Kultúra

Jules Verne

Ha megkérdezem ki volt Mikszáth Kálmán vagy Baudelaire biztos sokuknak eszébe jutnak a gimnáziumi irodalomórák és az ott betanult szövegek, vers és novellaelemzések, életrajzok. És ha azt kérdezem meg ki votl Jules Verne?
Amit pusztán pénzért csinál az ember, azt rosszul csinálja.

Miért érdemli meg Verne a figyelmet?

Verne életcélja nem mindig a regényírás volt, sőt apja ügyvédi pályára próbálta terelni őt. Ám Verne nem hallgatott rá, és néhány csekély színműírási kísérlete után kezdett bele igazán a regényírásba. Mivel érdeklődött a természettudományok után, ezért műveit leginkább ennek az irányába terelte. Regényein keresztül temérdek ismert és ismeretlen földet is bejárhatunk. S amellett, hogy realisztikusan, mégis izgalmasan tudja bemutatni a főhősei környezetét, néha tovább is gondolja azokat. Mikor intelligens feltételezései nyomán folytatta útját a föld belseje felé, vagy a tenger mélyére, és szerkezetek fejlődését képzelte el, akkor teremtette meg a tudományos-fantasztikus irodalmat. Ez az a stílus, ami manapság nagy népszerűségnek örvend.
Vernét igazolja az a tény, hogy regényeiben ábrázolt találmányok zöme ma már létezik.
Hiába voltak rosszakarói, a támogatóiból több akadt. még XIII. Leó pápa is kedvelte őt.
Noha Verne nem járt Magyarországon, mégis nem egy regénye köthető szép kis országunkhoz. Az általa ábrázolt magyar karekterek (is) hősiesek, sőt lázadnak. Szabadságot!
Leghíresebb műveiről bizonyára hallottatok már
  • Nemo kapitány
  • 80 nap alatt a Föld körül
  • Utazás a Holdba
De meg kell említenem a kevésbé ismert, ám még is fantasztikus regényeit
  • Grant kapitány gyermekei
  • A dunai hajós
  • Antifer mester csodálatos kalandjai
Ha olvasni lusták vagytok, rengeteg művét filmesítették meg jobb és rosszabb eredménnyel is.

Ti olvastatok már Vernétől valamit? nektek hogy tetszett?

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .