Kultúra

Firenzei maffiák a reneszánsz idején

By

Olaszország a tizennegyedik és tizenötödik század környékén szinte egy külön világnak mondható. A földrajznak köszönhetően akkoriban még egészen el volt szigetelve a világ többi részétől. Az Itáliai-félszigetet északról az Alpesek, többi oldaláról pedig a tenger öleli körbe, talán pont ez az oka annak, hogy az olaszok mentalitása olyan különleges. Ma hiába békés állam, akkoriban három nagy, egymástól független városállam között oszlott el a hatalom, Firenze, Róma és Nápoly között. Ám minden viszály ellenére, vagy pont éppen ezért, Itáliában születik meg a reneszánsz, azon belül is Firenzében jelenik meg először.

Reneszánsz alatt sokunknak elsősorban a művészet jut eszünkbe, Michelangelo Dávidja, vagy Leonardo DaVinci Mona Lisája. Ám ennek a korszaknak az egyik legjelentősebb vonására már kevesen gondolunk. Ugyanis ezekben az időkben alakult ki az embereknek egy olyan jellemvonása, amitől máig sem tudtunk megszabadulni, ez pedig az ego. Itt az emberek már nem csoportokban gondolkodnak, nem úgy tekintenek magukra, mint egy társadalom, egy csoportosulás tagja. Össztársadalmi folyamatként az ember már énként tekint magára, és saját jellemét, testi-lelki örömeit helyezi az előtérbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első szignózott festmény, ami Giotto nevét viseli. Vagyis a megélhetés és az egyéniség kerül előtérbe. És ez is volt a reneszánsz lényege – legalábbis Pico della Miandola munkája szerint – az újjászületés isten képére, mert, ahogy minket idehelyeztek a földre, akár állatokká is fajulhatnánk, vagy dönthetünk a fenségesség mellett (Beszéd az emberi méltóságról). Ennek megfelelően a reneszánszban csak akkor voltál valaki, ha mindenhez értettél. Az elvárás már egy polihisztori szint volt, ahogy láthatjuk DaVinci sem csak festészettel foglalkozott, hanem ezek mellett kiváló matematikus és tudós is volt.

Ahogy így alakul az én és az emberek egyre hajlamosabbak a saját érdekeiket szem előtt tartani, nem csoda, hogy kialakul egy nagyon kezdetleges maffia, amit ebben az időkben Medici családnak hívunk (hivatalosan az első maffia egy 15. századi titkos társaság volt, ami Szicília megvédésére esküdött fel a katalán martalócokkal szemben).

A maffia ennek megfelelően minél több pénzt és hatalmat akar a lehető legkevesebb energia befektetéssel. Ezek az ügyletek nagy részükben ugyanazok voltak régen, mint ma is, ezek pedig a pénz, nők, és bűncselekmények.

A Medici család pedig eleinte a néppárt élén harcolt a nemesek ellen, mégis a 12. századra Firenzébe költöztek a környező vidékről. A következő két évszázadot családjuk nevének megerősítésével és egy vagyon összegyűjtésével töltötték. Kereskedelemmel és ügyletekkel alapozták meg jövőjük, ami jó bevételt jelentett számukra. Eleinte gyapjúval üzleteltek, majd bankot nyitottak, kölcsönt adtak, pénzt váltottak, ezzel elfoglaltak egy kiemelkedő szerepet Firenze politikai életében is. Ezt a felvirágzást Giovanni di Bicci-nek köszönheti a család, aki a korai 15. században tevékenykedett. Hála a hozzáállásának a Medici család gazdagságát egy addig ismeretlen szintre emeli, és mind ezt felhasználja a politikai céljaira is.

Giovanni tevékenységével megalapozza a jövőjüket, amit a fia, Cosimo folytat. Tovább alakítja a bankárságukat, ami tovább ágazik Firenzéből Genovába, Velencébe és Rómába is. A konstanzi zsinat után már a Medici bankház képviseli a pápaság pénzügyeit. II. Piusz pápa ráruházta a tolfai timsóbányák monopóliumát, ami jócskán megnövelte eddig is hatalmas vagyonát. Ráadásul emellett még Firenze lakosságának a felét foglalkoztatta különböző munkákban, leginkább a manufaktúrában. Cosimo érdemli ki elsőként magának a pater patriae elnevezést, ami ha népszerű példával akarok élni, hasonló megtiszteltetést jelent, mint keresztapának lenni.

