Könyvek

Teresa Driscoll – Jóbarát

Rég dilemmáztam ennyire azon, hogy tetszett-e az adott regény vagy sem, mint most, a Jóbarát során. Amióta rendszeres olvasója vagyok a 21. Század Kiadó thriller könyveinek, csak úgy falom a pszicho-thriller köteteket és határozottan a műfaj szerelmese lettem. Talán ezért is lehet, hogy már egyre nagyobbak az elvárásaim, nem érem be pusztán a jóval, és habár Teresa Driscoll sztorija jó, mégis úgy érzem, többet ki lehetett volna hozni belőle.

A regény nagyrészt Devonban játszódik, azon belül is Tedbury-ben. Sophie és férje Mark otthagyva londoni lakásukat vidékre költöznek annak reményében, hogy gyermekük a lehető legjobb környezetben nevelkedjen fel, távol a nyüzsgő várostól. Már itt kezdődik az egyik feszültséget okozó szál, ugyanis Mark ígérete, miszerint cégét közelebb költözteti, egyre jobban húzódik, keveset van a családjával, és Sophie-ra hárul így minden feladat a ház és a gyermek, Ben körül. Az édesanya küszködik a depresszióval és a magánnyal, ami már eleve egy igen izgalmas téma, amely nagyon sok mindenkit érint a mai világban.

Egy nap azonban új család költözik a kis faluba, Emma és fia Theo megveszik Sophie régi barátnőjének a házát, és a két nő hamarosan össze is barátkozik. Csakhogy Emmával koránt sincs minden rendben, egyre több furcsaság történik körülötte és az emberek kerülni kezdik őt, köztük Sophie férje, Mark is. De vajon miért? A nő azonban nem hisz a pletykáknak és rábízza kisfiát Bent, míg ő elutazik, hogy meglepje férjét. A gyerekeket ekkor szörnyű baleset sújtja és mindketten megsérülnek. Nincs ki azonosítsa őketa kórházban, Mark és Sophie pedig kétségek közt őrlődve a vonaton ragadtak. Vajon melyik gyermeknek kisebb a sérülése? Melyikük lehet Ben? Akinek a lépe sérült vagy akinek a tüdeje? Mi történhetett velük? Mit művelt Emma, miért nem vigyázott rájuk rendesen? Talán mégis volt valami igazság a pletykákban, amiket Emmáról terjesztettek?

Összességében tehát a sztori jó volt, nem is azzal volt problémám. Sokkal inkább azzal, hogy kissé vontatott volt a történet. Nagyon hosszan fejtegette az előzményeket és a végén derült ki minden, ami tulajdonképpen nem is lett volna baj, hiszen ez a thrillerek lényege, de  az író mindent belesűrített pár oldalba, ahelyett, hogy még rászánt volna egy-két fejezetet. A kötet feléig ugyanis tényleg nem volt vele semmi probléma. Megismerkedtünk a várossal, a főszereplőkkel, az ottani szokássokkal és képbe kerültünk azon téren is, hogy valami baj történt Theoval és Bennel, de utána csak jöttek egymás után a fejezetek és nem lettünk előrébb.

Viszont ott voltak az elején az izgalmas fejezetek, felváltva haladtunk a múltban és a jelenben, ami fokozta a feszültséget és egy idő után Emma és Sophie mellett újabb karakterek szemszögébe kaphattunk bepillantást. Megismerkedhetünk egy nyomozóval, egy magánnyomozóval, sőt, még Mark és Theo is kap egy-egy fejezetet. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy ez jó legyen és izgalmas, és az is volt!

Ha tehát eltekintünk attól, hogy az utolsó fejezeteken már úgy mentem végig, hogy ‘jó jó, de mi van a fiúkkal és Emmával?’, akkor ez egy igazi szívszorító pszicho-thriller egy édesanyáról, aki nehéz helyzetbe kerül. Egy tulajdonképpen teljesen elképzelhető és valószerű helyzetbe, ami bárkivel megtörténhet, és igazándiból számomra ez adta az izgalmat. Az, hogy Sophie olyan problémákkal küzd meg nap mint nap, mint a szülés utáni depresszió vagy a családanya, aki egy ingázó férj mellett él.

Édesanyáknak mindenképpen izgalmas olvasmány lehet, de azoknak is, akik valami mást szeretnének olvasni, mint a romantikus regények vagy a komolyabb thrillerek.

A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!

http://www.ahmagazin.com/konyvek/michelle-frances-az-uj-munkatars/

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?