevetít egy nagyon izgalmas hajszát, mellette viszont a család fogalmát is nagyon alaposan körbejárja. Mi már nagyon izgatottak vagyunk, alig várjuk, hogy olvashassuk! A kiadó oldaláról pedig már elő is rendelhetitek 20% kedvezménnyel!

Tervezett megjelenési dátum: 2022. május 16.

Naomi Krupitsky – A Család

Két fiatal lány. Két család. És egy elkerülhetetlen végzet. Sofia Colicchio szabadon és öntörvényűen éli az életét. Antonia Russo megfontoltan, csendes megfigyelőként szemléli a világot maga körül. A két lány, akik születésük óta szívbéli jó barátnők, apáik titokzatos közösségének, a Családnak az árnyékában élnek.

A hagyományos vasárnapi vacsorák alkalmával a famíliák tagjai összegyűlnek, hogy a bőséges lakoma mellett üzletről tárgyaljanak, és újra meg újra megerősítsék a vérből és szeretetből táplálkozó szoros köteléket. Ám egy nap Antonia apja hirtelen eltűnik, és onnantól minden megváltozik. Sofia és Antonia hamarosan fiatal nővé serdül. Feleségként, anyaként és a Családban betöltött szerepük szerint igyekeznek helytállni a felnőttek világában. A brooklyni hétköznapok során egyre elszántabban feszegetik a határaikat, amelyeket a társadalmi elvárások kényszerítenek rájuk, és közben minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a barátságukat, amely nélkül létezni sem tudnak.

Egy végzetes estén azonban a sors próbára teszi a hűségüket egymás és a Család iránt. És csak az egyikük húzhatja meg a ravaszt, mielőtt túl késő lenne.

A 20. század első felében játszódó történelmi családregény nem pusztán két, mindenre elszánt fiatal nő küzdelmét, de a maffia könyörtelen törvényeit is kegyetlen őszinteséggel mutatja be.

Hozzászólások