Könyvek

Oscar Wilde – Dorian Gray képmása

“Nem a külcsin a fontos, hanem a belbecs” – tartja a mondás, az emberek mégis a kinézet alapján ítélkeznek, formálnak véleményt elsősorban. Munkavállalás, párválasztás, bárminemű kapcsolat kialakítása és sikerek elérése – hazudnánk, ha azt mondanánk, a külső nem játszik szerepet ezekben. Hiszen még a könyvek esetében is a borító az, ami felkelti a figyelmünket, csak akkor olvassuk el a fülszöveget és lapozunk bele, ha az tetszik.

“A kísértéstől csak egyféleképpen lehet megszabadulni – ha engedünk neki.”

Ha csak hallásból is, de mindenki ismeri Oscar Wilde Dorian Gray-ét, nem idegen számunkra a fiatal fiú története, aki helyett a róla készített portré öregedett – s egyúttal a bűn nyomai is azon ütköztek ki. A tizenkilencedik századi ír költőt és drámaírót a mű írása utáni időszakban elítélték fajtalankodás vádjával, és a nemzet csak száz évvel a halála után jött rá, mit pusztított el. Noha Wilde a szépség és a jóság kapcsolatát helyezte előtérbe és ezek köré építette a történetet, Anglia először cenzúrázta, majd betiltotta a könyvet az egyik főbb mellékszereplő, Basil Hallward ferde hajlamai és érzelmei miatt, melyeket Dorian iránt táplált. Vagyis a regény elő- és utóélete olyan tiszta, mint a címadó hősé.

Történetünk elején Basil egyik barátjának, Lord Henrynek mesél az ifjú Dorian-ről, akit már annyiszor lefestett. Bálványozza, az egekig magasztalja a fiú ártatlanságát és jóságát – itt jelenik meg először a központi téma, mely szerint a szépség egyenlő a jósággal is. Amikor Dorian megérkezik, hogy ismét modellt álljon, Henry beszélgetni kezd vele. Amikor a híres-neves festmény elkészül, Dorian elámul saját szépségén, és a pillanat hevében azt kívánja, bár örökre ilyen maradhatna, bár a kép öregedne helyette. Megismeri Sybill Vane-t, a Royale Színház madonnáját, majd amikor meglátja a csinos arc és az ámulatbaejtő előadásmód mögött megbújó átlagos, felszínes lányt, ellöki magától. Ekkor következik be a fordulópont a cselekményszálban, ugyanis még aznap este a fiú észreveszi, hogy valami megváltozott a portréján. Amikor másnap kiderül, hogy egykori szerelme véget vetett saját- és Dorian által nemzett gyermeke életének, Dorian összetörik. Lord Henry téríti észhez. Egyre több időt töltenek együtt, folyamatosan vezeti be a hedonikus életvitelbe, és bár Hallward megpróbálja valamilyen módon nevelni, a helyes úton tartani őt, a fiatal férfi átveszi Henry gondolkodásmódját és ez alapján éli az életét. Igyekszik minél több élményt, tapasztalatot és szenvedélyt belesűríteni minden pillanatba, ezáltal egymásra halmozza a bűnöket is. A festmény pedig egyre csak csúful és öregszik, míg annyira kegyetlen ábrázata nem lesz, hogy tulajdonosa inkább a Gray birtok padlására rejti, hogy senki ne láthassa. Mindeközben őmaga továbbra is fiatal marad, hiába telnek az évek.

“Egyetlen különbség egy fellángolás és egy élethosszig tartó szenvedély között mindössze annyi, hogy a fellángolások egy kicsivel tovább tartanak.”

Az olvasók többsége úgy emlegeti Lord Henryt, mint a manipulátort, Basilt pedig a támogató, segíteni akaró, aggódó barátnak tartják, ezzel mintegy fekete-fehérré téve a két karaktert. Pedig nem létezik teljesen jó és ízig-vérig rossz ember. Henry ugyan nagy szerepet játszott Dorian életvitelének kialakulásában és pálfordulásában, de senkit sem lehet eltéríteni, ha az illető egyáltalán nem akarja. Ugyanakkor Basil sem mindig a fiú érdekében szólt és cselekedett. Néha elvakította a szerelem, és csakúgy, mint Henry, ő is azt akarta, hogy Dorian az ő nézeteivel értsen egyet. Oscar Wilde amellett, hogy igencsak nyers kritikát alkotott saját társadalmáról és egy ma is aktuális témát boncolgatott, a jó és rossz kapcsolatát is szemünk elé tárta – éppen ezért olyan különös, hogy az akkori Anglia nem ezen, inkább Basil személyiségének egy darabján botránkozott meg.

A Dorian Gray képmása egy olyan klasszikus szépirodalmi olvasmány, melyet régies nyelvezete és hosszú körmondatai ellenére bárkinek ajánlanék, aki a véleményemet kérdezi. Felnőtteknek, kamaszoknak, a világnak. Mert az író görbe tükröt mutat nekünk, amibe megéri belenézni, megéri a dolgok mögé látni és jól megemészteni minden szót és mondatot. Mert semmi sem az, aminek látszik. Mert ideje, hogy az emberiség javítson a hibáin ahelyett, hogy Dorian-hez hasonlóan elrejti és elfelejti a problémáit és a világ küldte üzenetet, a segélykiáltást, hogy valami nagyon nincs rendben.

Moly

Hozzászólások