Bulvár Fashion Hírek Kultúra Média

Karl Lagerfeld, a divatdiktátor

By

Február végén érkezett a hír, miszerint a híres divattervező Karl Lagerfeld, 85 évesen elhunyt, hátrahagyva a birodalmat, amit felépített. A dizájner azonban nem csak alkotásairól volt híres, hanem, hogy egyes kijelentéseivel sikerült botrányt csinálnia, számos felháborodást váltott ki némely megnyilvánulása, akár a nőkről alkotott véleménye is. Cikkünkben összefoglaljuk Lagerfeld életútját, hogy lett egy német férfiből a világ leghíresebb embere?

Eredeti nevén Karl Otto Lagerfeldt Hamburgban született, 1933. szeptember 10-én, felnőtt korában azonban kutatásba kezdett, mert a születésének időpontja nem volt biztos. Az egyházi feljegyzések szerint 1933, míg ő régebben az 1938-at adta meg dátumként. Apja vállalkozó, míg édesanyja fehérnemű eladó volt. Karl Párizsban járt magániskolába, érdekelte a művészet és a rajz. Gyakornoki pozicíót nyert egy fiataloknak szánt divatversenyen, ahova egy női kabátot tervezett. Pierre Balmain divatházában kapott munkát, ahol az általa tervezett darabot a kiállítás darabjai lettek. Balmain után Karl dolgozott a Valentinonál, Fendinél illetve a Krizianál is.
Karl az ’50-es évek végén, Dior halála után Yves Saint-Laurenttel vetélkedett, ki foglalhatja el a híres tervező helyét. Azonban a pozícióra a francia Saint-Laurent került. Ez rosszul érintette a férfit, legfőképpen az, hogy egy harmadik fél is belépett a képbe. Jacques de Bascher francia modell a tervező szerelme volt, ám ezt csak később vallotta be. Jacques 1989-ben elhunyt AIDS-ben, ez teljesen padlóra küldte Lagerfeldet, súlyos depresszióban szenvedett, sokáig nem akart dolgozni, sőt az ágyból kikelni sem. Meghízott, elhanyagolta az életét.

Karl az 1980-as évek elején vette át a Chanel vezetését, amellyel sikereket ért el, első számú tervező  vált belőle, mellette pedig létrehozta a saját márkáját is. A Chanelnél olyan ikonikus darabokat kreált, amelyek azóta is a védjegyei közé tartoztak, időről – időre visszatértek egy-egy kollekciójában. Például 1991-ben hip-hop témájú showt mutatott be a francia divatház számára. Mindig igyekezett újat mutatni, megújulni, kreatív ötletei tették a Chanelt azzá, ami.

2004-ben elkezdett együttműködni a H&M-el, létrehozva valami újat az utcai divatban. Menedzselésében olyan lányok lettek híres modellek, mint például Claudia Schiffer, Cara Delevigne, Kendall Jenner vagy épp Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp.

Karl Lagerfeld a divaton kívül szerette a fotózást, számos reklámfilmet készített, továbbá jelmeztervezőként is remekelt. Imádta macskáját, Choupette-t, instagramja kétszázezer követőnél jár, a kollekcióiban látható cicafülek az állat iránti szeretetére vezethető vissza. Szerelme, Jacques kapcsolatuk idején császárnak nevezte Karlt, ami azért valóban találó volt, tekintve, hogy a világ egyik legnagyobb divattervezője lett. Lagerfeld február 19-én halt meg párizsi otthonában, hasnyálmirigyrákban. 

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: