Könyvek

Lucinda Riley – A szerelmes levél

Lucinda Riley neve valószínűleg a legtöbbeteknek A hét nővér sorozat miatt ismerős. Azonban az írónőnek ennél bővebb a repertoárja. A tavalyi évben jelent meg például magyarul A szerelmes levél című könyve, ami bár 2018-ban került a boltok polcaira, eredetileg 1998-ban íródott. A kötet már akkor debütált, azonban bizonyos okokból nem igen vált keresetté.

A történet igen szövevényes és összetett, melynek indítója egy híres színész halála, melyet egy titokzatos szerelmes levél követ, amely egy fiatal, pályakezdő újságírónő kap. A regény kulcsa – ahogyan az a címből is kiderül – is ez, ugyanis a kötetben számtalan szereplő szerette volna ezt magáénak tudni, hogy ne derüljön ki, mégis kik között zajlott ez a hetven évvel ezelőtti viszony, ugyanis ez akár végeláthatatlan problémákkal járna.

Joanna Haslam végülis teljesen véletlenül kerül bele az ügybe és válik központi szereplővé, ugyanis több szempontból is érintetté válik. A lánynak meg kell tanulnia, óvatosnak lenni és rá kell jöjjön, hogy senki sem az akinek látszik, na meg hogy senkiben sem bízhat, legyen az barát, kolléga vagy szerető. Joanna mellett nyomon követhetjük a halott színész unokáit, Zoét és Marcust, akik szintén kutyaszorítóba kerülnek és mindenki a társaságukat keresi, hogy kiderítsék, ki mit tud az üggyel kapcsolatban. Joanna mindenáron ki akarja deríteni mi köze a Harrison családnak a titokzatos levélhez és mégis miért olyan fontos, hogy mások életét követelje a titokban maradása. Vajon sikerül rájönnie?

Egyrészt nagyon tetszett a szál, ami a családi kötelékek kutatását illeti, azonban ez egy kicsit hátránya is az egésznek, mert sokszor már úgy érezheti magát az ember az olvasás során, hogy ez már egy kicsit sok és az egészet már nem is lehetne tovább bonyolítani. Holott pedig nagyon is izgalmas maga a királyi család, a titkos szerelmi viszonyok és az ármánykodás. A levél megszerzése végett ugyanis nem egyszer kerülnek a szereplők kényes helyzetekbe, amik akár halálos kimenetellel is járnak.

A cselekmény bár igen hullámzó volt számomra, azonban igen pörgős és nem egyszer meglepő. Az információkat csak csepegtetve kapjuk, így sokáig tart, amíg minden a helyére kerül, viszont ez pont elegendő arra, hogy egy percig se lankadjon az olvasó figyelme. Erre segít rá, hogy a szemszögek folyamatosan cserélődnek, így számtalan karakter nézőpontját nyomon követhetjük, nem csak Joannát.

Igazság szerint annyi jót hallottam az írónőről, hogy jobbat vártam tőle, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez első könyveinek egyike, ami még olyan korban íródott, mikor még nem lehetett ilyen témákról bővebben, alaposabban és bátrabban írni. Hiszen, ebben az időben a brit királyi család számos összeesküvés-történet célpontja volt, tehát így nem csodálkozhatnak az olvasók azon, hogy egy kicsit gyenge, mint krimi.

Aki szívesen olvasna a fiktív királyi család rejtelmeiről, amibe nem kevés romantika társul, annak én bátran merem ajánlani. Igaz, hogy a krimi szálból sokkal többet ki lehetett volna hozni, azonban egyáltalán nem volt ez rossz és kellőképpen kikapcsolt. A fejezetek és a szemszögek váltakozása pedig olyan elosztású, hogy akár tömegközlekedve is tökéletesen lehet olvasni.

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Catherine Anderson – Epervidék

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?