Kultúra

A húsvéti nyúl eredete

By

A húsvét alapjait tekintve egy keresztény ünnep. Jézus Krisztust pénteken feszítették keresztre, majd az ezt követő harmadik napon feltámadt. Ez a nap a mai húsvét vasárnap. A név szintén innen ered, mivel a negyven napos böjtöt lezáró nap is egyben. Gyakran merül fel a kérdés hogyha ez egy Jézushoz köthető, keresztény ünnep, honnan jött a húsvéti nyúl, és a tojások? Ez területenként eltérő, ma viszont összegyűjtöttünk nektek pár magyarázatot.

A német nyelvterületeken egy különös szokásból eredő félrehallással magyarázzák a húsvéti nyuszit. Itt az volt a tradíció, hogy gyöngytyúkot, és annak tojásait ajándékozták egymásnak az emberek ezen a napon. Ennek német neve „Haselhuhn”, röviden „Hasel”. Ezt könnyen „Hase”-nak lehet érteni, ami pedig nyulat jelent. A tojások is a gyöngytyúkok miatt vannak.

Franciaországban például azt mondják, húsvéti harangoktól származnak ezek a tojások.

Angolszász térségekben a húsvét eredete egy Holdistennőhöz köthető. Régebben szokás volt az istenségeket nyulak formájában ábrázolni, így a nyúl képe és az ünnep szépen lassan összefonódott, és nevelő célzattal alkották meg a tradíciót, hogy a „jó gyerekek” húsvétkor csokoládét kapnak.

A húsvéti fészek rakásának eredete valószínűleg az, hogy az 1900-as évek elején képeslapokon, rajzokon ábrázolt nyúl egy különlegesebb faj, ami abban tér el a többitől, hogy fészket rak magának.

A nyúl egyébként az ünneptől függetlenül sok vallásban, kultúrában kimagasló szerepet tölt be. Az ókori Egyiptomban például a termékenység szimbóluma is egyben.

forrás

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: