Könyvek

A legjobb képeskönyv gyereknek és felnőttnek egyaránt – 50 elszánt magyar nő

A negatív megkülönböztetés egyszer talán mindenkit elér az élete során, még manapság is tudunk olyan primitívek lenni, hogy egyszerű és bugyuta okok miatt ítéljünk el valakit. Vannak emberek, akik még mindig bőrszín alapján ítélnek és vannak olyan emberek is, akik a nőket kevesebbre tartják a férfiaknál. Szerencsére ezekből egyre kevesebb van. Mégis, ha valaki elbizonytalanodik abban, hogy nőnek lenni jó dolog-e, vagy nem biztos abban, hogy képes elérni valamit, akár a neme, akár más miatt, megéri elővenni az 50 elszánt magyar nőt, amit én a bookline jóvoltából olvashattam el és nagyon örülök neki, hogy megkaptam.

Fontos mindannyiunk számára, hogy se a nemünk, se a származásunk ne jelentsen visszahúzó erőt. Sokan úgy ahogy a nőiességüket, úgy a magyarságukat is hátránynak érzik. Pedig, ha valamit igazán akarunk, akkor nincs ami visszatarthat minket a célunktól. Eddig is hallottam már ezt és ehhez hasonló mondásokat, de Fodor Marcsi és Neset Adrienn könyve mutatja meg igazán, hogy nem vagyunk egyedül.

AH magazin (@ahmagazin) által megosztott bejegyzés,

Nagyon kellemes olvasmány volt számomra az 50 elszánt magyar nő. Lehet, hogy elsősorban gyermekeknek szánták, én a szinte-felnőtt fejemmel mégis annyira élveztem, mintha hat lennék. Minden hölgyről, akit említ a könyv, négy oldalt kapunk, bőven tarkítva odaillő illusztrációkkal. A négy oldalból egyet az adott nő újrarajzolt arca foglal el, a másikat pedig egy rövid bevezető. A következő két oldal pedig nem tartalmaz száraz információkat, hanem csak érdekességeket és olyan tényeket, amiket muszáj tudnunk az illetőről. Milyen körülmények között nőtt fel, mi inspirálta, milyen nehézségekkel küzdött és ezen kívül még rengeteg változatos érdekesség, amiket jó volt elolvasni. A kisgyereknek pedig egyéb informatív tartalmakat is tartogat a könyv, leírja nekik, hogy mi az a tolmács vagy éppen gettó. Lányos szülőknek mindenképpen tudom ajánlani, a könyvben lévő történetek rengeteg inspirációt és reményt adhatnak. Áh, minek hazudni, még nekem is segítettek!

A színes képes, illusztrációk pedig rendkívül modernek és esztétikusak, nagyon jó hangulatot adnak minden egyes oldalnak, ráadásul szörnyen kifejezőek. Külön élmény volt úgy olvasni, hogy egy szürke részbe sem botlottam bele és nagyon szépen tagolták a szöveget. Nem volt száraz egyik történet sem, pont elég információt közölt az úgymond kötelező tartalmakból. Ezentúl azonban már tényleg csak az érdekes lényegekre tért ki. Találkozhatunk a lapokon olyan nőkkel, akikről tanultunk az iskolában, de azt hozzá kell tegyem, hogy ezeket az infókat gondosan eltitkolták a tankönyvek. Pedig mennyivel izgalmasabbak lettek volna a töriórák! Valamint ezeken a nőkön túl előbukkannak olyan nevek, akikről még sohasem hallottunk és be kell valljam, meg is vannak már a kedvenceim, akiket igazán csodálok. Hiszen van itt olyan nő, aki évekig védett egy várat, nem volt hajlandó magát megadni és olyan is, aki híres sakkozó férfiakat győzött le vagy, aki a koncentrációs táborokat túlélve sem adta fel az álmát. És ne felejtsük el, hogy mind nő volt és mind magyar! Mi lehetne ennél az ötven történetnél inspirálóbb ránk nézve? Újra megismerhettem a történelmet egy olyan szempontból végigkövetve azt, ahogy még nem láttam.

Ha a komolyabb olvasmányoktól szeretnél kapni egy kis szabadságot és szeretnél anélkül okosodni, hogy aktívan koncentrálnod kell a szövegre, akkor ez a te könyved. Ha magyar nő vagy (vagy csak az egyik) és reménytelennek érzed magad, elveszve és bizonytalannak a célodban, akkor is olvasd el! Ha lányos szülő, legyen ez a következő estimesés kötet a gyerekednek!

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.