Kultúra

Tour d’Europe – Ukrajna

By

Bolond az ember. Mindenki gyűjtöget valamit. Tárgyakat, emlékeket, helyeket. Én az eddig meglátogatott országokat gyűjtöm. Idén novemberben voltam a tizedik országomban. E tíz országból egy-két program és helyszín ajánlót hoztam nektek.


Munkács, amelynek a neve a régi munka főnévből származó Muncas személynévből való, Kárpátalja központi részén terül el az Északkeleti-Kárpátok aljában, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál. Gazdasági potenciálja, továbbá a lakosságszáma szerint a megye második legnagyobb városának számít. Ungvártól 42 km-re délkeletre, a Latorca partján fekszik. A város nevezetessége többek között a 17. századi Rákóczi-kastély a „Fejér-ház”, mely a 18. században kapta mai alakját. Vendége volt egykor II. József és Ferenc József is. Érdekesség, hogy Munkács melletti, hegyen készítette el Feszty Árpád az Ópusztaszeren található körképének vázlatait.

A város feletti Várhegyen állnak Munkács várának tekintélyes maradványai, amit ukránul Замок Паланок, átírással Zamok Palanok, vagyis Palánkai várként hívnak. A vár Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemléke, amely fontos szerepet játszott a magyar történelemben. A vár nagy jelentőséggel bírt a Habsburg-ellenes mozgalmak korában. Zrínyi Ilona vezetése alatt, az 1685–1688 közötti években hősiesen ellenálló várőrség utolsóként kapitulált a Rákóczi-szabadságharc idején. A Habsburg uralom alá került várat 1787-től fogházzá, majd börtönné alakították át, ahol sok neves forradalmár raboskodott. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején ismét a szabadság vára volt, utolsók között tette le a fegyvert 1849-ben. 1855–1896 között ismét börtönként használták. Ezt követően volt magyar, csehszlovák és szovjet laktanya, emellett működött falai között traktoros iskola is. A vár jelenleg műemlék, benne múzeummal.

Ungvár területi jelentőségű város Ukrajnában, Kárpátalja területi székhelye, és legnagyobb települése.  Ungvár Kárpátalja kulturális központja. Itt működik az Ungvári Nemzeti Egyetem tíznél több karral, köztük a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar. Innen sugározza műsorát számos televízió és rádió. Könyv- és lapkiadók tucatjai jelentetik meg kiadványaikat, illetve a városban több színház működik. Minden évben megrendezik a nemzetközi színházi fesztivált, melyen magyarországi színházak is részt vesznek. Ungvár az első világháborúig a történelmi Magyarország egyik keleti kulturális centruma volt, Trianon után magyar jellegét részben, majd a második világháború után szinte teljesen elvesztette.

Az ungvári vár vagy Drugeth-vár Ungvár nevezetessége, Kárpátalja egyik leghíresebb műemléke. Első írásos említése a Gesta Hungarorumban található, keletkezéséről azonban több elmélet is létezik. Ungvár szívében foglal helyet, a vulkanikus eredetű Várhegyen. Egy várkastéllyá átalakított belső várból és az azt övező parkból áll, melyet négy fülesbástyával és egy háromszögletű bástyával megerősített védőfal vesz körül. Teljes területe 8,5 hektár, ebből 6 hektár a várkert. Ma a várkastélyban a Kárpátaljai Honismereti Múzeum és Képtár, valamint ideiglenes kiállítások találhatóak. A várparkban helyeztek el két 19. századi öntöttvas szobrot: a Héraklész a lernai hidrávalt és a Pihenő Hermészt, valamint azt a turulszobrot, mely korábban a tiszaújlaki Rákóczi-emlékművön állt, amíg a szovjet hatalom le nem rombolta azt.

 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: