Kultúra

Egy regény egy hónap alatt?

Most, a változatosság kedvéért egy irodalmi versenyről szeretnék írni nektek,  ami habár nem is igazából verseny,  vagyis de, csak magaddal versenyzel, nem pedig emberekkel.

SZÓVAL.

NaNoWriMo.

Mit is jelent?

Natinal Novel Writing Month.
Azaz, Nemzeti RegényÍró Hónap.

Ez mit takar?

Egy hónap, ami alatt meg “kell” írni 50.000 szavas írást. Lehet ez egy már elkezdett regény, lehet ez egy teljesen új ötlet, novelláskötet, verseskötet, akármi.

Miért is jó?

Igazából nem jó, nagyon nehéz. Viszont önmotivációnak borzasztóan jó.

A gyakorlatban hogy néz ki?

Sztorizás következik, hogy ne csak a túlságosan tömör leírás alapján ítéljétek meg a verseny.

A NaNoWriMo szervezői kitalálták, tartanak egy ilyen versenyt nyáron is, amit Camp NaNoWriMo-nak neveznek. Én ezen indultam a 2014-es évben. Azóta mindegyiken ott voltam, kettőt teljesítettem, megírtam egy regényt és fejlesztettem az önkontrollom és a produktivitásom, meg persze sokka gyorsabban gépelek, mint előtte, természetesen nem értelmesen, és ugyan úgy tele van elgépeléssel az egész,
DE
lényeg a lényeg, hihetetlenül jó.
Megismertem külföldi embereket, beszélgettem velük, néha bevontam egy-egy barátomat, hogy jöjjenek velem.
És miért kifejezetten aktuális ez most?
Hááááát.
Ez a hónap novemberben és júliusban van.
Ebből viszont szerintem már tudjátok is mire szeretnék kilyukadni…
NÉHÁNY NAP ÉS KEZDŐDIK ÉS LEHET ÍRNI ÉS 50000 SZÓ AMI IGAZÁBÓL 120 OLDAL ÉS EGY NAGYON JÓ LEHETŐSÉG MINDENKINEK ARRA HOGY FEJLESSZE ÖNMAGÁT.
Például én idén valószínű hogy beadandókkal, cikkekkel és egy novelláskötet apró darabkáival tűzöm ki célom.
Amúgy a novemberi és a júliusi között van pár különbség. A nyárin magadnak szabhatod meg, hogy mi a kitűzött célod. Én akkor is 50ezret adtam meg, de természetesen mivel nyár volt, több olyan nap volt, amikor teljesen a regénnyel foglalkozhattam, viszont több olyan is, amikor például táborban voltam. Ősszel viszont.. Hát hamarosan vizsgaidőszak, a gimiseknek félév zárás, szóval kemény minden, meg iskola is van, de napi két óra írással simán meg lehet csinálni, hétvégén meg behozni a lemaradást. Tényleg tanulhat belőle az ember.
Másik kölönbség, hogy nyáron vannak kis “kabinok” ahova hogyha jelentkezel, hogy szeretnél ilyenben részt venni, akkor összeeresztenek olyan emberekkel, akik szintén indultak, és itt beszélgethettek, meg ilyenek.És ha megírjátok, vannak kis bögrék, meg pólók, amit ajándékként meg is rendelhettek magatoknak 🙂

Meg kaptok menő oklevelet, amit kinyomtathattok magatoknak és kitehettek a falra. Jól néz ki. Nekem elhihetitek.

A honlapot itt találhatjátok.
Remélem kedvet kaptatok!

 

Hozzászólások

One thought on “Egy regény egy hónap alatt?

  • Ide angolul lehet csak írni?

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .