Agave Könyvek Athenaeum Filmek Könyvek Kultúra Média Sorozatok Szépségápolás történelmi

Ezeket szerettük! – Júniusi kedvenceink

By

a média világában

Blindspot

Ha csak egy sorozatot választhatnék a nyárra, akkor nem kellene sokat gondolkodnom. A Blindspot című amerikai szériát már ismertem korábbról, hiszen az első részt már a premier napján megnéztem. Akkor valahogy nem jött be, viszont idén ismét elővettem egy nyári dara alkalmával. Fel is merült bennem a kérdés, hogy vajon eddig miért nem tetszett a Rejtjelek című nyomozós széria? Főszerepben ráadásul nem is akárkik állnak, hiszen Jamie Alexander, Sullivan Stapleton, Ashley Johnson és Luke Mitchell is állandó karakterei a Blindspot-nak.

A történet 2015-ben indult útnak, azóta pedig már három évadot vetítettek le. A negyedik szezon már berendelve, ősszel be is mutatja az NBC. A sztori egy nőről szól, akinek kitörlik az emlékeit, majd egy nap egy bőröndből előbújva az FBI-nál köt ki. Egy kérdés maradt. Vajon ki és miért szakította el Jane-t a korábbi életétől?

Kurdi Réka

A hihetetlen család 2.

A 2018-as nyár rengeteg izgalmas film premierjével várt, és vár mindenkit a mozikban. Talán az egyik legnagyobb lelkesedéssel övezett mozi idén a Hihetetlen család második része, ami nem okozott csalódást a nézőközönség számára.

Az első rész jóval több, mint tíz évvel ezelőtt látott napvilágot, és már akkor is sokak kedvence volt a szupercsalád. A második részben szembetűnő, hogy a technika fejlődésének köszönhetően milyen szemetgyönyörködtető az animáció. Emellett nagyon izgalmasra, akciódúsra sikerült. Bár nagyon gyermekbarát, a felnőttek is találnak benne bőven nekik szóló utalásokat, üzeneteket. A kétórás mozi mindenképp egy kötelező darab ezen a nyáron, már csak az első részhez köthető nosztalgia miatt.

Szabaczki Franciska

könyvek és a kultúra terén

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag

Az egyetem fáradalmai után jólesett belevetni magam a regények közé, így rövid időn belül nagyon sok könyvet elolvastam. Ezek közé tartozik Kimberley Freeman legújabb regénye, az Örökzöld-zuhatag. A történelmi regényeket amúgy is nagyon szeretem, de ebbe belevegyült a jelen kor is, ami külön érdekessé tette számomra az eseményeket.

Laura 2014-ben elköltözik otthonról és Evergreen fallsba, ahol a helyi hotelben titkos szerelmeslevelekre bukkan. Hamarosan nyomozásba is kezd, hogy kiderítse ki a titokzatos SHB és annak szeretője. Mindeközben párhuzamosan követhetjük nyomon Violet és Flora közös sztoriját 1926-ban, ami egy igen fájdalmas, de annál izgalmasabb szerelmi történet, amiről bővebben itt olvashattok!

Benedek Eszter

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Bár kiskorom óta vonzott Neil Gaiman világa, csak az utóbbi hetekben jutottam el odáig, hogy elolvassam néhány könyvét, köztük az Óceán az út végént is. Tetszett, ahogy a szerző elrugaszkodott a realitás talajáról – még fantasy szempontból nézve is -, és csak minimálisan írta körül annak a másik világnak élőlényeit, így az olvasó képzeletére bízta, mennyire legyen ijesztő egy negatív karakter vagy egy pozitív szereplő pálfordulása.

A történet egy alig hétéves kisfiúról szól, aki egy incidens által megismeri Lettie Hempstockot és családját. Amikor a gonosz megjelenik, és a fiú világa veszélybe kerül, csak a lányra, annak édesanyjára és nagymamájára számíthat, akiknek a legképtelenebb események és ellenfelek is “normálisak”. Az, hogy mi ijesztő, mi lehetetlen vagy épp hihetetlen, a nézőponttól és a tapasztalattól függ, a kisregény pedig tökéletesen ábrázolja ezt. Ha azt akarjuk, hogy a fantáziánk szárnyaljon, érdemes elolvasni ezt a könyvet.

Molnár Dorka

Edgar Allan Poe – A holló

Imádom a verseket és ez júniusban, az iskola vége után sincs másképp. Nem tudom hány diák olvasgatja kedvtelésből Poe műveit, de én személy szerint nem egy verses kötetet tartok az agyám mellett, hogy este még legyen egy vers, amit elolvashatok. Egyik kedvencem Poe-tól a Holló.

Ahogyan azt már tudjuk, ez a legismertebb alkotása. A holló legendája, melyszerint a holt, még nem “nyugvó” lelkek madár formában kísértenek, végig vonul az egész művön. A költőhöz ezúttal elhunyt kedvese, Lenóra tér vissza, a fekete madár formájában, legalábbis Poe szerint. De rá kell jönnie, hogy ez nem az ő egykori szerelme, hanem valami gonosz. A szóbeszéd szerint ez a költő legkidolgozottabb műve, amit hónapokig csiszolt, míg végül elnyerte a tökéletes formáját. A kedvenc részem a versszakok végén mindig ismétlődő refrén: ,,S szólt a holló: Sohamár”.

Balla Nikolett

és végül a szépségápolás terén

Drop Organics szérum

Júniusban, szépségfronton egyértelműen nálam a Drop Organics szérum nyert. A Balance nevet viselő éjszakai szérum könnyed, tiszta összetevőket tartalmazó összpontosított olaj, amely segít regenerálni és táplálni a megfáradt bőrt.  A márka három fő problémára specializálódik, amelyből az egyik a zsíros, problémás bőr, a másik a vízhiányos bőr és a harmadik a stresszes, fáradt bőr ápolása. Mindegyik szérum más-más összetevőkkel rendelkezik. Az én fő gondom a vízhiány, a beesett szemek és a fáradt, kialvatlan arc reggelente. Így esett a választásom erre a problémakörre kifejlesztett termékre.

Használat: Esténként megtisztított arcra vigyünk fel 1-2 csepp szérumot és oszlassuk el az arc,- a nyak és a dekoltázs környékén. Tévhit, hogy zsíros bőrre ne használjunk olajat szóval bármilyen bőrtípusotok van, a megfelelő olajkészítményeket bátran használjátok!

Drop Organics: A márka, Vadászi-Bakó Eszter gyógyszerész olajszérumai. Eszter, olyan márkát hozott létre, amely összetevőiben is kitűnőek. Minden Drop Organics szérum vegán, kőolajmentes, parabénmentes, mesterséges színezőanyag-mentes, mesterséges illatanyagmentes, mesterséges tartósítószer-mentes, állatkísérletektől mentes, szilikonmentes, pálmaolaj mentes.

Kakuk Zsófia

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: