Interjú Kultúra

Nem lehet két hazád

By

A magyarországi fiataloknak is nehéz kiválasztani a megfelelő egyetemet, de még milyen nehézséget okozhat egy külhoni magyarnak, ha a szülő országa béli és az anyaországi egyetemek, főiskolák között kell választania. Szegeden tanuló vajdasági egyetemisták mellett végzős középiskolás diákok és tanáraik meséltek, hogy miért döntenek a fiatalok egyik vagy másik ország felsőoktatási intézményei mellett. 


A horgosi Tóth Béla, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont műszaki szaktanára a magyarországi duális oktatás előnyeiről beszélt.

Kezdetben, amikor elkezdtem dolgozni és innen mentek továbbtanulni a gyerekek, akkor mindig tudtuk őket biztatni, hogy a szabadkai főiskolát (Műszaki Szakfőiskola – szerk.) válasszák, mert ott egyrészt ismertük a mérnökembereket, akikből az ottani tanárok lettek. Ez így ment olyan négy évvel ezelőttig, amikor is innen az egyik diákunk a kecskeméti főiskolán (Pallasz Athéné Egyetem – szerk.)  duális oktatására jelentkezett, és kiderült az, hogy a duális oktatáson a gyerekek olyan nyolcvan-százezer forintos ösztöndíjat kapnak egy cégtől. Onnan kezdve fölborult az addigi rend, és a diákjaink közül már alig-alig választják Szabadkát, legtöbben elmennek Kecskemétre, mert ez a pénz azért nem kevés.

Németh Anna a saját Tisza-menti szülővárosában, a Vajdaság északi felén található Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban tanul képzőművészeti szakon. Végzős gimnazistaként nagy reményeket fűz a magyar felsőoktatáshoz.

Az egyik ok az, hogy heten vagyunk testvérek, és ebből már csak én vagyok itthon meg a húgom, és nem éri meg emiatt a vajdasági felsőoktatást választanom. A másik az, hogy több lehetőséget látok Magyarországon, mert egyrészt az Európai Unióhoz tartozik, és aztán nem muszáj Magyarországon maradnom, hanem külföldre is mehetek, mert sok helyen nem fogadnák el, ha itt végezném a diplomámat. Illetve a nyelv is egy fontos tényező az egyetem és az ország választása szempontjából, bár az nem lenne probléma, mert gyorsan tanulok nyelveket, s azt gondolom, hogy ha itt folytatnám, az nem okozna nehézséget. Csak inkább családi okok miatt mennék el.

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban matematikatanárként dolgozó Béres Zoltán szerint Vajdaságban nincsenek olyan közösségek, amelyek a kalandozó korukban lévő fiatalokat visszavonzanák a szülőföldjükre.

A szerb nyelv csak az egyik része a dolognak, a másik része szerintem az, hogy a szülők nagy része otthon a gyerekeknek ezt az országot úgy mutatja be, mint egy jövő nélküli ország, ahol örökké széthúzás lesz, örök fejletlenség és örök sötétség uralkodik, tehát nagyon negatív képünk van a saját országunkról. A személyes példám nagyon érdekes, mert én ’91-ben átmentem Magyarországra, és én ott tanultam hét évig, de aztán hazajöttem. Tehát ha én azt mondanám, hogy ne menjen senki el, akkor igazából bort innék és vizet prédikálnék, mert én magam is elmentem. Igazából nem az a baj, hogy az emberek elmennek. Az, hogy egy fiatal szeretne világot látni, és ezt akár a tanulmányain keresztül teszi, szerintem teljesen belefér egy mai gondolkodásba.

Szegedi Tudományegyetem épülete a szegedi Dugonics téren

A magyarkanizsai Adamov Afrodita jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán fizikát tanul. Arról mesélt, hogy miért döntött úgy hogy a magyar felsőoktatást választotta és nem a szerbet.

Elsősorban a nyelv miatt döntöttem úgy, hogy Magyarországra jövök tanulni, mert Szerbiában eléggé nehézségeim lennének a szerbbel, mert nem tudom annyira, hogy azzal tanulni is tudjak. Ez egy plusz nehézség lenne, nem beszélve arról, hogy a fizika már magában nehéz, nem hogy mellette még egy idegen nyelvet is megtanuljak. Családom azt mondta, hogy nézzem meg, milyen lehetőségeim vannak még otthon is, Újvidéken esetleg, de én mégis Szeged mellett döntöttem, mert szerintem nekem itt jobb a magyarral, ugye értem a nyelvet és úgy tudom a fizikát tanulni. Tehát nincs plusz az, hogy a szerbet is mellette meg kell tanulnom. Nincs bajom az otthoni oktatással, csak egyszerűen ide terveztem már régóta jönni.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán pszichológiát tanuló zentai származású Horti Katalin többek között az újvidéki és a szegedi egyetemi város különbözőségeiről is beszélt.

Nekem nagyon meghatározó volt, hogy a nővérem több éve Szegeden tanul, és szerettem volna újra vele lenni, hogy egy helyen legyünk. Valamint úgy éreztem, hogy a nyelvi akadályok miatt is könnyebb lenne Szegeden tanulnom, annak ellenére, hogy elég jól beszélek szerbül. A pszichológia szerintem egy olyan szakma, amit nem lehet egy más nyelven úgy megtanulni és utána dolgozni, hanem nagyon fontos hozzá az anyanyelv. Nem zártam ki Szerbiát egyáltalán, ugyanis középiskola második osztályáig én úgy gondoltam, hogy maradok Szerbiában. Viszont volt egy kirándulásunk Újvidéken az egyetemi városban és annyira nem nyerte el a tetszésemet. Nagyon kopár volt, és annyira barátságtalan, viszont Szegeden meg annyira gyönyörű minden, teli van mindig emberekkel, mindenki kedves. Szóval a két városban a kinézet és a közérzetem közötti különbség olyan volt, mint ég és föld. Ebből a szempontból valahogy Szeged sokkal jobban megfogott.

A középiskolai matematikatanárnőm, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium jelenlegi igazgatónője, a szabadkai Csikós Pajor Gizella a vajdaságiak gyenge nyelvtudásáról beszélt.

Vajdaságban a magyar tömbökből érkező gyerekek nagyon rosszul és nagyon nehezen beszélik a szerb nyelvet. A tanóráknak a régi módi tanterve, illetve elavultsága, nem tudja felkelteni bennük, azt az érdeklődést a szerb nyelv iránt, azt a szeretetet a szerb nyelv megtanulása iránt, amit kellene. S egyre inkább úgy érzik, hogy nem tudnának érvényesülni, mert nem ismerik kellőképpen az ország nyelvét. Újvidéken, Belgrádban, Nagybecskereken és Szabadkán is a felsőoktatási intézményekben az oktatás javarészt szerb nyelven folyik. A másik ok, hogy egy uniós diplomát szerzek és egy uniós diplomával szeretnék még tovább lépni külföldön, még tovább tanulni vagy dolgozni, vagy pedig egy pillanatnyilag szerbiai oklevéllel, amit van ahol elismernek és van ahol nem fogják elismerni.

S hogy én miért hagytam ott az otthonomat a továbbtanulásom érdekében? Részben, mint amit a többiek is elmondtak, a nyelv. Mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgató vagyok Kaposváron – filmkészítést tanulok, és hasonló szak Újvidéken vagy Belgrádban lett volna a közelemben, de azok szerbül. S a magyar többségű városomban a szerbek előbb tanulnak meg magyarul, mint hogy mi szerbül. Mindig is Magyarországra terveztem jönni egyetemre, emiatt az általános és középiskolában nem is törekedtem, hogy a szerb nyelvtudásom a tökéletességig fejlesszem, mert tudtam, itt nem lesz szükségem rá, valamint az otthoni felsőoktatási intézményeknek és az oda szükséges felvételi követelménynek nem jártam utána. Hogy visszamennék-e a szülőföldemre? Folyamatosan utazom a nagyvilágban, és sosem fogott el a honvágy, hiszen csak egy-két hétre voltam távol. De most, hogy havonta járok haza, egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy mint Béres tanár úr, az egyetemi éveim után hazaköltözzek.

Mint senki más, én sem a távoli jövő szövedékét, nem tudom mi vár majd rám, de mindannyian, a döntéseinkkel befolyásoljuk a szűkebb és tágabb régiónk életét. Legyen szó a végleges elköltözésről vagy csak az egyetemista világjárási kényszerünkről. A Bibliában is Mózes, aki Egyiptomban született, elvándorolt onnan, míg például Jézus Krisztus folyamatosan a saját országán belül mozgott és tevékenykedett. Nem tudom megmondani, melyik a jobb, ha egy döntés után más országban éljük le az életünket, vagy folyamatosan utazgatunk, de mindig, mindig visszatérünk a szülőföldünkre.

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: