Életmód Kultúra

A párkapcsolatokról

By

A kezdetek

Egy kapcsolat rengetegféle módon alakulhat ki és kezdődhet el. Két ember, egy fiú és egy lány közötti vonzalom az alapja. Segíthet ennek a kialakulásában, ha van néhány közös érdeklődési körük, na meg a kémia sem utolsó. Ha szerelmünkkel vagyunk, feromon szabadul fel a testünkben, innen jön az a fantasztikus érzés.
Persze nem egyszerű megtalálnunk azt az embert, akibe beleszeretünk és ő viszont szeret. A legtöbb probléma általában itt kezdődik. Ám higgyétek el, mindenhez csak idő kell! Míg találtok magatok mellé egy társat, míg megszokjátok egymást és képesek lesztek igazodni. Nem lehet a szerelmet sürgetni, ahogy az ismertségetek első napján sem bölcs dolog már rögtön az esküvőt szervezni. Muszáj időt hagyni a megismerkedésre.

Pozitívumok

Egy párkapcsolatnak rendkívül sok előnye van, de a legfontosabb talán az, hogy mennyire boldogok
tudunk lenni, ha a partnerünkkel. vagyunk. Az sem utolsó, hogy ideális esetben lehetünk őszinték a párunkkal, vagyis bármit megbeszélhetünk vele. Kérhetünk tanácsot, jelenthetnek nekünk vigaszt és támogatást. Ha igazán szerelmesek vagyunk, nem jelent kérdést, hogy egy vitában kinek az oldalára állunk és hogy kérés nélkül is megfenyegetjük azt a rohadékot, aki ellentmondott a kedvesünknek.
Mivel szerelmesek vagyunk, mindent meg fogunk tenni, hogy jobbá váljunk, olyanná, aki még jobban méltó ahhoz a bizonyos valakihez. Fokozatosan le fogjuk tudni adni a rossz szokásainkat. Megtanulunk önzetlenek lenni egy kapcsolatban. Ha minden klappol, a párotokkal egymást fogjátok építeni és jó dolgokat adtok a másik jelleméhez.

Negatívumok

Egy jó párkapcsolatban általában nincsenek rossz dolgok, csak ha annak éltek meg bizonyos dolgokat. Ha előfordul néha egy kis veszekedés, az is inkább csak erősíteni tudja a kapcsolatokat. Ám ehhez az kell, hogy merjetek őszinték és nyitottak lenni a másikra.
Ide inkább azt írnám, hogy az egyedüllétnek is vannak jó oldalai. Nem rossz, ha egy kis magányban meg tudod magad ismerni, tudsz időt szánni magadra és megtanulsz egyedül is boldogulni.
Egy párkapcsolat csak akkor lehet rossz, ha egyenlőtlen az eloszlás. Ha az egyik résztvevő önző és nem hajlandó annyit beletenni a dologba, mint a másik.

Mitől lesz jó egy párkapcsolat?

Már elejtettem fentebb néhány tippet, de most összefoglalom a lényeget. Elsősorban elengedhetetlen a kölcsönös vonzalom és néhány közös érdeklődési kör. Ezentúl fontos az őszinteség és a bizalom (habár ezt már biztos mindenhol unásig hallgattátok). Ám ha magunkkal elégedettek vagyunk és úgy vágunk bele egy kapcsolatba, azzal már nem lehet nagy gond. Fontos az önzetlenség és hogy készek legyünk arra, hogy áldozatot is kell hoznunk.
Muszáj mindig odafigyelnünk a másikra és amikor csak lehet, tudatni vele, hogy fontos nekünk, gyönyörű és szexi. Jó, ha észrevesszük, hogyha valami bántja és tudunk segíteni. Mindig álljunk a társunk oldalán, hogyha nincs igaza, akkor finoman próbáljuk ezt megvitatni. Ne feledjétek, hogy egyenrangúak vagytok, ne fölényeskedjetek!
Persze az is fontos, hogy hagyjunk egy kis teret is. Senki sem szereti, ha levegőt sem tud kapni.
(Ha ezzel kapcsolatban bármi kérdésetek van vagy segítség kéne, nyugodtan forduljatok hozzám.)

Néhány idegesítő/cuki páros szokás:

  • amikor szüntelenül szájból-szájba lélegeztetést végeznek társaságban
  • az állandó becézgetés, mint nyuszikám és nyünyőkém
  • folytonos bókolás a másiknak
  • amikor társaságban is csak egymással beszélgetnek
  • mikor újra találkoznak, mindig cukik
  • lehet nekik oké, ha csúnyán beszélnek egymással, de nekünk nem
Nektek vannak vicces sztorijaitok kapcsolatban lévő párokról? Meséljétek el!

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: