Murakami Haruki: Hallgasd a szél dalát, Flipper, 1973
Murakamit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. A japán irodalomban régi motorosnak számít, a világirodalomban úgyszintén – és már annak is több, mint egy évtizede, hogy a japán író Magyarországon is a sikerlisták élére tört. A kétezres évek vége óta gyakorlatilag legalább minden két évben megjelent egy-egy újabb Murakami könyv. Többek között a Hallgasd a szél dalát, és a Flipper 1973 is.
A két kisregény a nemzetközi piacon viszonylag későn, egy kötetben jelent meg. Az izgalmas ebben az, hogy valójában Murakami első írói próbálkozásaival van dolgunk – két olyan művel ráadásul, amit az író eredetileg nem szánt kiadásra, és hiába jelent meg azután japánul, az továbbra is kétséges maradt, lesz-e valaha fordítás. Mint elkötelezett Murakami olvasót, nyilván mindig is foglalkoztatott, miről szólhat ez a két, rejtélyes regény. Az első írói próbálkozásokban egyébként is van valami különlegesen érdekes; megláthatjuk, honnan indult útjára egy szerző, megkereshetjük a később őket jellemző stílus, szimbólumrendszer, nyelvezet csíráit. Ha az a bizonyos első regény ráadásul meg sem kellett volna, hogy jelenjen… az már egészen olyan érzés, mintha Murakami lezárt íróasztalfiókjába leshetnénk be. A titok az titok, és ettől izgalmas.
Viszont nem feltétlenül kellemes.
A Hallgasd a szél dalát, a Flipper 1973 és a – magyarul jóval korábban megjelenő – Birkakergető nagy kaland valójában egy regénytrilógia, melynek központi alakja a Patkány nevű férfi. Aki olvasta ez utóbbi művet, előbbit viszont nem, most a homlokára csaphat – sok, eddig megválaszolatlan kérdésre érkezik most magyarázat. Murakamitól persze nem áll távol úgy bevezetni új szereplőket, mintha már régen tudnunk kellene, kik ők. Patkány azonban ebben a műfajban is rekordernek számít. Túlzás volna azt állítani, hogy a Birkakergető nagy kaland teljességgel érthetetlen a trilógia többi darabja nélkül, az viszont holtbiztos, hogy elég nehezen áll benne össze… bármi.
A két kisregényből tehát megismerhetjük Patkányt. És, ahogy ígértem, Murakami későbbi regényeinek gyökereit is. Színrelép például a megszokott főszereplő, a ruházkodására többé-kevésbé igénytelen, alapvetően átlagos életet élő, átlagos főszereplő, akit ugyan még nem hívnak Torunak – vagy csak nem tudunk róla – , de egyébként szinte mindenben ismerős lehet. Olyannyira, hogy az író utal is egy korábbi, Naoko nevű barátnőjére például, aki a Norvég Erdőben kap azután kiemelt szerepet. Főszereplőnk szabadúszó fordító, és az ebből fakadóan rendelkezésére álló tengernyi szabadidőt természetesen egy jazz bárban tölti, bakelit lemezeket vesz, vagy éppen olyan emberekkel tölti az időt, akikről sem ő, sem mi nem tudjuk, tulajdonképpen miért vannak vele.
A cselekmény, nagy vonalakban ezzel össze is foglalható. A regények rövidsége eleve korlátozó, a Flipper és a Hallgasd a szél dalát viszont még ehhez képest is eseménytelen. A Flipper – nyilván – egy Flipperről szól, illetve névtelen főszereplőnk szokásosan bizarr vonzalmáról egy speciális modellhez. Mondhatnám, hogy ez legalább egy történet. A Hallgasd a szél dalát viszont inkább egy skeccs. Felvonultat rengeteg Murakami-jellegzetességet, erősen karakter fókuszú és kiválóan teremt atmoszférát, hangulatokat, helyszíneket.
A Flipper 1973-mal és a Hallgasd a szél dalát-tal kapcsolatban pontosan az a baj, hogy nem több és nem is kevesebb annál, ami. Ha Murakami most lenne pályakezdő, valószínűleg ugyanolyan lelkesedéssel várnánk a folytatást, ahogyan ez korábban is megtörtént. Több, sikeres, kiforrott és egyéni stílusban megírt regény után azonban erősen megkérdőjelezhető, ki kell-e valóban adni egy ilyet? Ráadásul mindenféle magyarázat, körítés vagy iránymutató nélkül, ami segítené az olvasót, hogy a helyén tudja kezelni a szövegeket. Számomra annak idején a Birkakergető nagy kaland is komoly problémát okozott. Murakami akkoriban még úgy nyilatkozott, hogy ez volt az első regénye, amit ki mert adatni – és ezzel nagyjából egyet tudtam érteni. Többszöri próbálkozás után a birkakergetés is egészen izgalmas lett. A Flipper 1973 és a Hallgasd a szél dalát, sajnos, szinte egyáltalán nem. A Flipper vége már-már bíztatóan alakul, de természetesen itt is beüt a japán irodalomban szokásos anti-klimax, így végül mindkét irománnyal hoppon maradunk.
Tudom, elég kemény vagyok Murakamival. És az a helyzet, hogy talán igazságtalan is, valamelyest. Ha a Flippert és a Hallgasd a szél dalát annak tudatában olvassuk, hogy ezek pályakezdő művek, vagy ha úgy tetszik stilisztikai statementek, akkor nem fogunk csalódni. Csalódás akkor ér, ha arra gondolunk, talán ezek a művek tényleg nem kiadásra születtek, és hogy mégis megjelentek a piacon, annak inkább anyagi, mintsem eszmei indoka lehetett.
Kellő tudás birtokában, a fentebb leírtak miatt egyébként szívesen ajánlom olvasásra a bevállalósoknak. Érdemes összeolvasni ezt a két kisregényt a Patkány Trilógia harmadik kötetvel, a Birkakergető nagy kalanddal, de azt is megkockáztatom, hogy a Tánc, Tánc, Tánccal is – utalás szintjén ugyanis ez utóbbi is jól kapcsolható. És ha már ennyire benne vagyunk, jöhet a Norvég Erdő.
Kezdeni azonban semmiképpen ne kezdjük ezzel. Először szeressük meg Murakamit, és azután bocsássuk meg neki ezt az apró bakit.