Könyvek

Könyvmolyhírek – érdeklődtetek a Molyon tavasszal

Az idei év is rengeteg újdonságot tartogat a könyvmolyok számára, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy rendíthetetlenül pörög a moly.hu Érdeklődnék, hogy… rovata, a lehető legpozitívabb válaszokkal. Annak érdekében, hogy nektek ne kelljen hosszú időt töltögetnetek a kérdések kibogozásával, összegyűjtöttük nektek, hogy mik voltak az idei év kérdései és mikre számíthattok – vagy nem számíthattok. Legutóbb januárban számoltunk be arról, hogy mik a legfrissebb hírek, mivel a Koronavírus okozta nehézségek miatt nem igazán voltak érdemes információk. Azonban most már úgy-ahogy kezd visszaállni a rend, tehát vágjunk is bele az érdekességekbe!

Mint a legutóbb, úgy most is a Könyvmolyképző Kiadóhoz érkezett a legtöbb kérdés, úgyhogy nézzük is őket. Először is, a Rrrettentő töri sorozatot kezdték el nemrég kiadni új kiadásban, melyet bár a régi fordításban, azonban újra szerkesztve bocsátották az érdeklődők számára. A kiadó viszont egyenlőre csak három kiadási jogra szerződtek, a folytatáshoz tehát szükség van a magas olvasói számra.

A megváltó sorozat is felmerült, Marie-Aude Murail tollából. A lélekdoki folytatása is érkezni fog, megjelenési dátumot azonban a kiadó még nem tudott mondani. Akárcsak Nicole Williams Crush című könyvénél és a Six of Crows (Hat varjú) szériánál, igaz, utóbbinál legalább azt elárulták, hogy a fordítónál van a Crooked Kingdom címet viselő folytatása és remélhetőleg még az idén a kezünkben foghatjuk.

És akkor még a Peter Lerangis rajongóknak is egy remek hír, A világ hét csodája sorozat 4. és 5. részére is szerződött már a kiadó, akárcsak a Ker Dukey, K. Webster – Pretty Lost Dolls című könyve esetében, utóbbinál már a fordítás is készül.

Az előző cikkünk után érdeklődtetek nálunk T. M. Frazier, Tyrant című regénye után, úgyhogy a kiadótól megkérdeztük és az alábbi választ kaptuk: “Egyelőre sajnos nem tudunk válaszolni a kérdésedre. A Könyvfesztivál elmaradása a mi terveinket is felborította kicsit, kis türelmet kérünk, míg körvonalazódik, mit és mikor fogunk tudni megjelentetni.” A jó hír azonban, hogy a második és a harmadik részre is szerződött a Könyvmolyképző.

Érkezni fog Katie McGarry: Chasing Impossible, befejező kötete, aminek a fordítása nemrég készült el, azonban a Crossing the Line és a Red at Night című novellájára a kiadó nem szerződött.

Az Outlander 6 áprilisban megjelent, azonban a folytatásának időpontja, a 6/2 kérdésessé vált, bár a fordítónál van a kötet. Továbbá Joe Abercrombie A Little Hatred, Brent Weeks Blood Mirror és Peter V. Brett The Skull Throne könyvei is biztosan érkezni fognak magyarul. Örömhír továbbá, hogy a kiadónál fog megjelenni Susan Dennard Witchland sorozata, sőt, megjelenik majd egy special edition Colleen Hoover Verity című regényéből! 

Elizabeth Chadwick és Nalini Singh rajongóknak egy szomorú hír következik, a Könyvmolyképző nem tervez több könyvet kiadni a szerzőnőktől, így többek között a The Irish Princess sem fog megjelenni, valamint Tillie Cole átvétele sem szerepel a Kiadó tervei között. Licia Troisi Sárkánylány sorozatának befejező kötetéről viszont már folynak a tárgyalások. Továbbá nem született még döntés a Cat és Bones sorozat 7. részéről, Sydney Landon: PiercedMegjelölve folytatásáról és a Ha szólít a szív 3. részéről sem.

Végezetül szintén egy szomorú hír, bár a molyos értékelések alapján szerették az olvasók J. A. Redmerski Megölni ​Sarait című kötetét, az eladási számok gyengék voltak, így a második kötet után már nem tervezi folytatni a kiadó a Gyilkosok nyomában sorozatot. Hasonló sorsa jutott A siló sorozat is, mely esetében a Dust nem kerül majd kiadatásra.

A Delta Vision sem maradhat ki a sorból. Náluk tavasszal, nyár elején az alábbi könyvek jelennek, illetve jelentek meg: Gail Z. Martin Felvirágzó Birodalmak sorozatának befejező kötete, Angus Watson-tól A vas kora, továbbá Scott Lynch, Robin Hobb, és a Bloodshot filmkönyv a terv.

A GABO Kiadó felől is érdeklődtetek, elsősorban Estelle Maskame könyve iránt, ami a The Weong Side of Kai címet viseli. Mint kiderült, a könyv várhatóan csúszni fog. Jó hír viszont, hogy Nora Roberts következő könyve júliusban jelenik meg.

Kíváncsiak voltatok még Robert Galbraith: A selyemhernyó c. könyvére. Ennél a könyvnél érkezni fog egy új borító – amennyiben elfogy a jelenlegi mennyiség -, illetve remélhetőleg a külföldi megjelenés idején a második rész is.

A Cicerótól azt kérdeztétek, hogy Sally Green The Smoke Thieves című könyvét megjelentetik-e, de sajnos nem.

Ezúttal a General Press Kiadóhoz is intéztetek kérdést, mégpedig azt, hogy Chris Carter The Hunter nyomozó sorozatát tervezik-e újra kiadni. A kiadó azonban csak annyit felelt, hogy még nem tudnak erre biztosat mondani.

Cinda Williams Chima: Lángvető című könyvvel kapcsolatban az Agave Könyvek az illetékes, a válaszuk pedig az volt, hogy ennek folytatása nem várható, akárcsak a The ​Demon Kingnek sem (Seven Realms sorozat). Viszont majd kapható lesz újra a Neil Gaiman díszdoboz.

A Maxim Kiadóhoz is több kérdés érkezett, és többre igen pontos választ is sikerült kapni. Tomi Adeyemi-től az Orisha legendájának folytatását és Eve of Man második részét őszre tervezték, de várhatóan mindkettő csúszni fog, utóbbi 2021-re. A Mirage sorozat második része, a Court of Lions jövő tavasszal érkezik augusztus helyett, Natalie C. Parker Seafire trilógia második és harmadik részéről pedig még nem született döntés.

Az Animus Kiadónál a Harry Potter és a Titkok kamrája c. könyvről érdeklődtetek, hogy mikorra várható a speciális kiadás, vagyis az élfestett változatok, házanként. A kiadó válasza szerencsére az volt, hogy várhatóan jövőre!

A Főnix Könyvműhelynél Vivien Holloway: Mint az óramű, Gabriella Eld: Félhold Társaság és Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten című könyvek várhatóan a szeptember közepén rendezett eseményre fognak érkezni, amely a Millenárison kerül megrendezésre, míg P. Djèlí Clark-tól A fekete isten dobja novemberben jelenik majd meg.

Végezetül pedig a 21. Század Kiadónál érkezni fog Maya Banks KGI sorozatának 6. része is igaz, a megjelenés még bizonytalan.

Könyvmolyhírek – érdeklődtetek a Molyon januárban

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?