Kultúra

A kecskeméti Pótszék társulat előadása Jászszentlászlón

A Pótszék társulatról már korábban is sokat hallottam. Mondanom sem kell, csupa jókat. Éppen ezért izgalommal vegyes kíváncsisággal ültem be az ezúttal Jászszentlászlón előadott, Helyet az ifjúságnak avagy Zűrzavar a Mitrópában című két felvonásos komédiájukra.

Az izgalom csak azért volt jelen, mert sajnos beleestem abba a hibába, hogy már őszintén hittem, hogy jó lesz az előadás, és nem bánom meg, hogy eljöttem. Ezért pedig a társulatnak már előre meg kellett felelnie egy általam elképzelt képnek. Reméltem, hogy nem értékeltem túl őket.

Maga az előadás az önfenntartó kis társulatoktól megszokottan a szponzorok felsorolásával kezdődött. Egyébként meglepő módon csak minimális csúszással a meghirdetett időpont után vette kezdetét az előadás, ami rögtön pozitív benyomásokat ébresztett az emberben.

Az egész programnak helyet adó épület a jászszentlászlói Művelődési Központ is kellemes, tiszta és kultúrált környezet, dolgozói pedig udvariasak és segítőkészek. A társulat a Jászszentlászlói Falunapok és Paradicsomfesztivál elnevezésű rendezvénysorozat egyik fő látványossága volt. Az utolsó napra hagyták őket, mintegy záróakkordként.

A díszlet egyszerű, sok korábban látottnál ízlésesebben kialakított, szép, élethű munka volt. A fő helyszínt ábrázolta, egy bankhivatalt, az adott korhoz leginkább passzoló bútorokkal.

Itt dolgozott a darab egyik főszereplője Ervin a banktisztviselő, aki láthatóan tökéletesen elégedett az életével, és hatásosan szereli le a minduntalan vele kacérkodó gépírónőt, Sárikát.

Egyik este, miután egyedül marad a bankban egy meglepő látogató érkezik, Boronkai György, aki alaposan felforgatja a hivatalnok ( és persze a bank) addig nyugalmasnak tűnő életét.

Körülbelül idáig lehet elmesélni úgy a történetet, hogy ne lőjek le egy poént se előre.

Az előadás mellett a színészekről is érdemes kicsit több szót ejtenünk.

Kezdjük Boronkai Györggyel. Az őt alakító Bunyik Tamás játéka zseniális. Nem tudok rá jobb szót. Hitelesen hozza az akármilyen helyzethez alkalmazkodó, néhol tenyérbemászó alakot. És az a hangszín, az aztán nem semmi!

Az Ervint alakító Kovács Krisztián játéka is egész jó, nem véletlenül választották őt egy ennyire központi szerepre. Ki kell még térnünk a gépírónőre Sárikára, a főigazgatóra, Frau Gertrudra, Bicsinszkyre, Klárára, a főosztályvezető Nikolics asszonyra, sőt még az altiszt Jánosra is! Akármelyik színész játékáról lehetne egy-egy oldalt írni, de miközben az előadát figyeltem az tűnt fel, hogy ahogy egyre több szereplő színre került, úgy egyre többször írtam fel, hogy „ nagyon jó” vagy, hogy „zseniális”.

A Frau Gertrudot játszó Nyitrai Brigitta akcentusa, Sárika rámenőssége, az igazgató feledékenysége, Nikolics főosztályvezető őszintesége, János sztoikus nyugalma, Bicsinszky mindenre kaphatósága, és Klári kissé elkényeztetett sugárzó fiatalsága alapján mind-mind látszik, hogy a színészek jól érzik magukat a szerepeikben, felszabadultak. Sőt, azt is meg merném kockáztatni, hogy nagyon jól összeszokott kis csapatról van szó, egyikük sem próbálja elnyomni a másikat.

A darabban annyira mély karakterábrázolás mutatkozik, amennyire az egy komédiánál lehetséges. Gyakori a helyzetkomikum, a kétértelmű poénok, de szerencsére még a jó ízlés határain belül. Maga a mű is kifejezetten jól sikerül, a Fodor László, Lakatos László szerzőpárost nagy elismerés illeti.

Azt mondjuk azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy biztonsági játszma volt a társulat részéről, hiszen komédiával elég nehéz mellélőni. Bár az is igaz, hogy pont egy ilyen hangulatú előadás illett a falunapok végére, mondhatnám, hogy ez tette fel arra a bizonyos „i”-re a pontot.

Hogy végül megbántam-e? Összességében azt kell mondanom, hogy nem. Ez az előadás is a megszokott komédiaklisékkel operáló, kimagasló színészi alakításokkal tarkított darab volt, tökéletes kikapcsolódás egy meleg, nyári vasárnap estére.

Főként a falu kultúrakedvelőiből álló közönség sem véletlenül tapsolta vissza a szereplőket háromszor is.

 

Hozzászólások