Könyvek

Lucy Dillon – A fénysugár

Talán az egyik legszebb könyvcím, amit valaha hallottam. Lucy Dillon kötete A fénysugár tökéletes választás volt járvány idejére, hiszen reményt ad minden egyes olvasónak. Bár az alkotás romantikus témában íródott, nem hagyta ki belőle a drámát sem. 

A sztori Lorna-ról szó, aki minden megtakarított pénzét egy galériába fektette egy amerikai kisvárosban. Egyetlen társa van az út során, aki nem más mint egy nagyon ijedős kistacsi. Az eb ugyanolyan izgatott, mint Lorna, amikor megpillantja az épületet. Lorna nem sokkal azután, hogy besokallt a nagyvárosi élettől, hazautazott, hogy megvalósítsa régi álmát és egy műtermet nyisson. Új lapokkal szeretne indulni, ám ez kétséges, tekintve, hogy szülővárosába tér vissza, ahol sokan ismerik és emlékeznek rá. Itt lett először szerelmes, a családja pedig itt élte át a legnagyobb veszteségeit. Lornának egy feladata van, ismét beleszeretni a kisvárosba, amit annak idején annyira imádott. Fogalma sincs, hogy mi vár rá az újrakezdés kapcsán.

“- Értem, de én szintén részese vagyok ennek a történetnek. Pearl és én is. Hidet tudnánk építeni a két család között. – mondta a lány öntudatosan. Lorna értette, mire céloz. Az önzetlen kamasz diplomata, aki a tiszta lelkével és a közösségi média erejével békét teremt a civakodó, megsebzett felnőttek között.”

A General Press idén adta ki ezt az újdonságot, így teljesen frissen jutott el hozzánk. A történet nem csak elnyerte a szívemet, hanem be is kebelezett. Annyira egyszerű és törékeny, hogy nem tudtam letenni. Bár számomra kicsit nehezen indult be a sztori, a végére egészen megszoktam ezt a lassúságot. Talán szükségem is volt rá ebben a nehéz időszakban, hogy végre ne akarjak mindennel gyorsan végezni és siessek állandóan valamilyen ürügy kapcsán.

Az írónőt korábban még nem ismertem, ám egy kis kutatás után rájöttem, hogy nem ez az első könyv, ami megjelent a tollából Magyarországon. Két korábbi könyve, az Elveszett kutyák, magányos szívek és a tavaly debütált Minden vágyam szintén a kiadó jóvoltából került ki. A fénysugár után ezeket is be fogom szerezni, hiszen egy igen tehetséges alkotóról van szó.

Nagy szerelmeim a kutyák, így nagyon megörültem, amikor először találkoztam Rudy-val, a tacsival. A problémás állat ahelyett, hogy nehézséget okozott volna, inkább örömöt hozott Lorna történetébe. Bár a lánynak sok gondot okozott, én ezt valahogy máshogy fogtam fel, hiszen a lényeg, hogy nem volt egyedül.
A művészeti alapítványnál dolgozó Lorna nem lehetett a szülei mellett, amikor elhunytak, így önkénteskedni kezdett. Hogy kompenzálja a lelkiismeretfurdalást, sok időt tölt az egyesületnél. A lány egy kórház elfekvőjébe jár rendszeresen olyanokat látogatni, akiknek nincsen rokonuk és nem megy hozzájuk senki. Egy ilyen idős asszonytól örökli meg Rubyt, aki onnantól vele marad. Nem sokkal később úgy dönt, hogy édesanyja nyomdokaiba lép, aki korábban festő és grafikus volt. Galériát nyit Longhamptonban, ahol az új élet reményében le is telepszik.
Az új hely minden idejét leköti, az összes energiáját az épületbe fekteti. Jól is jön ez a városnak, hiszen egy ideje már próbálják fellendíteni a művészeti vonalat. A tervezgetések során belebotlik korábbi szerelmébe, akiről szinte alig hallott az elmúlt években.
A kötet tehát nem hagy egy perc nyugtot sem az olvasó számára. Bár pörög a sztori, ahogy említettem, eléggé el tud veszni benne az ember. Nem kavar fel, nem sokkol le, de mégis leköt és nekem most pont erre volt szükségem. A tacsit imádtam, de Lorna karaktere is szerethető volt. Bár sokkal jobban kedvelem azokat a könyveket, amik egy-egy szemszögből íródnak, ennek ellenére szívből ajánlom minden fiatal felnőttnek.
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak

Hozzászólások