Hatalmas vagyonának köszönhetően, hatalmas befolyásnak örvendett, ám nyíltan nem avatkozott bele a politikai életbe, inkább csak a háttérből irányította a szálakat. Ez sokaknak szemet szúrt, az oligarchák ellene hangolódtak, főleg a köznépnek kedvező viselkedése miatt. Ennek köszönhető, hogy 1403-ban az Albizzi család megvádolta őt azzal, hogy egyeduralomra kíván törni Firenze felett. Először börtönbe zárták, majd száműzték, ami nem tartott sokáig. A következő években ugyanis az Albizzi család hírneve csökkent, a Medicieké pedig nőtt, híveik száma gyarapodott, a Signoriában a Medici-párt került többségre, ezért visszahívták a családot. Vetélytársukat pedig kitiltották Firenzéből.

Ebből is látszik, hogy Cosimo milyen ügyesen manőverezett és hogy a szerencse is az ő pártját fogta. Nem csak az Albizzi családot sikerült kiszorítania a mezőnyből, de a többi ellenségét is lassan csőd szélére kergette.

Lehet, hogy törekvéseit csak a modern ember egója ösztönözte, hatalmának mégis voltak jótékony hatásai. Fenntartotta az egyensúlyt az olasz városállamok között és a művészetek is fellendültek neki köszönhetően. Önmagában egy festő nem örvendhetett nagy népszerűségnek, Cosimo mégis nem csak temérdek munkát adott a művészeknek, de barátjaként is tekintett rájuk. Innen ered a mecénás kifejezés, s ennek a története sokkal elterjedtebb, mint a Medici család uralma.

Cosimo ezentúl humanista tanulmányokkal is foglalkozott, jellemző volt rá a klasszikus műveltség, továbbá nem csak a művészeteket, de ennek megfelelően a könyvtárakat is támogatta. Három könyvtárat alapított, megteremtve az egyik legnagyobb kódex és könyv gyűjteményt.

Ahogy a reneszánsz visszanyúl az antik művészetekhez, úgy Cosimo, és legnevezetesebb utódja, első szülött fia, Lorenzo is szívesen foglalkoznak az antik görög művészetekkel, sőt a filozófiával. Máig kicsit homályos, hogy az újjászületés korszaka miért foglalkozik annyit a régi korok gondolataival és miért onnan merít ihletet. A legésszerűbb magyarázat talán, hogy visszanézve hozzánk hasonló embereket látunk és általuk felfedezhetjük nem csak a már elkövetett hibákat, ám az ő gondolataikat is, tudásukat, amik irányt mutathatnak, hogy merre folytassuk utunkat és a már kialakított tudományágakat ne a nulláról kelljen újra felépítenünk.

Így hatalmas értéke van az ógörög filozófusok munkáinak, amiket szintén a Medici könyvtárban gyűjtöttek össze. Lorenzo komolyan vette apja hagyatékát, és szerte Európa kolostoraiban kereste a ritkábbnál ritkább köteteket, hogy bővíteni tudja könyvtárát. Továbbra is támogatta a művészeket, patronáltjai közé tartozott Leonardo, Verrocchio, Botticelli (aki Lorenzo arcát nem egy festményébe plántálta bele), Ghirlandaio. Továbbá Michelangelo öt évig élt a Medici családdal.

Nem csak a művészetekre, könyvekre költötte a pénzét, hanem saját korának filozófusait is támogatta, például Marsilio Ficinot, Poliziano-t, Giovanni Pico della Mirandolat. Kutatásokat végeztek görög gondolkodókkal kapcsolatban, mint Zeno, Epikurosz, Arisztotelész, és nem utolsó sorban próbálták Platón filozófiáját összehangolni a kereszténységével.

Cosimo 1464-ben halt meg, ezért Lorenzo il Magnifico (,,a Tündöklő”) alig 20 évesen kényszerült átvenni a családfő szerepét. Lorenzo karizmatikus volt és remekül értett sok mindenhez, így méltón tudta átvenni Cosimo szerepét a Firenzei életben. Kitűnő neveltetést kapott, már 16 évesen foglalkozott a családi bankházzal és apja több diplomáciai küldetéssel is megbízta. Öccsével, Giulianoval jó párost alkottak. Ugyan hivatalosan egyszerű polgárai maradtak az olasz városnak, mégis a szenátusban elfoglalt képviselőként Lorenzo a markában tartotta Firenzét. Néhány év alatt megreformálta az intézményeket, egy reneszánsz maffiához méltón bonyolult intrikák, nem egyszer fenyegetések révén megtörte a rivális családok hatalmát, és békét teremtett. Manőverezései között állt még a törékeny diplomáciai kapcsolatok fenntartását szolgáló érdekházasságok támogatása vagy éppen megakadályozása is. Lorenzo ideje alatt bankház tovább terjedt Baselbe, Bruges-be, Avignonba és Pisába. 1471-re a város területei elvesztették pénzügyi önállóságukat. Lorenzo „egy alkotmányos köztársaság jóindulatú zsarnoka volt” (Francesco Guicciardini történész szerint). Viszont, hogy egyeduralmát elkendőzze, érvényre juttatta Caesar egyik híres mondását, miszerint cirkusz és kenyér kell a népnek. Nagyszabású építkezései, a művészetek pártolása, és hatalmas karneválok, bálok fejedelmi fogadások elvonták a nép figyelmét.

Lorenzo kiadásai művészetekre, épületekre és egyéb dolgok támogatására negyven év alatt a mai vagyoni viszonyokhoz képest 145 milliárd forint körül mozog. Félreértés ne essék, a Mediciek, mint mecénások nem szabadon osztogatták a pénzüket, hanem mindig egy határozott elképzeléssel álltak patronáltjaik elé. Michelangelo könyvtárat tervezett és építtetett nekik, míg más művészektől olyan alkotásokat kértek, amik a kedvességet és könyörületet tanítják, derültséget sugároznak, és úgy tüntetik fel a Medicieket, mint jó vezetőket.

Michelozzo munkája a Palazzo di Medici, vagyis a család otthona nem messze a belvárostól és az új székesegyháztól helyezkedik el. A dolog érdekessége, hogy az épületből egy folyosó indul a városházáig, ami magasan a járókelők feje fölött ível. A reneszánszban ugyanis nem csak az én gondolata támadt fel, hanem sokkal élesebbek lettek a határok a nemesek és az átlagemberek között. Ez a folyosó pedig lehetővé tette a Medicieknek, hogy úgy közlekedhessenek gyalog két fontos épületük között, hogy ne kelljen leereszkedniük a nép közé.

Lorenzo bája nem csak körmönfont ügyleteiben és a művészek támogatásában merült ki, hanem saját sokoldalúsága is kifejezte ezt. A Medici család történetében ő volt az első lovag, s ereje állítólag fogyhatatlan volt. Barátai szerint kedves és együttérző volt. Különösen szerette a lovakat és fő hobbijai között ennek megfelelően helyet foglalt a lovaglás és a vadászat. A lovak mellett teheneket is tenyésztett, sertésekkel foglalkozott és kertészkedett. Firenzei életét az olvasás és lanton játszás tette ki, s nem mellesleg korának egyik legtehetségesebb írója volt. Viszont szépen ábrázolt jellemének voltak árnyoldalai is, mégpedig a reneszánsz emberre jellemző hiúság. Tudta magáról, hogy milyen sokoldalú és tehetséges, s szerette, ha ez másoknak is feltűnik. Ha bármilyen szellemi vagy gyakorlati játékban vesztett, ingerült lett.

A Medici családnak látszólag kellemes élete lehetett. Minden pénz könnyedén folyt be hozzájuk, irányításuk alatt tartották egész Firenzét, mulatságokat tartottak és életük felét a fennkölt művészetek töltötték ki. Hiába tudtak a háttérben mozgolódni és elterelni a nép figyelmét, egy másik családot mégis magukra haragítottak.

A Pazzi-család még régebbi lakosa volt Firenzének, mint a Mediciek, így nem csoda, hogyha szúrta a szemüket, hogy egy újonnan betelepült família milyen nemesi egyszerűséggel szerezte meg a hatalmat. Pedig a Pazzik 1342-ben feladták a nemesi címűket, hogy a család tagjai köztisztviselői posztokat tölthessenek be. Így lettek IV. Szixtusz pápa kincstárnokai és a Mediciekkel vetekedő bankház. Kettejük kapcsolata labilis volt, és ezen az sem segített, hogy Lorenzo hozzáadta a húgát, Bianca de Medicit a Pazzi család egyik tagjához, Guglielmo de Pazzihoz.

A Mediciek nem csak a leghatalmasabb rivális bankházzal kerültek összetűzésbe, hanem magával a pápával is. IV. Szixtusz amúgy sem volt közkedvelt az itáliai népek között. Hiába nevelkedett ferences szerzetesek között, becsvágyó lett, így világi politikájában feltett szándéka volt minél több és több területet megszerezni. Erőszakos uszító volt. Az uralma alatt álló hercegségek élére saját rokonait, unokatestvéreit állította, hat unokaöccsét tette bíborossá, és a Medici családot többször megsértette azzal, hogy nem Lorenzo öccsének, Giulianonak adta a fontosabb egyházi tisztségeket. Így hát a pápa és a Mediciek közötti ellentét egyre jobban kiéleződött, mígnem mind a ketten ugyanarra a városra akarták kivetni hálójukat. IV. Szixtusz egy Imola nevű községet szeretett volna megvásárolni, viszont Lorenzo megtagadta tőle az ehhez szükséges kölcsönt. A Medici család így szembekerült az egész katolikus egyház hatalmával. A pápa ezek után mi mást tehetne, a Pazzi bankhoz fordul kölcsönért. Ez kapóra jött nekik, hiszen nem csak, hogy a pápaság kegyeit lesték, hanem lehetőségük támadt bosszút állni riválisukon. A következő évben, 1474-ben a pápa új érseket nevez ki Pisának, a Mediciek megkérdezése, vagy értesítése nélkül. A gond csak, hogy Pisa ekkoriban Firenze fennhatósága alatt állt.

A konfliktusok kiéleződtek és egy majd ötszáz éves rejtélyt adtak a történészeknek. A Medici gyilkosság, illetve a Pazzi-összeesküvés néven elterjedt esetre 1478 húsvétvasárnapján került sor. A Pazzi család szövetkezett IV. Szixtusz pápával, és feltett céljuk volt, hogy kiírják a Medicieket a történelemből. Noha a pápa állítólag vérmentes puccsot akart volna, erre nem volt sok esély. Francesco Pazzit, a puccs gyakorlati végrehajtóját nem csak a Pápai, de a Nápolyi állam is bizton támogatta.

Jacopo de Pazzi eredeti tervét nem sikerült végrehajtani, viszont az ünnepélyes szent misén, a Santa Maria del Fiore székesegyházban új lehetőségük nyílt eltenni a Medici család fejeit láb alól. Eleinte egy zsoldosvezér feladata lett volna Lorenzo meggyilkolása, de lelkiismerete nem engedte meg, hogy Isten házában ontson vért. Így végül két pap vállalkozott a feladatra. Lorenzonak sikerült a sekrestyében elbújnia és megmenekülnie a haltáltól, ám Giulianot sikeresen megölték. Francesco olyan hevesen támadta őt, hogy még magán is sikerült sebet ejtenie.

A mondhatni sikertelen puccs után nem maradt el a megtorlás. Lorenzo hiába kérte híveit, ne hulljon több vér, mégis az összeesküvés összes tagját felkutatták és ölték meg, köztük ártatlanokat is. Francescot palotájának egy rejtekhelységében találták meg. A megtorlás körülbelül 80 ember halálát okozta, köztük a pisai érsekét is.

A pápa ezután a sikertelen puccs által okozott dühében kiátkozta egész Firenzét, a Medici bankházban lévő vagyonát pedig lefoglalta. Ennek kevés eredménye volt, így IV. Szixtusz a nápolyi királlyal lépett szövetségre. I Ferdinánd seregei megindultak Firenze felé. A háborút végül sikerült elkerülni Lorenzo már ismert kiváló diplomáciai tehetségének köszönhetően. Személyesen utazott Nápolyba, hogy békét kössön az uralkodóval. A siker tovább növelte népszerűségét, ő pedig megnövekedett támogatását arra használta fel, hogy továbbra is biztosítsa a hatalmát megszilárdító alkotmánymódosításokat.

A Medici családnak itt majdnem elveszett minden befolyása és hatalma, ám végül sikerült még több évszázadon keresztül fennmaradniuk. Így a világnak adtak nem csak egy pápát. Közülük került ki X. Leó pápa, eredeti nevén Giovanni di Lorenzo de Medici, aki érthető módon már pápaságra kerülése előtt jelentős befolyással és hatalommal rendelkezett a Medici család fejeként. Az ő idejében csúcsosodott ki végleg az egyház elvilágosodott hozzáállása, s ekkor jöttek a reformok az élükön Luther Mártonnal. X. Leó nem kezelte jól a helyzetet, csak néhány bulla kiadásával próbálta rendbe hozni a keresztény egyház helyzetét.

A Medici családból került még ki VII. Kelemen pápa, akinek nem meglepő módon X. Leó pápa ideje alatt kezdett felfelé ívelni egyházi karrierje. A Pazzi-összeesküvésben meghalt Giuliano fiaként sokan fattyúnak tekintették, mivel apja nem kötött hivatalos házasságot az anyjával. Habár akkoriban a Medicieket ez nem zavarta, és nem egy házasságon kívüli gyermeküket nevelték nyíltan a sajátjukként és kivételeztek velük. Eredeti nevén Giulio de Medici ennek megfelelően meg is kapta a világ egyik legnevezetesebb rangját. Sokan éles eszétől várták a megoldást és remélték az egyensúlyt. Ám VII. Kelemen nem tudta megteremteni a harmóniát a züllött egyházi személyek és a hívők között, ugyanúgy, ahogy a politikában sem. Pápaságát végül csak a kudarcok miatt érdemes megemlíteni.

A Medici család utolsó hivatalos tagja Gian Gastone toszkánai nagyherceg, akinek halála után a nagyhercegség a Lotaringiai, majd a Habsburg-Lotaringiai Ház kezébe kerül. Ezzel véget vetve a történelem, noha csak burkoltan, de első és legjelentősebb maffia családjának.

Persze a maffiák története ennyivel nem érhet véget, hiszen a Mediciekhez hasonlóan a háttérben mesterkedő, és sötétből irányító családok újra felütik a fejüket a modernebb időkben. Rájuk már határozottabban jellemzők a profin megszervezett bűncselekmények, a zsarolás és az illegális tranzakciók.

A Medici család fényében talán nem meglepő, hogy az első igazi maffia család, vagyis A Maffia Olaszországból származik, és a 19. században alakult ki. A rendőrség szerint pedig már nem csak egy maffiáról beszélhetünk, hanem sokkal több szervezetről, amelyek egymástól függetlenül működnek, hiába terjesztették ki „fennhatóságukat” messze külföldre is. A szicíliai maffia szervezete a Cosa Nostra, vagyis „a mi dolgunk”, de ezen a szigeten kívül is találhatunk több bűnszövetkezetet, például Szardíniában az Anonima sequestri, vagy Pugliában a Sacra Corona Unita-t.

Ha a maffiák eredetét, kialakulását és terjedését figyelembe vesszük egészen a reneszánsztól, amikor is megjelent a modern ember az egójával, már ebből is láthatjuk, hogy néhány száz év ide vagy oda, az emberi faj nem változik sokat. Fejlődhet a technológia, eltűnhetnek kultúrák, de mindig a saját javainkat fogjuk a szemeink előtt tartani és igyekezni fogunk minél nagyobb vagyont és hatalmat összegyűjteni, minél kevesebb erőfeszítéssel. Ezen túl csak az eszközök változhatnak, a hozzáállásunk már kevésbé. Mindig lesznek olyanok, akik a háttérből irányítják a szálakat és olyanok, akiknek nincs is szükségük az arcuk felvállalására, mert van, aki magára vállalja a balhét, hiszen pénzért bármit meg lehet venni.

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: