Könyvek

Vivien Bodre – The Real Love

Az utóbbi időben nagy szerencsénkre több magyar szerző könyvét volt lehetőségünk elolvasni.  Ilyen például Böszörményi Gyula, vagy akár Robin O’Wrightly. Most Bodré Vivien The Real Love című romantikus regényét kaptuk a kezünkbe, mely akárcsak Tomcsik Nóra könyve, ez is magánkiadásban jelent meg.

A történet főhősnője, Olivia Johannes ígéretes díjugrató, akinek nagy jövőt jósolnak a szakmabeliek. Azonban egy napon, beköltözik hozzá Mark Peeters, a lány vetélytársa, ezzel veszélyeztetve a pozícióját eddigi csapatánál.
Ám a két rivális fél hamar egymás karjában találja meg a boldogságot, melynek hátulütője az, hogy egymással kell versenyezniük. Vagy nem is ez a legnagyobb baj?
Olíviát egy baleset éri, melynek következménye képpen elveszíti emlékezetét és rá kell jönnie, ki is ő valójában, mi az ő sorsa. Vajon sikerül neki?

Sokan félnek a magánkiadásban megjelent regényektől, mert hiába áll mögötte rengeteg munka, nem egy profi csapat van az író rendelkezésére, ezért előfordulnak esetleges helyesírási, fogalmazási vagy éppenséggel gépelési hibák. Jelen lehetnek a könyvben olyan részek, melyek megzavarják, bosszantják az olvasót a történet közben.

Megértem ezt a fajta félelmet. Hasonló képpen voltam én is az Igaz szerelem olvasása előtt, sőt, még talán a regény felénél is. Vivi könyvében a leggyakoribb zavaró tényező, a sok ‘haha’ volt. Az írónő stílusa egyszerű és humoros. Olívia úgy mondja el a történetet, mintha éppen nekünk mesélné el az eseményeket. Egy könnyed eszmefuttatás, mely során megismerhetjük a gondolatait, melyek néhol kacifántosak és csapongóak. Pont ezért, nehéz volt beleszokni a könyv világába, és ez okozhatta azt, hogy mikor humoros kedvében volt a főszereplő, kaptunk egy-két nevetést.

– Haragszol rám? – Teszi fel a kérdést, amit tökéletesen el is talál.
Bingó. Ügyes fiú. Ezért a kérdésért jár a megérdemelt egy pont.

Talán még a magánkiadáshoz köthetőek, a néhol felesleges ismétlések. Itt nem a szóismétlésekre gondolok, hanem arra, hogy olyan részek ismétlődnek a könyvben, melyek egy vagy két oldallal korábban, esetleg pár bekezdéssel hamarabb már említve voltak. Ilyen például Olivia elmélkedése arról, hogy miért nem kéne Markkal együtt lennie.

A főhősnő meggondolatlan és naív, pont mint egy szerelmes tinilány. Ennek köszönhetően egészen addig, míg ki nem derül, hogy egyetemre jár, olyan érzése lehet az olvasónak, hogy Olivia nem lehet több 17 évesnél. Markkal, a tengerkék szemű nőcsábásszal való kapcsolatától pedig egyenesen a falnak lehet menni, a könyv első negyedénél. Nem lehetett követni sem a fiú észjárását, sem pedig Olívia düh és boldogságérzetének váltakozását.

De nem csak hibái voltak a könyvnek. Alapvetően egy jól kigondolt romantikus regényről van szó. Nagyon élvezhető benne az, hogy az írónő olyan témákat választott, amiket szépen el tudott magyarázni. Gyönyörűen leírta a díjugratás és lovaglás egyes szabályait, lépéseit, valamint az orvostudomány egyes feladatait, mint például az alapos MRI ismertetését.

Leginkább azért szeretem a könyveket, mert ilyenkor a fantáziám szárnyal. Úgy érzem, hogy én is részese vagyok az éppen olvasott regénynek. És ez fantasztikus érzés. Persze, aki nem szeret könyvet olvasni azt ezt az érzést nem ismeri. Ja és természetesen még hülyének is néz, amikor egy olyan személlyel osztom meg ezt a gondolatomat, aki nem olvas könyvet.

A történetben megjelennek, egyes zeneszámok, melyek valószínűséggel az írónő igen kedvelt zenéi lehetnek, és olyan regények, mint például a Szürke ötven árnyalata vagy éppen a London Road, Samantha Youngtól. Ezek a kis apróságok nagyon jól beleillettek ebbe a mai nyelvezetű, fiataloknak szóló regénybe. Néhol az ember kedvet kap ahhoz, hogy énekelni kezdjen olvasás közben.

Bodré Vivien könyve a romantikát és erotikát kedvelő olvasóknak jött létre, és bár érződik a könyvön, hogy egy elsőkönyves íróról van szó, mégis azt mondom, megér egy misét ez a könyv. A véleményeteket, kritikátokat pedig ne habozzatok leírni Viviennek, hiszen minden író így tanul.

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?