Agave Könyvek dráma fantasy horror Kategóriák Kiadók Könyvek szépirodalom

ODAKINT felkavaróbb, de bent se jobb – Veres Attila: Odakint sötétebb

By

Igazi tehetség és hozzáértés kell ahhoz, hogy valaki hitelesen vissza tudja adni a magyar tájat és magyar embereket. Veres Attilának mégis sikerült és számomra ez volt a legerősebb ok, amiért annyira tetszett az Odakint sötétebb. Persze emellett van még pár indok, amiktől ez a regény igazán jó lesz.

A történet Magyarország egy meghatározatlan falujában játszódik, ahol egy napon 1983-ban különös dolgok kezdtek történni, de mindközül a legkülönösebb az idegen, csápos lények, a cellofoidák megjelenése. Különös állatok ezek, hiszen nem lehet őket kivinni a városból, nincs szükségük élelemre, és állítólag az emésztőváladékuk gyógyítja a rákot. Vadászni kezdtek rájuk, majd miután csaknem az összeset kiirtották, telepeket hoztak létre a számukra. Ahogy telt az idő és elértük a mostanábant, már nem annyira szokatlan a létezésük, habár még így is kevesen hisznek bennük, mivel lefotózni és elvinni nem lehet őket. A tejüket mégis a rák gyógyszereként árulják a boltokban. Gábor, a főszereplő még kisiskolás korában egy osztálykirándulás alkalmával látott egy cellofoidát. Felnőttként pedig a felelősségek elől menekülve utazik le ebbe a faluba, miután az állatok kiválasztották, hogy az egyik cellofoida telepen dolgozhasson. Ahogy halad előre a történet, megismerjük a múltja pár meghatározó elemét, például, hogy nem ismerte az apját, vagy a szerelmével való szakítást, amit nem tud kiheverni. Szinte minden fejezetben történik valami szokatlan és érdekes, ami arra ösztönöz minket, hogy ne álljunk meg az olvasásban, hiszen tudni akarjuk, hogy mi miért történik és mit jelenthet. A végkifejlet pedig olyan, amire senki sem számítana.

,,Sikoltani akartam, és elszaladni innen, elszaladni messze, de nem volt hova, mert mindig, bárhová is megyek, ugyanaz a kék ég lesz majd a szemfedőm.”

Minden fejezet elején fiktív idézeteket találhatunk létező személyektől, mintha cikkekből, vagy politikai beszédekből szedték volna ki őket, ezeken keresztül remekül megismerhetjük a helyzetüket és a nép gondolatait a cellofoidákról. Az idézeteknek köszönhetjük, hogy a könyv nincs tele száraz, leíró részekkel. Olvasás közben pedig egyre kevésbé tudjuk eldönteni, hogy mi, az olvasók mit gondoljunk ezekről a furcsa állatokról. A közelükben élők hajlamosan arra, hogy szörnyűségeket álmodjanak, nem mellesleg rengeteg horrorisztikus legenda is terjeng róluk. Az öngyilkosok száma sem elenyésző a környezetükben. Mégis, ahogy Gábor és a másik gondozó, Szabolcs együtt etetik őket, takarítanak alattuk és játszanak velük, azt látjuk, hogy nem mások a cellofoidák, mint egyszerű, békés állatok, akik valami jövőbeli esemény hírét hozták magukkal. Egyszerre érzünk nyugalmat és nyugtalanságot tőlük és az érzéseink kellemetlen keveredése adja meg az alaphangulatot. A cellofoidák azok, akikkel együtt jött mind az a bizarr esemény, ami a városban történik, a félelmeinket velük azonosítjuk, ők mégis szinte tehetetlenek, békések és szeretettel védelmezik az általuk kiválasztott embereket. Részben a cellofoidák ezen ellentmondásossága miatt lesz különös a hangulat.

,,A telefon eszközből egyszerű tárggyá változott, ahogy a fáraókból is túlárazott holttestek lettek idővel.”

A szereplőkről is muszáj beszélni, nincsenek sokan és ez cseppet sem akadálya annak, hogy élvezhető és érdekes legyen általuk a történet. Gábor, az orosz realizmusból már ismerősnek tűnő kisember alakját mutatja be magyar vonulatban. Mi mindannyian, akik már elértük azt a kort, hogy ideje lenne felnőttnek lennünk, hasznosnak a társadalom számára, együttérezhetünk vele és magunkra ismerhetünk benne. Hiszen ahogy neki, nekünk is ideje felelősséget vállalnunk, elismerni, hogy vannak kötelességeink magunk és a társadalom felé is. Gábor pedig megtalálta a mondhatni ideális munkát magának, ahol nem igazán kell semmit csinálnia. Egyszerű gondozói munka, ahol még a délután nagy részét is nyári lazulással töltheti Szabolccsal, akinek az apjáé a telep. Együtt söröznek, foglalkoznak az állatokkal és beszélgetnek. A különös eseményeket sokszor egyikük sem kommentálja, ettől érződnek olyan természetesnek, érzékeltetve, hogy a cellofoifák megjelenése óta itt a furcsaságok hétköznapiak. És mi lehetne még magyarabb, mint a külföldiek, akik nyitottabbak és energikusabbak minden magyarnál és mindenhol ott vannak? Még ilyen idegen nemzetű szereplőket is kapunk és ez adja meg azt az apró pluszt, amitől még inkább úgy érezzük, hogy korunk Magyarországán járunk. A faluban egy egész ház van csak a külföldi, fiatal turistáknak, akik cellofoidákat akarnak látni és érdeklődnek a furcsaságok iránt.

Első olvasásra szokatlan lehet ez a spekulatív-fikció, ami az itthon még meg nem honosított weird zsánerét képviseli, de aki szereti a horrort és a nyugtalanító történeteket, azoknak mindenképpen tetszeni fog. Én mindenképpen ajánlom, hogy adjatok neki egy esélyt.

Olvasok is (@olvasokis) által megosztott bejegyzés,

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: