Könyvek

Könyvhét a 21. Század Kiadóval – ezek a könyvek várhatóak

Újdonságokkal, kedvezményekkel és meglepetésekkel várja olvasóit a 21. Század Kiadó a 90. Ünnepi Könyvhéten a Duna-korzón, a 109-es pavilonban! Az esemény 2019. június 13–17. között kerül megrendezésre, melyről bővebben itt találhattok infókat.

Nemcsak a Könyvhét és nem csak a nyár – az év egyik legfontosabb könyve Sally Rooney Normális emberek című regénye. A fiatal brit írónő másfél éve robbant be Baráti beszélgetések című könyvével, ami azóta is sikerlistás a világ sok-sok országában, 2017-ben pedig elnyerte vele a Sunday Times legjobb fiatal írónak járó díját. (Ez is megjelenik magyarul, még az idén ősszel). A Normális emberek-kel azután végleg befutott, Rooney-t már nem az irodalom legnagyobb reménységei, hanem legnagyobb alakjai közt tartják számon sok-sok országban.
Egy klasszikus love story – ha a klasszikus szó alkalmazható egyáltalán ebben az esetben. Mert ebben a történetben sosem azt történik, amit várnál, elfelejthetsz minden irodalmi klisét – Sally Rooney igazi 21. századi író. A regényt Man Booker-díjra jelölték, a Times az év regényének nevezte, ahogyan a Waterstones, Anglia legnagyobb bolthálózata is megválasztotta az év legjobb könyvének. A magyar fordítás Dudik Annamária Éva munkája. A borítón pedig, az eredeti grafika, Henn Kim alkotása, melyet igen kevés országban sikerült a kiadójának megvásárolnia.

Bámulatos ​és bölcs fejlődésregény, egy magasfeszültséggel lesújtó első szerelem története.
Az iskolában Connell és Marianne szinte kerülik egymást. Conell igazi közösségi ember, az iskolai focicsapat sztárja, Marianne magányos, büszke és visszahúzódó lány. Amikor Connell elmegy a Marianne-ék házában dolgozó édesanyjáért, különös, megmásíthatatlan kapcsolat jön létre a két tinédzser között, amelyet eltökélten titkolnak.
Érettségi után mindketten az ország legjobb egyetemére, a dublini Trinity College-ba kerülnek ösztöndíjasként. Az egyetemi évek alatt sem sodródnak el egymástól, összetett kapcsolatukban ellentmondásos helyzeteket szül a vonzalmaik és a lehetőségeik közt feszülő különbség.
Sally Rooney szűkszavú, visszafogott prózájában briliáns pszichológiai érzékkel, olykor kegyetlen, máskor gyengédebb jelenetekben mutatja be a vidéki kisvárosból származó, eltérő vagyoni helyzetű két fiatal társadalmi beágyazottságát, családi hátterét és baráti körét.

A 21. Század folytatja Paul Auster és John Updike regényeinek újrakiadását: a könyvhétre érkezik A farm, illetve Az orákulum éjszakája. Updike regénye eddig csak paperback kiadásban jelent meg Magyarországon, most talán a könyv külseje is méltó lesz a műhöz. A fiatalkori regény maga a bölcsesség: egy család visszatér a régi, elhagyatott farmjára, ahol újraéli a régi emlékeket, szembenéz a régi konfliktusokkal; A farm Updike egyik főműve!

Joey Robinson harmincöt éves. New Yorkban él második feleségével és tizenegy éves mostohafiával. Hazalátogat idősödő édesanyjához Pennsylvaniába, a farmra, ahol felnőtt. A háromnapos látogatás vallomások, viták, egyezkedések, könyörgések és megbocsájtó szavak áradatát indítja el. Nincsenek egyedül: ott kísértenek a múlt emlékei és a jövő fantomjai, vágyaik és ambícióik.
John Updike negyedik regénye az emberi döntések sokféleségéről szól: arról, milyen környezetet választunk magunknak és milyen stratégiákkal igyekszünk helytállni a mindennapokban.

És jön Az orákulum éjszakája, Auster stílusbravúrja, egy irodalmi matrjoska baba, melyben minden történet egy másik történetet rejt, egy egzisztencialista Rubik-kocka, Auster híveinek egyik kedvence, melynek minden sora gyönyörűség.

Súlyos ​balesete után a kórházból kiengedett író, Sidney Orr sehogy sem találja helyét a világban. Egyetlen járható út kínálkozik számára: megpróbál az írás segítségével visszatalálni önmagához. Csakhogy történeteinek szereplőivel együtt ő is egyre kilátástalanabb, bizarr helyzetekbe kerül. Ráadásul felesége furcsán, érthetetlenül viselkedik, legjobb barátja pedig megbetegszik. Sidney egyedül próbálja meg kibogozni a dolgokat, igyekszik megoldást találni, s író lévén ezt egyszerre műveli a valóságban és a képzeletben. Kétszeresen elveszett ember: utat vesztett a világban és a fikcióban, elkeseredetten keresi Ariadné fonalát. A népszerű amerikai író, Paul Auster legújabb regénye betekintést enged az író műhelyébe: láthatjuk, hogy egyes szavak, apró incidensek hogyan terelik új és új irányba az alkotó gondolatmenetét, hogyan kelnek önálló életre és burjánzanak az asszociációk, melyek ellenpontozzák, kiegészítik vagy épp tükrözik a főcselekményt. Minden történet számtalan történetre bomlik, az élet és a fikció óhatatlanul összenő, hatással van a másikra. Az író, a feleség és a legjobb barát sorsa a jelenben fonódik egybe, de a számtalan közbeiktatott szereplő és az ő történetük révén kiderül, hogy mindenki vak vagy elvakult, hogy az érzelmek éjszakai sötétséget vonnak körénk, és hogy a jövő már a múltban elrendeltetett.

Nem először jelenik meg Magyarországon, de sosem várták ennyien, és a Könyvhétre jön az Éva lányom (A piros bicikli) című gettónapló, melyet hosszú ideje hiába keresünk a boltokban. Heyman Éva nagyváradi zsidó kislány naplót vezetett mindaddig, míg családjával együtt Auswitchba nem vitték. A naplót édesanyja, Zsolt Ágnes találta meg a háború után, ő készítette elő nyomtatásra és adatta ki. Értelmezései, lánya szövegének „nyomdakészre” javítása (ahogyan ő képzelte a nyomdakész szöveget) tovább fokozza a napló drámaiságát. Éva gyerek, kiskamasz, annyit lát a világból, amennyit egy kislány láthat, történetei hétköznapiak, játékkal, barátokkal, csendőrökkel, a teljes kifosztásukkal. Nemrégiben Instagram sztori indult Éva történetének feldolgozásával, melynek hetek alatt milliónyi követője lett. A naplót korábban kiadták Németországban, Svájcban, Ausztriában, Franciaországban. Spanyolországban és Romániában is.

Heyman ​Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul és héberül is. Magyarul 1948-ban jelent meg. 1948 óta most, 2011-ben adták ki először újra.
Éva, aki körül napról napra esett szét megszokott világa, az utolsó pillanatig próbálta élni a kamaszlányok szokásos életét: szerelem, barátságok, család… Azután a napló 1944. május 30-adikán félbeszakad…”
„- No, nézd csak – üvöltött Mengele –, még rühes is vagy, te béka! Mars fel az autóra! – Mengele sárga színűre festett teherautóval szállíttatta az emberanyagot krematóriumai számára. Évát, szemtanúk szerint, maga Mengele tuszkolta fel a halálautóra. Így végződött a tizenhárom éves Éva élete, éppen Lengyelországban, amitől 1941 óta félt.”
„Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!”

Első kötetes szerzőt készül bemutatni a 21. Század Kiadó: Mucha Dorka első regénye – közhely, nem közhely – tényleg új hang a magyar irodalomban. „Titkolt viszonyok, aljas kis hatalmi játszmák, mindent átitató csendes erőszak, és egy kiszolgáltatottságában is kemény fiatal lány, aki alkatilag képtelen részt venni ebben a hétköznapi öldöklésben. Egészen addig, míg viszonyba nem bonyolódik a tanárával, egy nála jó pár évvel idősebb, családos férfival…” – olvashatjuk Totth Benedek ajánlásában. A Puncs a fiatalok regénye egyáltalán nem csak fiataloknak, női regény a legkevésbé sem csak nőknek. Szikár, lendületes stílus, erős, olykor kíméletlen pillanatok – Mucha Dórka az új őszinteség írója. Nevezzük brutális őszinteségnek.

A lakótársamat Amarillának hívják, az albérlet a Nyugati közelében van. Elvileg bejárok egyetemre, de nem tudom, mi lesz ebből az egészből. Bálint normális, de nem akarok járni vele. Múltkor vizsgáztam egy tanárnál, aki jó pasi és történt valami furcsa. Adott egy cetlit is, rajta a telefonszámával, de ezt még senkinek nem mondtam. Most nem tudom, hogy legyen…

Első regényével mutatkozik be Szerencsés Dániel – ismerős ez a név, ugye? A 13. emelet című krimijének története pedig a mindent átható korrupció körül forog…

A korrupció mindent áthat. Fertőz. És öl.
Egy magas beosztású tisztviselő lezuhan az Európai Bizottság székházának legfelső emeletéről. A nyomozással Tóth Tamást, a magyar ex-hírszerzőt bízzák meg, aki utolsó napjait tölti a Biztonsági Szolgálatnál. A gyanúja Oana Morarura, az áldozat asszisztensére terelődik. A vizsgálatot mindenki formalitásnak tekinti, Tóth a szabályokat megszegve mégis tovább nyomoz. A megérzéseit követve sikerül rekonstruálnia az ügy valódi hátterét. Amikor végül döntésre kényszerül, a lelkiismeretét követi.

Folytatódik Kordos Szabolcs Hungary-sorozata, ezúttal a legnagyobb visszhangot kiváltó Luxushotel Hungary második részével. Több, mint fél évtized telt el az első kötet megjelenése óta, és a magyar luxushotelek világa pont oly mondén, pont oly szórakoztató és esetenként pont oly gyomorforgató, mint korábban volt. A szereplők részben változtak, ahogyan bizonyos módszerek is. Kordos nem írja le a neveket, de időnként annyira egyértelmű… Kezdődhet a játék: ki kicsoda, ebben a fura, olykor mókás, olykor bizony beteges világban…

Újra megpördülnek a forgóajtók, a recepciós kivillantja hamiskás mosolyát, feltárulnak az elnöki lakosztály és a személyzeti folyosó titkai.
Hét évvel a hatalmas sikerű Luxushotel, Hungary után itt a folytatás: a riportkötetben Kordos Szabolcs bemutatja, mi történik a legelegánsabb hotelek falai között Budapesten, a vidéki kastélyszállók báltermeiben és a wellness központok fülledt szaunáiban.

Kordos Szabolcs legújabb könyve nemcsak szórakoztató történetek laza sokaságát vonultatja fel, hanem pillanatképet készít a XXI. századi magyar társadalom felső köreiről és betekintést nyújt a luxusipar dolgozóinak életébe. Engedje, hogy a londiner elvegye a táskáját és bevezesse az intrikák, a fényűzés és a szemfényvesztés világába!

Ötödik könyvével jelenkezik a Braun Róbert, a Café Babel alapítója és volt főszerkesztője, a Sziget Fesztivál volt stratégiai és kommunikációs igazgatója, az Index.hu alapítója és volt vezérigazgató-helyettese, politikai- és marketingstratéga, aki most a bécsi Institute for Advanced Studies vezető kutatója. A Faltól falig Amerika filózófiai útibeszámoló, cross country Amerika-regény álomról, szabadságról, demokráciáról – olvasd, aminek akarod! Ajánlásában ez áll: „Braun Róbert (1935-1944), apám unokatestvére emlékének; ez az ő, a gyerekei és az unokái élete is lehetett volna. De Auschwitzban megölték, mielőtt megtudhatta volna, hogy létezik Amerika.”

Két ​apa, négy lány, egy lakóbusz, Amerika. Braun Róbert doku-pikareszkje apák és lányaik Amerikán keresztüli utazását formálja személyes útinaplóvá, kiegészítve az út-gondolat megszületésének és az addig tartó életútnak a történetével.

A könyv ötvözi az életrajz és a road-regény elemeit, kalandos személyes elbeszélés az első pesti McDonald’s-tól a Golden Gate híd lábánál lévő Bauhaus térig. Az útinapló egyszersmind személyes állásfoglalás is az amerikai politikáról, társadalomról, annak jelenéről és jövőjéről, benne találkozásokkal, a horogkeresztes kamionossal Texasban és Martin Luther King harcostársával Alabamában, közös pillanatok felidézése férfiakkal a New York-i metrón vagy testes hölgyekkel a Smith Lake-nél, Alabamában.

Lendületes elbeszélés: Amerika, a végtelen út és a magas házak történetei, benne egy harminc éves barátság, mese különféle apaságokról, lányokról és az ő világukról, de főként szabadságról és demokráciáról, amelyet az elképzelt és a megtalált Amerika egyszerre testesít meg.

Tasmina Perry az olvasók millióinak kedvence világszerte: pontosan tudod, hogy legújabb regénye, ez a romantikus, kicsit erotikus thriller, A család barátja is meg fog lepni és meg fog indítani, csak azt nem tudod, éppen mivel.

Úgy gondolja, tökéletes az életed.
Szerinte nem érdemled meg.

AZ ÁLLÁSOD
Amy boldogan ajánlja fel régi barátnője lányának, hogy legyen gyakornok a magazinjánál. Josie fiatal, becsvágyó, és minden vágya, hogy megvethesse a lábát Londonban.

AZ OTTHONOD
Josie hamarosan nélkülözhetetlenné válik a munkában és a házban. Amikor Amy egy provence-i nyaralásra indul a volt évfolyamtársaival, és az utolsó pillanatban kútba esik a gyerekfelügyelet, úgy tűnik, Josie tovább marad, mint Amy szeretné…

A FÉRJED
A provence-i kánikulában Amy kezd elbizonytalanodni Josie-val és a férjével kapcsolatban. Tökéletes életében újabb és újabb repedések keletkeznek, és Amy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Josie nem a család jó barátja…

Laura Marshall első regénye mindenkit megdöbbentett. Az Ismerősnek jelölt a tavalyi év egyik legnagyobb thriller-sikere volt a világban is, a magyar piacon is. A könyvhétre  kiadó érkezik a második Marshall-regénnyel, a Három apró hazugság-al, persze ismét a sikerlisták éléről.

Két ​elválaszthatatlan barát

Egy végzetes éjszaka

Amikor Sasha eltűnik, Ellen a legrosszabbtól tart. Kipattannak a rég eltemetett titkok, és Ellen ráébred: nem ismeri Sashát, és fogalma sincs, mire képes.

2005: A tizenhét éves Ellent hatalmába keríti a csillogás, ami Sashából árad. A lányt szívesen fogadják Sasha családjában, és nem tűnik fel neki a bohém életstílusuk mögött lappangó, sötét hangulat. Egy szilveszteri buli drámai eseményeiből bírósági ügy lesz, melyben Ellen a koronatanú. Sasháék családi élete soha többé nem tér vissza a régi kerékvágásba…

2018: Ellen és Sasha harmincévesek, a két lány együtt bérel lakást Londonban. Sasha hirtelen eltűnik, Ellen a legrosszabbtól tart. Ha kiderül az igazság a tizenkét évvel korábbi szilveszteri buliról, az ő élete is veszélybe kerül. Szembe kell néznie a múltjával és azzal, ismeri-e a legjobb barátnőjét.

Június 13-án kezdődik a 90. Jubileumi Ünnepi Könyvhét!

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?