Steve Feasey – A szunnyadó vadállat
Főszereplőnk tizennégy éves, ennek ellenére én nem úgy éreztem, mintha egy fiatal gyermek lenne. Kifejezetten idősebbnek képzeltem el magamban és ezt az is erősítette, mikor Trey vérfarkassá változott. A gondolkodásmódja és a tettei, koncentrációja nekem kifejezetten érett karaktert sugalltak.
Egyik legkedveltebb karakteremmé Tom vállt, Lucien jobbkeze. Egyszerű ember, aki az életével tartozik főnökének. Erős, ijesztő fickó jellemét tudhatjuk neki, mégis elég kedves pasas, aki állandóan teát főz és imádja a fegyvereket. Velük él még Alexa, Lucien tizenhat éves lánya, aki félig vámpír, félig pedig boszorkány. Mivel nem kapott hosszabb idejű szerepet, mint az eddig felsoroltak, nem nagyon tudok róla véleményt formálni. Az összekovácsolódáshoz kétségtelenül nélkülözhetetlen karakter volt, de ennyi. Kutatásaival és vásárlási mániájával nem nagyon fogott meg, bár lehet a későbbi részekben máshogy fogok vélekedni. Főleg ha a sejtésem beigazolódik, és lesz valami Trey és közte. Ki tudja.
Mindenképpen azt mondanám ez egy könnyű olvasmány, amit egy nyári napon simán ellehet olvasni. Mint említettem az eleje kissé vontatott, viszont mikor megtörténik a baj, olvastatja magát a könyv. A sok túlvilági lény, ilyen például az óriáspókok vagy a köpődzsinn – aki rejtelmesen eltűnik – számomra mind érdekesnek tűnt és folyamatosan vártam az újabb és újabb lények felbukkanását. Remélem a további részekben, még ha idegennyelven is kell őket elolvasnom, megismerek közülük még jó párat.
Ami miatt kicsit nehéz volt beleképzelnem magam egy-két esetben a könyv világába az amiatt volt, hogy az író nem kalauzolt át minket egy teljesen más világba, hanem végig a való világban játszódott a történet. Kompletten végigkísérhetjük a vérfarkas dühét a metróaluljáróban vagy éppenséggel egy hotel belsejében, illetve előtte, ami zsúfoltságig van tömve emberekkel. Amit pedig végképp furcsálltam, hogy ez, a könyvben szereplő embereknek nem is tűnt fel. Oké, hogy a különböző varázslényeket nem látják, mert emberi alakot vesznek fel, de hogy egy baromi nagy likantróf nem tűnik fel nekik, számomra érthetetlen. Legalább egy ember megrökönyödése ott lehetett volna és nem dohogtam volna olvasás közben.
Összességében nagyobb bajom nem volt a könyvvel, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, attól függetlenül, hogy a történet nem kiemelkedő. Sorozatindítónak azt mondom, teljesen rendben van.
Aki szereti a vérfarkasokkal, vámpírokkal és különböző varázslényekkel alkotott könyvet, kortól függetlenül, azoknak mindenképpen ajánlom. Nem hiszem, hogy nagy csalódás fogja érni.