Életmód

Itt az idő műanyagböjtölni

Warga Krisztina blogján olvastam egy meglepően érdekes cikket, amely tulajdonképpen egy felhívás a műanyagstoppra. A blogger az íráson kívül videókészítéssel is foglalkozik, ott ismertem meg a munkásságát. Vegánként tengeti mindennapjait, így nem csoda, hogy a műanyagszennyezésre is felhívja a figyelmet ebben az időszakban.

Mint tudjuk, itt a böjti időszak, ám nem csak az ételekkel tudjuk ezt tartani. A legújabb kezdeményezés kapcsán a műanyagfelhasználásra hívják fel a figyelmet. A böjt tehát nem csak étkezés során jöhet szóba, hanem bárminél, ahol tartózkodunk valamitől, amit korábban rendszeresen végeztünk. Egyfajta megtisztulás, nevezhetjük akár tavaszinak is, vagy vallásinak, teljesen mindegy, a lényeg egy új szemlélet kialakítása.

A műanyagböjtöt a Humusz Szövetség terjesztette el. A március 6-tól április 21-ig tartó időszakban a műanyagmentes életmódot helyezik előtérbe. Mint tudjuk, számos kisebb-nagyobb úszó sziget alakult ki az óceánokban, amely csak és kizárólag szemétből áll. De nem csak ott okoznak problémát, hanem a közvetlen környezetünkben is. A műanyagszennyezés globális probléma, hiszen egyaránt érinti az afrikai szegényeket és a gazdag norvégokat is.

A legnagyobb probléma, hogy a műanyag részecskék mindenhova bekerülnek, ezáltal mi is fogyasztjuk őket. Beszélhetünk itt arról, hogy a tengeri halak, madarak gyomra tele van apró darabokkal, a halakat mi is elfogyasztjuk, tehát megesszük a műanyagot. Ha a tengerparton maradunk, akkor beszélhetünk arról is, hogy a tengeri teknősök több, mint fele eszik műanyagot, ami számukra halálos, akármilyen pici darabkáról van szó. A műanyag ráadásul már lakatlan helyekre is elért. Korábban az Antarktiszon is találtak mikrodarabkákat és vegyszereket is, amely szinte már siralmas, tekintve, hogy milyen elenyésző emberszám jár arra nap, mint nap.

A felhívás lényege, hogy ebben a másfél hónapban semmilyen formában ne vásároljunk műanyagot. Persze ez szinte lehetetlennek tűnik, de aki valóban csatalkozni szeretne a kezdeményezéshez, az megpróbálkozik vele. Ettől függetlenül, aki esetleg minimálisra tudja csökkenteni a szennyezést, már az is rengeteget tett a környezetért. Bár egyelőre 2-3 csomagolásmentes bolt található csak az országban, ha vásárolni megyünk, akkor is átgondolhatjuk azt, mit vásárolunk meg. Nem szükséges minden egyes zöldséget külön-külön zacskóba tenni. Ha pékáruról van szó, válasszuk inkább a papír alapú csomagolást, persze a legjobb lenne, ha mindig tartanánk magunknál egy-egy vászontáskát kisebb-nagyobb méretben, így is megelőzve a sok-sok műanyag zacskók hazavitelét.

Érdemes kipróbálni, miként tudtok boldogulni műanyag nélkül, vagy csak minimális műanyaggal. Nem muszáj 80-100 grammos szalámikat vásárolni, amit egy ültő helyetekben megesztek. Vigyetek magatokkal dobozokat, papírszatyrot, vászontáskát, vagy bármit, amiben haza tudjátok vinni a vásárolni kívánt termékeket.

Ha csatlakozol a kihíváshoz, akkor oszd meg tapasztalataidat és képeidet instagramon, ahol hasthtaggel jelölöd meg a felhívást, illetve a magazint se felejtsd ki belőle, ha tőlünk hallottál róla először! Ha okosodni szeretnél a témában, akkor csatlakozz A tudatos nő a jó nő facebook csoporthoz, ahol Kriszti minden nap oszt meg egy-egy apróságot azzal kapcsolatban, hogy ő miként halad ezzel az egész műanyagböjttel.

Zero Waste – Tippek és praktikák a mindennapokra

Hozzászólások