Kultúra

Lakik-e Benned is mesemondó? – 2. rész: Mármint élőszóban elmondani egy történetet?

Folytatódik az öt részes sorozat, melyben annak járunk utána, mit tegyünk, ha lakik, és mit akkor, ha valójában egyáltalában nem lakik bennünk mesemondó? Íme az antimesemondó kézikönyv, mentséggyűjtemény, kifogáslexikon és megoldásfüzet mindenkinek.

Szóval találtál egy menő történetet, de úgy érzed, nem tudnád visszaadni. Bizony, nehéz művelet ez, némi gyakorlatot igényel.

Manapság, a rögzített történetmesélés korában, addig szerkesztjük a tartalmakat, amíg értelme nem lesz. Tegye fel a kezét, aki sosem írt még át egy mondatot ötnél többször. Na ugye… És akkor ráadásul a közönség néha beleszól, gyerekek egészen biztosan hangosan fognak ámulni és bámulni, saját élményeiket hozzáfűzik. Olyan nincs, hogy egy mesét egyben végig lehet mondani, csak steril színpadi körülmények között. Meg a harangzúgás, és a későn érkezők, a tegnapi vacsora eseményei, meg a… Na jó, most elárulok egy titkot.

Ha komolyabb rendezvényre készülök, ma is mindig a konyhafal hallgatja meg először a történetet. Mármint az első 50 alkalommal… És sosem sikerül egyben végigmondani, pedig a fal igazán nem szól bele… Össze szoktam zavarodni, bénán szoktak megszólalni a szereplők, és legkevésbé a leíró részek szoktak sikerülni. Próbaközönséggel még rosszabb az eredmény, nálam csak az élő előadás képes egy történetet bejáratni.

És még így is, ezerszer lepróbálva is félimprovizatív marad minden, és erre nem lehet igazán felkészülni. Nem tanulunk meg semmit sem szóról-szóra, a konkrét szöveg ott helyben születik és alakul. És ez az, amitől meg lehet ijedni, mert ez az, amit mostanában már nemigen művelünk.

ÚRISTEN, AKKOR EZ MÁR AZ APOKALIPSZIS!

Ja, nem.

Huh.

Ezt megúsztuk.

Talán már éppen ki is akartad kérni magadnak, hogy éppen Te ne szoktál volna történeteket mesélni. Csak ezeket az alkalmakat sosem hívjuk mesének, hanem cselesen mindig úgy gondoljuk, hogy viccet mondunk, meg szakmai önéletrajzot, vagy mondjuk kocsmai sztorizgatásnak tituláljuk.

Mi emberek szerencsére történetekben élünk, és ezt még a YouTube korában sem sikerült levetkőznünk magunkról. Noha jóval kevesebb mesét mondunk, az már egyáltalában nem igaz, hogy történeteket ne mondanánk egymásnak. És bizony egy-egy anekdota ma is szeret az idők során formálódni. Addig csiszolódik kerek történetté, míg magunk is úgy nem emlékszünk rá. Mindenki ismer a családban egy “Franci bácsit”, aki tizenöt évvel ezelőtt még nem emlékezett pontosan, hány kanál sóval “ízesítette” gyerekként az öccse kóláját tréfából, mára viszont már hárommal, és bors is ment bele egy csipetnyi.

Ami tehát a történetmesélést illet, ezek szerint kimondhatjuk: van remény.

Ha maradnál az anekdotázásnál, akkor az remek, hiszen megtaláltad az utadat. Személyes affinitásodon múlik, mi a cél, de egyébként a “saját mesék” egy külön mesemondó ágazat. Valójában mi is szoktunk baráti beszélgetésekből elemeket csenni, majd egy “óvatlan pillanatban” a mesemondásba illeszteni, nincs ebben semmi új vagy elvetendő.

Viszont ha most úgy érzed, hogy tulajdonképpen szívesen elmondanál néha egy-egy mesét is, akkor… ideje elkezdeni, ez minden. Alkalmat kell rá teremteni, de megéri: többen lesznek rá kíváncsiak, mint hinnéd. Érdemes rövidebb történetekkel startolni, ezek már néhány mesélés után is tündökölni fognak. Nagyobb ívű mesék eleinte elmondva könnyen amolyan tartalomjegyzékké avanzsálnak, de ne ijedj meg, ez a tanulási folyamat része.

Ha nem érintettek meg pont a mesék, valahogy nem hozzád szólnak, akkor válogass bátran a világ egyéb történetei közül, de erről a következő epizódban bővebben fogok beszélni. Aztán ha belelendülsz, van mindenféle módszer, amin keresztül lehet a mesemondást fejleszteni. Meg aztán… Sok mesét kell olvasni és hallgatni, és ellesni másoktól a fogásokat. Néha egy kifejezés, néha egy mozdulat, de ha megtalálod magad benne, bátran beépítheted a tudományodba és a magad ízlésére fűszerezheted.

Lakik-e Benned is mesemondó? – 1. kifogás: Nem ismerek meséket

Képek forrásai: x x x x

Hozzászólások