Kultúrkörút – Tristan da Cunha, ahova még a vírus sem jut el
Az Atlanti-óceánon tatlálható egy szigetcsoport, amely közel háromezer kilométerre fekszik Dél-Afrika partjaitól, de még Dél-Amerikától is közel 3500 kilométerre található. A Tristan da Cunha névre keresztelt terület legmagasabb pontja kétezer méter, egyetlen települése pedig Einburgh of the Seven Seas, amely a világ legelszigeteltebben lakott településének számít.
Tristan da Cunha egy vulkanikus szigetcsoport, ahol alig háromszáz ember éli mindennapjait. A legközelebbi falu 2460 kilométerre található, amely Szent Ilona szigetén fekszik. A fősziget egy 2062 méter magas, 11 km széles kör alakú vulkáni kúp. Az oldalai olyan meredekek, hogy csak pár helyen van lehetőség felmászni rá. A sziget legnagyobb sík területe 6 km hosszú és 600 méter széles, így még egy reggeli futáshoz is kiváló lehetőséget nyújt. Itt található a sziget egyetlen faluja is, amely az Edinburgh of the Seven Seas nevet kapta.
A terület éghajlata hűvös, a jellege miatt rengeteg eső hull, de viharos napokban sincs hiány. Ennek ellenére igazán hideg nincs náluk, inkább a sok szél okoz problémát. Emiatt a növényzet szinte egésze szubtrópusi, az élővilág pedig bővelkedik az Antarktisz közelsége miatti egyediségben. Fókák és pingvinek is élnek itt, de az elszigeteltség miatt több repképtelen madárfaj is kialakult, hiszen nincsen természetes ellenségük.
A sziget történelme
A területet Tristao da Cunha portugál felfedező találta 1506-ban, azonban a viharok miatt képtelen volt partra szállni. Ezt követően több mint 300 évig senki nem tudott kikötni, ám 1810-ben megérkezett az első lakó, aki az amerikai Jonathan Lambert volt. Halálát követően a szigetcsoportot Nagy-Britanniához csatolták. Az angolok helyőrséget telepítettek a szigetre, akiket a későbbiekben áthelyeztek, csak pár telepes maradt meg a faluban. William Glass és felesége, valamint két társa kialakítottak maguknak itt egy olyan életet, amelynek hatására 1897-re már 64-en lakták a települést, amely 1909-ben már 95-re emelkedett.
1919-ben a haditengerészet egy arra járó hajójának legénysége tájékoztatta a szigetlakókat, hogy vége az első világháborúnak. Ezt követően 1961-ig nem sok minden történt, ekkor azonban az egész lakosságot ki kellett költöztetni, mert kitört a vulkán. Két évvel később a családok nagy része vissza is tért a faluba. Azóta teljes nyugalomban telnek a mindennapok az aprócska településen.
A jelen
A helyi lakosság a mai napig halászatból él, amelyek közül a legnagyobb a languszta, ami a címerben is szerepet kapott. Emellett hajók javításából próbálják fenntartani a gazdaságot, de jelentős bevételük származik a bélyegkibocsátásból is, ám mindennek ellenére a lakosság önellátásra rendezkedett be.
A népesség a jelen állás szerint 271 fő, akiknek ősei Hollandiából, Amerikából, az Egyesült Királyságból és Olaszországból származnak. 2003-ig a lakosok hét családnevet viseltek, ezek között szerepel a Glass, a Green, a Rogers, a Hagan, a Repetto, a Lavarello és a Swain, ráadásul nagyjából 80 család rokona is egymásnak – így nem Izland az egyedüli, ahol szinte mindenki rokona mindenkinek.
A szigeten se vasúti közlekedés, se reptér, de busz is csak egy jár. A külvilággal egyedül a kikötőjükkel kapcsolódnak össze. Ennek ellenére található itt két templom és étterem is. A Calshot kikötő északon található, amely a lakók szerint egyre zsúfoltabb.
A hely rendelkezik mindenféle modern szolgáltatással, így rádió, tévé és természetesen áram is található a szigeten. Internet és telefon viszont csak korlátozottan érhető el, hiszen túl messze találhatóak a legközelebbi szárazföldtől.
Turizmus
Mivel Tristan da Cunha-t nehezen lehet elérni, így az ide utazni vágyóknak sem sok lehetőségük van. Egyetlen menetrend szerinti járat a dél-afrikai Cape Town-ból érkezik, ahonnan rendszeresen járnak hajók. A helyiek mindenkit szívesen fogadnak, hiszen vendégszeretőek, szívesen avatják be a turistákat a sziget rejtelmeibe és életmódjukba. Fontos azonban, hogy szeretik előre tudni, hogy ki és mikor érkezik, így akár emailben is, de jelezni szükséges a látogatási szándékot. Évi nagyjából kilenc járat megy ide, egy-egy út pedig hat napig tart Dél-Afrikából.
Egy másik lehetőség, hogy befizetünk egy expedíciós túrára, amely az argentínai Ushuaiából indul, és 31 nap alatt ér el az Acención-szigetekre. A túra több helyen is megáll, így hatalmas élményben lehet része annak, aki részt vesz rajta, ám hátránya, hogy méregdrága. Egy hajójegy egy főre 6150 eurónál kezdődik, amely átszámítva közel kétmillió forint.
A szigeten még háromszázan sem élnek és alig van látnivaló, így azt gondolhatnánk, hogy turizmus sincs. Bár nem jár erre mindennap egy-egy repülőgép, vagy óceánjáró hajó, ne feledkezzünk meg a csoport egyediségéről. Ott van például a Queen Mary’s Peak hegycsúcs, amelyet már több százan látogattak meg az elmúlt időszakban. A vulkántúra folyamán a hajnalban kelő és jó kondiban lévő emberek felkapaszkodhatnak a legmagasabb csúcsra. Ide azonban csak és kizárólag helyi kísérettel lehet ellátogatni.
A falu egyetlen múzeuma a Thatched House Museum, amely bemutatja a sziget történelmét, régi ruhákat, tárgyakat egyaránt. A falumúzeum egy zsúpfedeles parasztházban található, ahol még teheneket és csirkéket is nézegethetünk. Ám éjszakai életben ne reménykedjünk, hiszen itt mindössze egyetlen bár található, az Albatross, amely néha van csak nyitva. Megszállni a családoknál tudunk, éjszakánként körülbelül 50 fontért.
A múzeum, a bár és éttermek mellett nem nagyon van más látnivaló. Golfpálya, orvosi rendelő, iskola és egy posta van csak az alig 90 négyzetkilométeres távoli helyen.
További érdekességek
Pár éve még rendőrség is volt a faluban. Conrad Glass őrmester két évtizeden keresztül napi szinten járta be a szigetet teljesen felfegyverkezve. Két továbbképzésen is részt vett a “közeli” Szent Ilonán, illetve Nagy-Britanniáig is elutazott, hogy tudásra tegyen szert. Mivel őrs is működik, így érdemes kiemelni, hogy az itt található fogdát utoljára a hetvenes években használták, amikor az egyik halászhajón késelés történt.
A minimális turizmus mellett a már említett halászatból és bélyegkészítésből élnek, ám érdemes kiemelni a messzeföldön híres tristani burgonyát is, amelyet elsősorban maguknak termelnek. Emellett exportálnak saját készítésű kötött ruhákat is.
A kormány 2016-ban egy álláshirdetést adott fel, amelyben tanácsadókat kerestek, akik tapasztalatokkal rendelkeznek a mezőgazdaságban. Az új munkaerővel a helyi növénytermesztést és állattenyésztést szerették volna fejleszteni, hogy csökkentsék az importot. A hirdetés szerint a szigeten 400 hektár legelő található, amelyen 300 szarvasmarhát és 500 juhot tartanak. A családi kertekben a burgonya mellett gyümölcsöt és zöldséget is ültetnének, hogy ne kelljen élelmiszert behozatniuk. A lehetőség két évre szól, a nyertes pedig ingyen szállásra és utazásra jogosult, valamint fizetésre is számíthatott.
Mi a helyzet a koronavírussal?
A sziget a járvány terjedésének hírére szinte azonnal lezárta az egész szigetet. Egy hajó sem köthet ki, senki sem mehet se ki, se be. Ezzel próbálják megakadályozni a katasztrófát, hiszen a lakosság nagy része idősekből áll. Mindez a közel 300 embernek nem nagy érvágás, hiszen szinte az egész életüket “karanténban” élik.
Te elutaznál a Tristan da Cunha szigetekre?