Könyvek

Paulo Coelho – Hippi

Paulo Coelho Hippi című regénye gyorsan felkeltette a figyelmemet. Maga, a hippi kultúra régóta foglalkoztat, így mikor megláttam az Athenaeum sajtólistájában, egyből lecsaptam rá, ez nekem kell. Meg kell ismernem mélyebben ezt a csoportot, ezt a szokást, hogy hogyan tudnak olyan gondtalanul létezni, hogyan képesek ekkora  vidámságra, szabadságra. Tudni akartam a titkát.

Ami nagyon tetszett benne már a kötet leírása során, – és az író is leszögezi az elején – hogy Paulo saját élettörténetét rögzítette a regényben, természetesen bizonyos részeket, szereplőket átalakítva. Már eleve a tudat olvasás közben, hogy ez megtörtént, teljesen felpörgetett, a tudásszomjam az egekben volt és alig vártam, hogy csillapítsam.

A hippi kultúra az 1960-as években indult útnak az Egyesült Államokból. Az elsődleges célja a kötöttségekből való felszabadulás, illetve a társadalomból való kiszabadulás volt. Gyakran hirdették a szabadelvű nézeteiket különböző helyszíneken, és a szexuális forradalom követői is lettek. Leginkább mégis úgy gondolnak rájuk az emberek, hogy azok a füvesek, drogosok, akik színes, bő ruhákba járnak és furán viselkednek. De vajon mennyire lehet ez igaz?

A történetet nagyrészt két főszemszögből ismerhetjük meg. Az egyik természetesen Paulo, a brazil lázadó fiú, aki a világot járja, a másik pedig a holland Karla, akinek egy újságcikk hatására a legnagyobb vágya az lesz, hogy Nepálba utazzon. A regényben nincsenek fejezetek, elválasztások, feliratok, hogy itt ugyan szemszögváltás fog történni. Végig harmadik személyben olvashatunk szereplőinkről, az új fejezet, új szemszög legtöbbször csupán csak ott látszik meg, hogy néhány sor kimarad, esetleg új oldal kezdődik és ez nagyon tetszett. Még a könyv is szabadelvűnek tűnt.

„Aki ​igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie.”

A regény elején megismerhetjük Paulo múltját onnantól kezdve, hogy utazgatni kezdett. Bemutatja nekünk első szerelmét, az első utazásait és azt, hogy milyen nehézségeken kellett keresztülmennie felfedezései és szabadsága során. Miután elhagyta barátnője, a fiú úgy döntött Amszterdamba utazik, ahol találkozott Karlával. Innen indul a regény második fele.

Karla és Paulo találkozása talán tényleg meg volt írva. A két fiatal hamar egymásra talál, mindkettő utazni szeretne, világot látni és mindenféle kötöttség nélkül élni boldogan. Így hát hamarosan jegyet vesznek a Magic Busra Katmanduba. A továbbiakban ezt az utat követjük nyomon, ahol nemcsak az ő gondolataikat, emlékeiket kapjuk meg, hanem a többi utas életébe is bepillantást nyerhetünk.

A regény egy olyasfajta útikönyv, ami elgondolkodtatja az embert. Lélektani elemzéseket, bölcseleteket tár az olvasó felé, megismertet minket a drogok és kábítószerek hatásaival, hogy bár abban a pillanatban mikor használja az ember remek érzést nyújt, viszont megannyi veszélye van. Megjelenik benne vallási vonatkoztatás, különböző vallások és kultúrák ismerete, ami egyáltalán nem tenyérbemászóan van ábrázolva, hanem olyan módon, ami akár az ateista olvasó számára is érdekes lehet.

Nagyon tetszett a könyvben az, ahogy el volt mesélve a történet, Paulo élete az 1970-es években. Nem volt minden pillanata eseménydús, viszont a leírások és az elmélkedések szükségesek voltak ahhoz, hogy az ember megértse mi játszódott le az emberek fejében, mit érezhetett akkor egy hippi, hogyan láthatta a világot. A természet szépségeit, az embereket, a vallást és a kultúrát. Azt a viszonyt, ami a társadalom és a hippik között van.

A regény üzenete is talán a fentebbiekről szól. Nem az, hogy bemutassa nekünk milyen volt egy hippi. Hanem hogy azt az életérzést, azt a szeretetet, a szeretet iránti vágyat mutassa be nekünk, ami nem csak egy emberhez köthető, hanem a természethez is.

A Hippi című regényt azoknak ajánlanám, akik nyitottak a világra, a kultúrára és az életre. Ezzel a kötettel betekintést nyerhetünk egy utazásba, ahol az emberek az élet értelmét, a boldogságot és a szabadságot keresik.

borítókép forrása: x

http://www.ahmagazin.com/konyvek/kimberley-freeman-orokzold-zuhatag/

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?