Könyvek

Rácz-Stefán Tibor – Fogadj el!

Rácz-Stefán Tibor neve sokaknak ismeretlen lehet, két kiadott könyvével mégis képes megdobogtatni az emberek szívét. Olyan témákat érint, amik akár tabunak is számíthatnak, és első látásra eszébe juthat az embernek: ” Tud nekem bármi újat, egyedit mutatni ez a regény?” A válasz pedig: igen, tud!

“– Petra vagyok – jött a válasz. – A gondomat pedig egyetlen mondatba össze lehetne foglalni. Olyannak kellene tűnnöm, amilyen nem vagyok, csak azért, hogy elfogadjanak azok, akikkel együtt fogom tölteni az életem részét.”

Történetünknek két főszereplője van.

Kovács Petra egy nevenincs faluból és annak igencsak szegény közösségéből származik. Gyerekkori barátai szakiskolába járnak, hogy aztán ott leérettségizve csatlakozhassanak az ottani gyárban dolgozó szüleikhez. Így megy ez időtlen idők óta. A lány azonban ki akar törni. Addig tanul, míg színjeles általános iskolai bizonyítvánnyal sikerül ösztöndíjat szereznie Magyarország egyik legelitebb gimnáziumába, a Szép Reményekbe.

“– Ez a baj veletek, európaiakkal. Mindent csak megfontoltok, ahelyett, hogy élnétek. Tényleg ott akarsz maradni? Abban az elmaradott országban? 
– Nem nevezném annak – felelte Dávid. – Az emberek pedig mindenütt emberek. A jók és a rosszak ugyanolyanok, akármelyik földrészen éljenek is.”

Különleges intézmény a tehetősebb tanulóknak. Mindenki gazdag, a tanárok a lehető legmagasabb végzettséggel rendelkeznek, ízig-vérig modernizált épület, egyenruha, külön iskolabusz, mindebből pedig az következik, hogy Petrának igencsak jól kell irányítania a szálakat, ha be akar illeszkedni. Ehhez pedig az kell, hogy hazudjon.

Engel Dávid semmiben sem szenved hiányt, mégsem mondhatja azt, hogy mindene megvan. Testvére balesete az egész családnak traumát okozott, könyvszeretete és múltjából vonatkoztatható zárkózott jelleme miatt diáktársai rányomják a megkülönböztetés bélyegét, emellett pedig meleg, ami egy olyan iskolai közösségben, mint a Szép Remények, nem túl szerencsés.

Kettejük sorsa már a gólyatábor első napján egybefonódik, barátságuk hiába áll ingatag lábakon, mégis életszerű – semmi sem tökéletes, semmi sem tart örökké. Szerelmesek lesznek – talán a jó, talán a rossz emberbe -, hibáznak, áldozatául esnek másoknak, hazugságok hálójába keverednek, és mindez egy igen meglepő, durva lelki torzulással

“Nem kell kézen fogva járkálnunk, de mutasd meg a világnak azt, hogy tudod, létezem. Szerintem nem kérek sokat.”

Van, aki úgy gondolja, ez a könyv nem is lehetne klisésebb, nyakatekertebb, kiszámíthatóbb. Némelyik ember nem örül a sztereotípiáknak, az arisztokrata réteg eltúlzásának. Azonban én azt mondom, ezek csak azt mutatják, mennyire sokrétű az emberiség. Tizennégyévesek testileg túlérett és agyilag éretlen gyülekezete? Sajnálatos, de egyre közelebb állunk hozzá. A fiatalok késleltetik a felnőtté válást, majd visszavágynak a gyerekkorba.

Persze a Fogadj el! sem hibátlan. Vannak benne apró buktatók, egymásnak ellent mondó dolgok, amik talán elvehetik a kedvünket a folytatástól, de én azt mondom, hogy pont ettől olyan emberi. A szerző görbe tükröt mutat Magyarországnak, kicsit eltorzítva, kicsit elnagyolva, de a csúf igazság köszön vissza az oldalakról. Nincs mit szépíteni.

Mindezek ellenére – vagy talán pont ezért – megéri elolvasni. A világról szól, annak napfényes és árnyékos oldaláról, szerelemről, hazugokról, olyan emberekről és dolgokról, akik körülvesznek minket, és talán nem is tudnak róla. Mert ahogy az Egy képzeletbeli barát naplójában is írták:

“– Lehet, hogy mindannyian ördögök vagyunk valaki szemében – mondja Oswald. – Még te is, meg én is.”

 

Moly

Hozzászólások