Mészöly Ágnes – Szabadlábon
“Győri Dani tizenhat éves. Az apját sohasem látta, kettesben él az anyjával, közepes tanuló egy közepes gimnáziumban, rajong a Barcelonáért, az indie zenéért, egész jól gitározik, és nagyon szeretne végre egy barátnőt. Mégsem mondható átlagosnak: Dani mozgássérült, vagy ahogy ő hívja magát: nyomi.
Egy rosszul sikerült iskolai program és egy hatalmas otthoni veszekedés után őrült ötlete támad: elemeli anyja hitelkártyáját, vásárol magának egy repülőjegyet, és péntek reggel az iskola helyett Münchenbe indul.
Párizs, Amszterdam és Barcelona, egyetemi kampusz és autópályapihenő, bajor nemesi kastély és kolostor. Full extrás BMW és szakadt teherautó, zenészek, hackerek, örömlányok, deszkások: road movie _ kerekesszékben.”
Manapság sok mindenről szólnak könyvek: őrültekről, skizofrénekről, autistákról, egyre több olyan dologról, amit kevesen ismernek igazán az életben, és csak néhányan fogadják el. Mégis nagyon kevés olvasmány szól azokról, akik ugyanúgy nap mint nap átesnek az élet viszontagságain; a mozgássérültekről.
Mészöly Ágnes első regénye, a Sünimanó publikálása után irodalmi pályája mellett fejlesztő pedagógusként is dolgozott, ezután nem csoda, hogy művei főleg az ifjúsági szekcióba tartoznak. Munkájából adódóan jobban megérti a kamaszokat, mint a többi felnőtt. Azzal pedig, hogy mostani regénye a mozgáskorlátozottak életébe kalauzol el bennünket, számomra meglehetősen jó pont volt, tekintve, hogy valamelyest jómagam is érintett vagyok ezügyben.
A mai Magyarország több értelemben egyaránt kétrétű, legyen szó az elfogadásról, vagy esetleg a bizalomról. A legtöbben, főképp az idősebb, tapasztaltabb korosztály gond nélkül teremt kapcsolatot a hátrányos helyzetűekkel, ebből kifolyólag manapság a gyermekeik úgyszintén átveszik ezt a szokást, még ha nem is mindannyian.
Dani helyébe bárki beleképzelhetné magát, a lázadásai, az életviteléhez való hozzáállása teljesen érthető, mégsem válik egy nyafogó, gazdag ficsúrrá. A lehető legkevésbé támaszkodik a körülötte lévőkre, és amennyire csak édesanyja szigorú mivolta mellett tudja, megéli az életet, igyekszik éreztetni mindenkivel, hogy ő a kerekesszéke ellenére is egyenrangú a Föld többi lakójával. Minderre leginkább azért képes, mert más.
“Akár a tojást ütik a kőhöz, akár a követ a tojáshoz, mindenképp a tojás törik össze.”
Azonban ő sem bírja egy örökkévalóságig, még a gyémánton is keletkezhet repedés, de ez teszi igazán valóságossá. Ez a törés éppen, hogy még kiemelkedőbbé teszi, és megtesz valami olyasmit, amivel bár mindenki példálózik rosszabb pillanataiban, de csak kevesen képesek véghez vinni: elszökik otthonról.
“A világ tele van műdolgokkal, hidd el, én már elég vén vagyok ahhoz, hogy kijelenthessem. Műanyag kalandok, plasztikszerelmek, álérzelmek mindenhol. Ami veled történik, az kaland.”
A főszereplő korlátozott esélyei és igencsak túlbuzgó lelkiismerete ellenére kilép a komfortzónájából. Repülőre száll, a legkülönfélébb járműveken utazik, olyan helyekre kerül, olyan döntéseket hoz és olyan emberekkel találkozik, akiket mi a kanapénkon ülve messziről elkerülnénk, és amik még csak meg sem fordulnának eszközként illetve úticélként a fejünkben. Mondhatnám még azt, hogy az ifjú Győri Dani mindannyiunk “kis vadóca”, hogy Susanne Hühn szavaival éljek.
“Az ember tényleg nem tudhatja soha, hogy éppen mázlija van, vagy pechje.”
Persze nem csak ő tűnik ki az átlagos emberek végeláthatatlan forgatagából. Érdemes megemlíteni minden idegent, akik végigkísérték kalandos útján, és ahelyett, hogy felelősségteljesen visszavitték volna Magyarországra, eleresztették, hadd éljen meg valami olyat, amit ők maximum hallásból ismernek, ami az emberiség háromnegyedének idegen és esetleg visszataszító. Vagy az iskolai barátait, akik kellőképpen aggodalmaskodtak, néha ellene is fordultak, mégis támogatták ott és akkor, ahol és amikor szüksége volt rájuk. Illetve az anyukáját.
– Ideje lenne, hogy belásd, ez az ő története…
– Az ő története? Tizenhét éve róla szól az életem! Feladtam érte az összes álmomat!
– És? Jól érzed magad? Mert ha nem, akkor esetleg nem kellene kényszeríteni, hogy ő is feladja az övét.
Főhősünk családja, mint ahogy azt a leírásból megtudhattuk, korántsem tökéletes. Gonosznak, ellenségnek milliomodszorra is az édesanyját állítjuk, mégsem kerülheti el a figyelmünk, hogy ő megy keresztül a legnagyobb karakterfejlődésen. Ez a változás nem azonnal megy végbe, a rendőrség és Dani barátai, közeli ismerősei nem kevés szentbeszéd után indítanak el valamit az ügyvédnőben. Pozitív tulajdonság, hogy abban a helyzetben viselkedik a legérettebben és nyeri el az olvasók szimpátiáját, amikor a legfontosabb, hogy kiálljon melletted valaki. Továbbra sem lesz tökéletes, nem változtat életvitelt, de olyasvalakivé válik, akit nem tagadnánk le az első percben, ez pedig jelentős haladás, ha azt nézzük, honnan indultunk a legelején.
Az olvasmány korántsem nem tökéletes. Nagy valószínűséggel nem ugraszt ki az ágyból azzal az elhatározással, hogy te ma világot fogsz látni, és olyanná válsz, mint Dani, ráadásul nem minden szempontból happy end a vége. De életszerű, legfőképp igazi, egyszer mindenképp megéri elolvasni. Vagy talán többször.