Sue Fortin – A lány aki hazudott
Hazudni nem szép dolog. Hazudni bűn. Mennyiszer hallottuk ezt gyerekkorunkban és hányszor használtuk ezt azóta viták során! De mi van a kegyes hazugságokkal? Azokkal amik azért keletkeznek, hogy megvédjenek valakit, családokat tartsanak össze? Azok is ugyanolyan rosszak? Azokért is meg kell bűnhődnünk? A héten az Álomgyár Kiadó jóvoltából mindezt górcső alá vehettük, Sue Fortin A lány aki hazudott című regénye által.
A könyv nem tartozik a legrövidebbek közé a maga 461 oldalával, de rendkívül olvasóbarátan van fejezetekre tagolva, így nagyon könnyen olvasható.
A történet főszereplője Erin Hurley, aki évekkel ezelőtt Londonba menekült szülőfalujából Rossway-ből. A lány múltja sötét titkokkal van tele, ám igyekszik felejteni. Ez sajnos nem igazán működik, főleg onnantól kezdve, hogy felbukkan az életében egy régi barátnője és iskolatársa, Roisin, hogy fenekestül felforgassa Erin végre nyugodt életét. Ráadásul a lány mindeközben arról kap hírt, hogy édesapja balesetet szenvedett és kómába került, így aztán végképp kénytelen hazautazni és szembenézni kamaszkora rémeivel. Szerencsére azért társakra is talál édesanyja, nővére és egy jóképű helyi szerelő személyében. Ám mikor az életét megkeseríteni kívánó Roisin eltűnik, minden gyanú Erinre terelődik és félő, hogy többé a titkai sincsenek biztonságban.
„Sosem tudod, mennyire vagy erős, mígnem egy választásod marad: erősnek lenni.”
Nagyon figyelemfelkető már maga ez az egész történet és még élvezetesebb kibogozni az összekuszálódott szálakat. Az írónő nem teketóriázik sokat, rögtön a közepébe vág az eseményeknek, onnantól kezdve pedig szépen, fokozatosan építi fel a történéseket. Egyik fordulat követi a másikat, az olvasóban pedig felépül egy teória és már félre is rakná a könyvet, mondván „egy újabb kiszámítható regény!”, mikor a történet körülbelül háromnegyedénél, Roisin eltűnésénél beüt egy olyan fordulat, ami után minden és mindenki megkérdőjeleződik. Innentől kezdve aztán már végképp megállíthatatlanul pörögnek az események, az ember pedig csak kapkodja a fejét, nehogy valamiről lemaradjon.
A kötetben olvashatunk visszaemlékezéseket, melyek mind úgy vannak elhelyezve, hogy egy-egy izgalmas részt szakítsanak meg, de egyúttal kicsit magyarázzák is azt, hogy komplexebb képet kapjunk és könnyebb legyen megérteni az összefüggéseket. Mindezek ellenére sosem látjuk teljesen tisztán a történteket, mert mindig marad egy apró, ám létfontosságú darabka, amit az írónő bölcsen a későbbiekre tartalékol. Miután a könyv végére érünk, akkor kerül minden a helyére, akkor értünk meg minden kicsi, korábban elejtett utalást, amik felett korábban olyan könnyen elsiklottunk.
„Ráébredek, hogy a szeretet nem fájdalmas érzés. A szeretet hiánya az, ami fáj. Az elutasítás. Az árulás. A magány. Az fáj. A szeretet nem.”
A könyv borítója nagyon kifejezőre sikerült, a könnyed szín ellenére sem veszít komolyságából. Különösen, hogy a lány ajkának vonalába került a kulcskifejezés, a „hazudott” szó. Egy olyan bélyeg, amit nagyon nehéz később levetkőznie az embernek.
A lány aki hazudott című regényben egyszerre van jelen az erős alaptörténet, a thriller műfajára jellemző feszültség és az erős főhősnő. Mindez pedig olyan elegyet alkot, ami garantálja, hogy nagyon nehezen tudjuk letenni a könyvet, és még később, az olvasás befejeztével is a fejünkben járjon a történet.