Álmok valóra váltója- Interjú Vörös Eszter Annával
Biztos vagyok benne, hogy már te is találkoztál munkáival, különböző kiállításain vagy ha máshol nem, a Facebookon. Lassacskán, tudatosan építgeti karrierjét, önerőből. Folyamatosan jelen van a különböző közösségi felületeken és napról-napra kápráztat el minket csodálatos képeivel. De vajon mi az ami inspirálja? Milyen célokat tűzött ki a jövőre nézve? Hogyan indult a karrierje? Mindezekre választ kaphattok, ha elolvassátok vele készült interjúnkat!
Hogy kezdődött a pályafutásod, hogy jutottál el idáig?
Nem hivatásként indult, az biztos. Hobbiként, és egyfajta terápiaként kezdtem el rajzolni, és magam is meglepődtem, hogy mások is reagálnak a közzétett képeimre, sőt, nagy érdeklődést keltettek a kezdetektől. Szerencsés vagyok, mert támogató közegre leltem, így már 2 hónappal első rajzom elkészülte után részt vehettem egy csoportos kiállításon, 2014 márciusában, Aszódon; ezt jó barátnőmnek és alkotótársamnak, Veres Katának köszönhetem. Neki nagy szerepe volt abban, hogy elinduljak ezen az úton. A későbbiekben é rendszeressé váltak a kiállítási lehetőségek, és általában engem hívtak meg, ami nagyon megtisztelő, nem kellett sosem kuncsorognom, bár nem is tettem volna – nem vagyok az a típus. Nem akarok sosem oda tartozni, ahol nem akarnak elfogadni. Ha egy ajtó nem nyílik ki, keresek egy másikat és besétálok azon. A kiállításokkal, megjelenésekkel együtt az eladásaim is rendszeressé váltak, létrejött a kereskedelmi vonala a tevékenységemnek, printekkel, medálokkal, kulcstartókkal, egyebekkel – ezeket is fontosnak tartom készíteni és reklámozni, mivel sokan vannak, akik inkább ezeket részesítik előnyben és a mintáim, a munkám híre ezekkel is terjed. Valamint a másik fontos szempont hogy örömet szereznek egymásnak az emberek a munkáimmal és töltekeznek a világomból.
Mióta foglalkozol a művészettel komolyabban?
Nem tudnám pontosan megmondani. 2014 januárjában készítettem el első rajzom, de akkor még nyilván nem az volt a helyzet, mint most. Fokozatosan alakultak és épültek fel a dolgok, illetve épülnek, hiszen az ismertségért folyamatosan dolgozni kell. Talán 1, maximum 2 éve mondható komolyabbnak a dolog, immár főállású egyéni vállalkozóként végzem a művészeti és kereskedelmi tevékenységet.
Teljes állásban foglalkozol a festészettel, vagy valami mást is csinálsz mellette?
November óta főállású vállalkozóként dolgozom, egy személyben viszem a művészeti és a kereskedelmi vonalat. Előzőleg sokáig mellékállásként csináltam az EYCIIR-t, de mindvégig éreztem és törekedtem rá, hogy ez legyen a főállásom. A munka, amit mellette végeztem, csak elvette az energiát és az időt attól, amit igazán szerettem volna csinálni, és akár hiszik az emberek, akár nem, ez a hivatás is teljes embert kíván. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a családom (Édesanyám) mindvégig támogatott és támogat abban, hogy legyen lehetőségem belevágni ebbe, valamint a baráti köröm is hasonló beállítottságú és kölcsönösen segítjük és biztatjuk egymást.
Mik ihletik legtöbbször az alkotásaidat?
Minden, ami fantázia, misztikum, varázslat; szeretem a természetet, az állatokat, tájakat, de mindig van ezekben a tájakban egyfajta földöntúli jelleg, pl. bolygókkal, teliholddal, vagy állatok-emberek esetében az arányok nem realisztikusak, pl. az egyik karakter groteszkül nagyobb, mint a másik, és fordítva. Vannak visszatérő motívumaim: lebegő szigetek, sötét erdők, a Hold, galaxisok, éjszakai égbolt… fák, fa-emberek, és még sorolhatnám. Nem vonz, hogy a dolgokat úgy ábrázoljam, ahogy a valóságban vannak, ezért nem mozgatta meg a fantáziámat sosem a realisztikus ábrázolás. Inkább az elvontabb, spirituálisabb, fantázia-jellegű alkotásokat és témákat kedvelem, melyekbe a néző bele tudja látni a saját történetét.
Mi számít neked eddig a legnagyobb sikernek?
Egy dolgot nem tudok kiemelni, de a kiállításaimat mind ide sorolnám, bárhol és bármekkora látogatottságóak legyenek. A belföldi kiállítások mellett (Gödöllőn és környékén már sok helyen voltam, de egyéb országrészekben is: Tata, Békéscsaba, Pécs, Sopron térsége, stb.) a külföldi eladásaimra is nagyon büszke vagyok. Utaztak már ki a munkáim Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Angliába, Írországba, Skóciába, valamint az Egyesült Államokba és Kanadába is. A lista reményeim szerint még tovább fog bővülni. Hatalmas dolog számomra a más alkotókkal való együttműködés, közös rendezvények is. Az online közösséget is meg kell említenem, amely lassan 45 ezer embert számlál Facebook oldalamon, ez az elsődleges platform, amin menedzselem a képeim és kommunikálok a közönségemmel.
Hogy fogadtad a negatív kritikákat, amennyiben kaptál ilyeneket? Voltak emiatt hullámvölgyek, vagy a pozitív vélemények miatt könnyen túlléptél rajtuk?
Kevés ilyen volt, és a pozitív visszajelzések, támogatások mindig ellensúlyozták a negatívakat. A negatív kritikának, amennyiben segítő szándékú, mindig teret adtam-adok. Nem ezzel van problémám, hanem azzal, hogy egyes emberek felfogása merőben idegen az enyémtől, és egyfajta sznobizmus jellemzi a művészvilág egy részét, nem jellemző, hogy jóindulattal és támogatással fordulnának az új generációk felé, főleg, ha az illető nem művészeti végzettségű. Persze én nem is ennek a csoportnak akarok megfelelni. Azt vallom, hogy az ember ezirányú képzettség nélkül is lehet népszerű és sikeres, és ennek a sikernek a mértékét nem a szakmai zsűri, hanem az átlagemberek, a közönség szabja meg, hiszen ők azok, akik támogatnak, ellátogatnak a kiállításokra, viszik a hírét a munkámnak. Szerintem ők azok az emberek, akikhez közelebb kell hozni a művészetet, hiszen nem feltétlenül jár mindenki galériákba, de ha szembejön vele valami, ami megfogja, felkelti az érdeklődését, megszólítja, akkor be lehet vonni őt is a programokba, kiállításokba, sőt, talán még alkotásra is lehet ösztönözni. Nekem is írnak, többen is, hogy már x ideje nem rajzoltak, de a képeim miatt kedvet kaptak újra alkotni. A szakmai berkeken belül legtöbbször egymás vállát veregetik és egymást díjazzák és emelik ki az illetők, míg sokak kedvét képesek elvenni az alkotástól, próbálkozástól. Én ez ellen szeretnék szót emelni és példát mutatni, szembemenni ezzel a felfogással, és ösztönözni másokat is arra, hogy merjenek cselekedni, megmutatni munkáikat és önmagukat a világnak.
Kik inspirálnak, kinek vagy kiknek a művei vannak illetve voltak nagy hatással rád?
Van néhány kedvelt alkotóm, akinek szeretem a munkáit és felfedeztem hasonlóságokat is a szimbolikánkban. Egyikük Chiara Bautista, mexikói művésznő, valamint Jeannie Lynn Paske Oregonból (ő Obsolete World néven alkot), illetve Alexander Jansson munkáit is szeretem, ő digitálisan dolgozik. De látványvilágra filmek is megihletnek, például az Avatar (a James Cameron-féle), az egész Harry Potter sorozat, és sorolhatnám. Nem mondanám hogy van példaképem akit követve elkezdtem dolgozni, de tudat alatt sok mindent elraktároztam ezekből a fantasy jellegű filmekből, az biztos.
Milyen célokat tűztél ki a közeljövőre nézve?
Jelenleg az általam egyik legjobban várt esemény januári gödöllői nagy kiállításom, amely a Művészetek Házában nyílik január 24-én, és több kiváló helyi művész és művészeti csoport is közreműködik majd. Azt szeretném, ha ez a kiállítás lenne a gödöllői Művészetek Háza eddigi legnagyobb és leglátogatottabb kiállítása, így még bőven van munkám a mozgósítást illetően, amelyben a város nagyban támogat újságcikkel, ajánlóval például. De már több minden tervben van 2018-ra, több helyszínen is fogok kiállítani, pl. Pécsett, Vecsésen, Aszódon… Gödöllői polgárként szeretnék fontos szerepet játszani a város kulturális életében is, mivel ez az otthonom, és nem is tervezem, hogy máshol élem le az életem, bárhová is megyek kiállítani vagy szerepelni, ez az a biztos pont, ahová hazatérek. Érdekesség, hogy amellett, hogy alapvetően nagy hangsúly van itt a kultúrán, Gödöllő is megpályázta az Európa kulturális fővárosa 2023 címet. Szeretném hinni, hogy kicsit én is hozzá tudok tenni városunk híréhez a tevékenységemmel.
Mit üzensz azoknak, akik hasonló művészeti ággal akarnak foglalkozni, esetleg ilyesmiből szeretnének megélni?
Hogy mit üzennék? Azt, hogy amennyiben van lehetőségük, mindenképpen vágjanak bele és próbálják meg, de előtte fontos a biztos bázis kiépítése – internetes oldal és minden más eszköz formájában kell egy meglévő közönséget építeni, teremteni, akik szívesen támogatnak akár anyagilag (vásárlással), akár egy-egy jó szóval. Fontos a közvetlen környezet szerepe is, mert ha olyan társaságban van az ember, akik lehúzzák, sosem fogja elhinni, hogy képes lehet megvalósítani az álmait. Az én baráti köröm érdekes és drasztikus változásokon ment keresztül az utóbbi években, sokan elmaradtak, vagy én nem tudtam vagy akartam olyan szoros kontaktban maradni velük, mint az EYCIIR előtt. De azt gondolom, hogy bár sosem egyszerű és nem fájdalommentes a változás, szükséges ahhoz, hogy fejlődhessünk, hogy előre haladhassunk, megvalósíthassuk önmagunkat. Nem szabad félni a változástól, és vállalni kell azt, hogy ez az életforma kiszámíthatatlan anyagilag is, hullámzó, vannak erősebb és gyengébb hónapok, szezonok. Cserébe viszont azzal foglalkozhat az ember, amit tényleg szeretne csinálni, és a saját maga ura, rugalmas munkaidővel. Ez számomra minden mást ellensúlyoz. Nem fog egy csapásra az ölébe hullni valakinek mindez, évek munkája, és ez így van rendjén, mert az agyunknak, lelkünknek hozzá kell szoknia mindenhez, egy hirtelen drasztikus változás nagyon megterhelő pszichésen. Sok minden fejben dől el, így az is, hogy képes vagy-e valamire vagy sem, meg mered-e tenni a lépést, vagy sem.
Ha többet szeretnél megtudni Eszterről vagy szívesen gyönyörködnél még a munkáiban, akkor látogass el az Everything You Can Imagine Is Real Facebook oldalára!